Phenjan nem nyugszik, újabb észak-koreai kriptovaluta konferencia

Az első dolog, ami Észak-Koreáról eszünkbe jut, garantáltan nem a kriptovaluta. Ez viszont nem állítja meg az országot. Ők a legutóbbi augusztusi kripto konferenciájukat követve bejelentették: újabb észak-koreai kriptovaluta konferencia kerül megrendezésre.

Az Independent jelentése szerint már hetek óta készülnek a konferenciára. Ennek során a nemzetközi kriptovaluta és blokklánc szféra szakértői fognak ellátogatni Phenjanba, hogy előadásokat tartsanak a Phenjan Blokklánc Konferencián. A konferencia állítólag egy hétig fog tartani április 18-tól 25-ig. A résztvevők pedig még turistáskodhatnak is kicsit, ugyanis (természetesen csak szervezett keretek között és hivatalos kísérettel) körbe fogják őket vezetni az országban is.

A promóciós oldal szerint a konferencia lehetőséget ad majd arra, hogy “a blokklánc és kripto szektor először gyűljön össze Phenjanban, hogy megosszák egymással a tudásukat, kapcsolatokat alakítsanak ki, és potenciális üzleti lehetőségeket beszéljenek meg”.

“Nemzetközi” észak-koreai kriptovaluta konferencia

Persze, azért a “nemzetközi” szót ne teljesen értelmezzük hagyományos módon. Az amerikaiak jöhetnek, de ha valaki Dél-Koreából, Izraelből vagy Japánból szeretne részt venni a konferencián, ők már sajnos nem tartoznak bele a szívesen látott vendégek kategóriájába. Azt pedig már talán említenünk sem kell, hogy természetesen azok az újságírók sem jöhetnek, akiknek “propagandája káros lehet a Köztársaság méltóságára”.

Ez egyébként nem az első alkalom, hogy Észak-Korea érdeklődést mutat a kriptovaluták iránt. Tavaly egy számítógépes biztonsággal foglalkozó vállalat, az AlienVault fedezett fel egy szoftvert, ami monerót bányászott.  A kibányászott kriptót pedig egy phenjani szerverre küldte a Kim Il Sung Egyetemre. Egy másik hacker csoport, az Andariel pedig állítólagosan egy dél-koreai vállalat ellen intézett cryptojacking támadás mögött álltak.

Az ország egyébként azért is érdeklődik valószínűleg a digitális vagyoneszközök iránt, mivel ezzel lehetségessé válna a számukra, hogy megkerüljenek bizonyos amerikai gazdasági és pénzügyi szankciókat.

Egy kaliforniai biztonsági vállalat csak alátámasztani tudja ezt:

“A kripto egy pénzügyi mentőkötelet adna az országnak, amit keményen sújtanak a szankciók: a phenjani egyetemek pedig már határozott érdeklődést mutattak a témával kapcsolatban.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük