Kártérítést jelentett be a Cryptopia, március végén indulhat újra

Már több mint két hét telt el azóta, hogy a Cryptopia kártérítést jelentett be és kezdte el nyugtatni egyik megkárosított ügyfelét miután január közepén kifosztották Ether és ERC20 tárcáit. A felhasználónak küldött e-amil teljes szövege itt olvasható:

Kártérítést fogunk eszközölni azoknak, akik sajnálatos módon elvesztették letétjeiket. A logisztikáját dolgozzuk annak érdekében, hogy méltányos és a helyi törvényeknek megfelelő legyen.

Már a hónap végén elindulhat a tőzsde és megkezdődhet a visszatérítés

A kriptotőzsde szerint a kártérítés még április előtt befejeződik. Jelenleg a Cryptopia honlap csak olvasható formában érhető el. A felhasználók ugyanakkor az aktív megbízásaikat törölhetik. Az új-zélandi kriptotőzsde egy későbbi közleményben hozzátette, az alapokról épít újra a platformját.

A pozitív fejlemények hatására továbbra is számos megoldatlan kérdés lebeg a tőzsde feje fölött. Találgatások vannak, de pontos összegekről még mindig nincs szó, hogy pontosan mennyi is tűnt el. A Cryptopia jelentése szerint a teljes letétállomány 9.4%-a került a támadók kezébe. Szakértők azonban az összeget 16 millió amerikai dollárra becsülik. A felhasználók még mindig nem tudják vajon a saját tárcáikat érintette-e a lopás vagy sem, mivel a számlák a lopás előtti állapotokat tükrözik.

A felhasználók elégedetlenek a hatóságok és a tőzsde gyorsaságával is, szerintük túl sokáig tart a kárrendezés és az újraindulás.

Van is miért sürgetni a tőzsdét, legalábbis a tőzsde új-zélandi ügyfeleinek. Új-Zélandon áprilisig kell beadni az adóbevallást és mivel nem tudják pontosan mit és mennyit is vesztettek a tőzsde szófukarsága miatt, ezért nem tudják mennyit kell bevallaniuk az adóhivatalnak.

A Newsroom újságnak nyilatkozva Tim Doyle adószakértő szerint a hó végi újraindulás nagyban segítené a kriptotrader adófizetőket:

A Cryptopia érmék leírásához fontos lenne meggyőződni arról, hogy nem lehet azokat visszaszerezni. 2019 március 31-ei indulás esetén bizonyosságot szerezhetnének a 2019-es adóvisszatérítésükről és segítségével a traderek veszteségként tüntethetnék fel a meghackelt érméiket.

Kövess minket Facebookon és Instagramon is. Értesülj első kézből a friss kriptós hírekről!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük