Thaiföld blokklánc-alapú szavazási rendszert fejleszt

A thaiföldi Nemzeti Elektronikus és Számítástechnikai Központ (NECTEC) blokklánc-alapú szavazási rendszert fejleszt, jelentette a Bangkok Post január másodikán.

NECTEC egy a thaiföldi Tudományos és Technológiai Minisztérium felügyelete alatt álló szervezet, melynek fő feladata a számítástechnika, elektronikai innováció, információtechnológia és telekommunikáció terjedésének támogatása az országban.

A cikk szerint a technológiát tandemben lehet majd használni a hagyományos szavazási rendszerekkel ahogy egyre többen szereznek számítástechnológiai alaptudást az országban. A NECTEC szerint amint elkezdenek terjedni az 5G-s hálózatok, a szavazatokat össze lehet kapcsolni az új technológiával. Chalee Vorakulpipat, a NECTEC kiberbiztonsági laboratórium vezetője a következőt nyilatkozta:

“A Nectec kifejlesztett egy blokklánc technológián alapuló e-szavazást, amit nemzeti, tartományi és közösségi választásokkor is használni lehet, de akár vállalati szavazásokkor, mint például egy igazgatótanács megválasztásakor. A cél, hogy csökkentsük a csalásokat és biztosítsuk az adatok integritását.”

Vorakulpipat elmondása szerint, ahhoz, hogy a rendszer működjön, szükség van egy irányítóra, szavazókra és jelöltekre. A szavazás előtt az irányító igazolja a szavazók kilétét és a jelöltek megfelelőségét. A szavazók ezek után e-mailben tudnak szavazni és a mobiljuk kamerájával tudják igazolni magukat.

A blokklánc alapú szavazás segítségével gyorsabbá, olcsóbbá és biztonságosabbá tehetők a szavazások, de egyelőre még nehéz megoldani a szavazáskor szükséges személyazonosítás gyors lebonyolítását az interneten, különösen több millió szavazó esetében.

Vorakulpipat szerint a blokklánc szavazás egyelőre zárt rendszerekben lehet hasznos, mint például a külföldön élő thai állampolgároknak, akik anélkül szavazhatnának, hogy a konzulátusokra vagy nagykövetségekre kellene menniük és ott igazolniuk magukat. Emellett az egyetemi választásokon és a kisebb tartományokban is bevethető lehetne.

Thaiföld nem az egyetlen, ahol blokklánc alapú szavazás bevezetésén fáradoznak. Nyugat-Virginia két megyéje blokklánc alapú platformot fejlesztett ki azzal a céllal, hogy lehetővé tegye a szavazást az olyanoknak, akik a katonaságnak dolgoznak és tengerentúli küldetésekben vesznek részt. A kísérlet március végén kezdődött és annak sikeres működése esetén kiterjesztik Nyugat-Virginia egész területére az idei májusi választások során.

Nyugat-Virginia mellett a svájci Zug város és a japán Tsukuba is hasonló próbálkozásokon van túl a tartományi választásoknál. Tsukuba esetében a választást egyben 13 kezdeményezéssel is összekapcsolták és az állampolgárok arról dönthettek, hogy melyeket támogassa a helyi kormány (pl. új rákfelismerő technológiát, szabadidős sportok, navigációs rendszert stb.).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük