Két éven belül a világ lakosságának fele digitális pénzekkel fizethet

A digitális pénzek széles körben el fognak terjedni, véli a Deutsche Bank (DB) friss jelentése.

A hétfőn publikált jelentés szerint ugyan a digitális pénzek még csak 10 évesek (konkrétan a Bitcoin), de már most azt jelzi, hogy megvan benne a “potenciál, hogy radikálisan megváltoztassa az utalások, bankolás, központi bankok és a gazdasági erő egyensúlyát.”

“Úgy véljük, a digitális pénzek elfogadottsága 2 éven belül mainstream lesz,” áll a jelentésben, elsősorban a digitális jüan és a Facebook Libra indulása következtében. Az indulásuk után a digitális pénzek 1.5 milliárd kínai állampolgárnak és 2.5 milliárd Facebook felhasználónak lesznek elérhetőek. Ez együttesen, több mint a világ népességének fele.

Jelenlegi elfogadottsági aránya a kriptovalutáknak erősen hasonlít az Internet korai éveire, folytatja a jelentés. Amennyiben kitart az elfogadottság, akkor 2030-ra 200 millió fölé nőhet a blokklánc tárcák száma. Ez 4-szerese az aktuális blockchain walletek számának.

A hétfői jelentés volt a harmadik a Deutsche Banktól, ami a fizetési infrastruktúra jövőjét taglalja. Az elsőben arról írtak, hogy a bitcoin túlságosan volatilis ahhoz, hogy hosszú távon életképes fizetőeszköz vagy értékőrző legyen. A másodikban a készpénz elemi előnyeit részletezi arra a következtetésre jutva, hogy a következő évtizedekben továbbra is szerepe lesz a világgazdaságban.

Ugyanezeket a következtetéseket a harmadik papír is írja azzal a különbséggel, hogy egyben rámutat, a kriptovaluták ötvözik az elektronikus utalások kényelmét a készpénz fizetések anonimitásával. A nemzeti digitális pénzek (CBDC-k), a Deutsche Bank kutatói szerint, megoldást jelenthetnek a világgazdaság rendszerszintű problémáira.

Ha elterjednének a CBDC-k, akkor a központi bankok direkt tudnának a lakosságnak számlákat nyitni és kezelni, ez egyben a kereskedelmi bankok végét is jelenti. Ilyen CBDC-k bevezetése “megoldaná azt a sok problémát, amit a jelenlegi frakcionális fedezetű bankrendszer okoz”, többek között kiiktatná a bankrohamok eshetőségét. A kormányok a CBDC-kkel nem kényszerülnének a kereskedelmi bankok megmentésére, ahogy az történt sok országban is a 2008-as világgazdasági válság idején.

Az idősebb generáció szkeptikus a digitális pénzekkel szemben

A kutatás keretében a DB 3 600 banki ügyfelet is megkérdezett. Kiderült, hogy óriási nézőpontbeli különbség van a lakosság fiatal és öregebb tagjai között.

Az idősebb generációk alapjában nem értik mi az a kriptovaluta, soha nem volt és nem is lesz vele dolguk. Ezzel szemben a milleniumi és annál fiatalabb generációk zöme már kereskedett kriptovalutákkal és azt gondolják, hogy a kriptók hasznosak a gazdaság számára.

A Deutsche Bank 2017-ben írta, hogy a blockchain – a kriptovaluták mögötti technológia – “óriási” lehetőségeket rejt, ami kvantifikálva akár +10% GDP többletet is biztosíthat 2027-ig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük