Hadsereget épít az ENSZ, hogy legyőzze a „halálos” dezinformációt

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (röviden: ENSZ) szerint a dezinformáció komoly fenyegetést jelent az emberiségre, amiért kénytelen megépíteni digitális hadseregét.

A nemzetközi szervezet honlapján azt írják, hogy a félretájékoztatás „egzisztenciális veszélyt” jelent a modern társadalomra és akár „halálos” is lehet. Figyelemmel kísérték ugyanis, a tévhitek hogyan támadják az egészséget, a biztonságot, a stabilitást és a fenntartható fejlődési célokat, ami után „világossá vált, hogy a hagyományos megoldás már nem alkalmazható”.

„A tudományosan megalapozott tényeket aláásó, nagymértékű dezinformáció terjesztése egzisztenciális fenyegetést jelent az emberiségre, és veszélyezteti a demokratikus intézményeket, valamint az alapvető emberi jogokat” – állítja António Guterres, az ENSZ főtitkára.

A probléma megoldására megszületett egy kezdeményezés, amely ingyenes tanfolyamot kínál, hogy oktassa az embereket arról, hogyan védhetik meg magukat az online félretájékoztatástól. Többek között olyan témákat is érintenek, mint például a dezinformáció kiszűrése, illetve a drámai és proaktív tartalmak megkülönböztetése. A MONUSCO által támogatott workshop célja, hogy „egy olyan digitális hadsereget képezzenek ki, amely képes a hamis információk felderítésére”.

Az ENSZ egyébként több olyan missziót is indított, melyek arról számoltak be, a közösségi médiakampányok miként mennek szembe a szervezet békefenntartó munkájával. A MONUSCO már 2019-ben hangot adott aggodalmának, s nemrégiben a vezetője, Bintou Keita is felszólalt:

„Ez egy olyan háború, amely a közösségi médián, a rádión és a hagyományos hírcsatornákon keresztül zajlik. A halálos dezinformáció elleni küzdelemben nehéz volt megismerni az új csatateret, de a misszió mostanra proaktívan segít megállítani a félretájékoztatás terjedését”jelentette ki.

Kapcsolódó cikkeink: