UFC 300 – A Fight Out egymillió dolláros fantáziakifizetést tervez

A Fight Out fejlesztői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy idővel a legnagyobb harci tokenné váljon a projektjük. A csapat legújabb promóciójában azt tervezik, hogy egy szerencsés felhasználó, aki a legpontosabban jósolja meg a közelgő UFC 300 eredményeit, egymillió dollár értékű nyereményben részesülhet majd.

Minden bizonnyal annak a lehetősége, hogy hamarosan profi mérkőzésekre is lehet fogadásokat kötni, a Fight Out népszerűséget tovább fogja növelni. A platform felhasználói egyszerűen tudnak majd olyan mérkőzésekre is fogadásokat kötni, mint a februári Jake Paul x Furry.

A projekt eddigi eredményei egészen páratlanok, mivel az előértékesítés kezdete óta a natív FGHT érmékből származó bevétel összege meghaladja az 5.4 millió dollárt! Kétség sem férhet hozzá, hogy előértékesítéseken hasonló eredményeket kizárólag a legjobb projekteknek sikerült elérni.

1 000 000 dolláros fantáziakifizetés az UFC 300-ért

A Fight Out a napokban sikeres együttműködési megállapodást kötött az MMA-val és az UFC-vel. A megállapodás annak érdekében jött létre, hogy a szurkolók és nézők számára elérhetővé és szórakoztatóvá válhasson a metaverzum.

Nem sokkal az előértékesítés indulását követően olyan húzónevek csatlakoztak a Fight Outhoz, mint a népszerű UFC-harcos Amanda Ribas vagy a világbajnok ökölvívó, Savannah Marshall.

A projekthez csatlakozó elit sportolók mindegyike el fog készíteni egy exkluzív, edzésekkel, tanácsokkal és trükkökkel teletűzdelt oktatói anyagot. Ezeket a felhasználók külön kell hogy megvásárolják, azonban a befektetésért cserébe elleshetik a profik összes mozdulatát és számos szakmai titokban részesülhetnek.

Hamarosan a move-to-earn (M2E) és play-to-earn (P2E) ökoszisztémákat egyesítő Fight Out felületén fogadások megkötésére is lesz lehetőség.

A csapat legújabb promóciójának keretén belül pedig egy egyszeri, egymillió dolláros fantáziakifizetést indított el a csapat a közelgő UFC 300-ra.

Azt követően, hogy Jake Paul Furry-val összemérte erejét, a küzdősportok területén ugrásszerűen megnőtt a metaverzum népszerűsége.

A még idén megjelenő alkalmazásban az edzések mellett elérhető lesz egy fogadási felület is. Itt a felhasználók élőben követhetik majd a mérkőzéseket, és ha szeretnének egyszerűen tudnak majd fogadásokat is kötni.

Sőt, az ökoszisztémában lehetőség lesz létrehozni kedvenc harcosokból álló fantáziacsapatunkat, akiknek szurkolhatunk miközben összemérik egymással erejüket. Emellett csapatunk akár a legjobb MMA- vagy UFC-harcosok ellen is kiállhat a virtuális térben, értékes nyereményekért.

FGHT token vásárlása

Fight Out: a leggyorsabban növekvő play-to-earn projekt!

A Fight Out egy ökoszisztéma, amiben a felhasználók szórakozás mellett, a valóságban is próbára tehetik az erejüket és tudásukat. Biztonságos és kényelmes körülmények között, mindenkinek lehetősége lesz kihozni magából a maximumot. Ennek a rendszernek köszönhetően a felhasználók folyamatosan ösztönözve lesznek egy jobb és egészségesebb életmód kialakításában.

Minden felhasználónak lesz egy „soulbound” vagy „lélekhez kötött” NFT-avatárja. Ezt nem tudjuk majd eladni, továbbá minden, a valóságban elért teljesítményünk és statisztikánk látható lesz rajta. Ráadásul minden elért eredményért még jutalmakhoz is tudunk majd jutni.

A Statistan megtalálható Advertising & Media Markets Insight által készített jelentés szerint globálisan a metaverzum mérete meg fogja közelíteni a 500 milliárd dollárt 2030-ra. Ez a becslés azonban erősen konzervatívnak tűnik, mivel számos kutatóintézet véleménye szerint a 750, sőt a 1700 milliárd dolláros összesített piaci részesedés sem kizárt.

A közelmúltban pedig maga Mark Zuckerberg osztott meg egy videót arról, hogy közösen edz az UFC pehelysúlyú bajnokával, Volkanovskival, a metaverzumban!

mark zuckerberg boxing

Mindketten egy motion capture ruhát, illetve MMA-kesztyűt viseltek, így az ütések és rúgások teljesen élethűen jelentek meg. Ennek a technológiának az elterjedése lehetővé teszi azt, hogy bárkivel az otthonunk biztonságából és kényelméből tudjuk megküzdeni – sérülések nélkül!

Volkanovski legutóbb Islam Makhacevvel mérte össze erejét február 11-én, amikor kemény harcok után végül Makhacev tudott ellenfelén felülkerekedni.

Zuckerbergről már régóta lehet tudni, hogy elkötelezett MMA-rajongó. Korábban többször is megosztotta véleményét ezzel kapcsolatban a nagyérdeművel, Joe Rogan népszerű podcast műsorában.

Amint az látható a küzdősportok népszerűsége korábban nem látott mértékben indult növekedésnek. Ennek a növekedésnek pedig a legnagyobb nyertese minden bizonnyal a Fight Out lesz.

FGHT token vásárlása

Vásárolj FGHT-t és szerezz izgalmas jutalmakat

A Fight Out ökoszisztémája a fogadásokon kívül is tartogat még meglepetéseket. Az egyik ilyen a belső digitális valuta, a REPS használata.

A REPS elsősorban a jutalmazás szerepét tölti be, tehát minden végrehajtott edzés, kihívás vagy versenyt követően a felhasználók REPS-ekhez fognak jutni. Ezeket pedig később a platform piacterén keresztül át lehet váltani FGHT érmékre. Vagyis a Fight Out valóban lehetővé teszi, hogy edzések segítségével profithoz lehessen jutni.

Az FGHT érmékkel pedig szabadon lehet kereskedni, vagy különböző izgalmas digitális és valós jutalmakat szerezni a piactéren keresztül. Sőt akár különböző szolgáltatásokhoz is hozzá tudunk jutni, például foglalhatunk időpontot személyi edzőhöz.

A befektetők látva a Fight Outban rejlő mérhetetlen potenciált, elkapkodják a natív FGHT érméket. Jelenleg a projekt során összegyűjtött összeg hamarosan eléri az 5.5 millió dollárt!

Akik csatlakozni szeretnének viszont érdemes sietni, mivel néhány nap múlva a tokenek értéke tovább fog emelkedni. Az USDT-vel vagy ETH-val megvásárolható FGHT-k ára a cikk írásakor 0.0285 dolláros áron érthetők el.

A vásárlást menete szerencsére rendkívül egyszerű így, ha ez az első előértékesítésed, akkor is percek alatt el tudod majd végezni a vásárlást.

Csak annyit kell tenned, hogy meglátogatod a MetaMask weboldalát és letöltöd az alkalmazást, majd telepíted azt. Ezt követően csináld végig a regisztráció menetét és keress fel egy megbízható kriptotőzsdét (mi az eToro-t vagy a Binance-et ajánljuk).

Itt szerezd be a két elfogadott kripto valamelyikét, azt utald ki a tárcádba, majd látogass el a Fight Out magyar nyelvű honlapjára. Itt kattints a tárca csatlakoztatására és ezt követően a vásárlásra. Ha ezzel megvagy már csak annyi a dolgod, hogy kiválasztod melyik kriptot szeretnéd használni a fizetésnél végül pedig meg kell adnod a vásárolni kívánt FGHT összegét.

Az előértékesítés vége március 31-én lesz. Ekkor a natív érméket már csak 0.0333 dolláros áron lehet megvásárolni.

Amennyiben még ez sem győzött volna meg, a Fight Out izgalmas előértékesítési bónusza egészen biztosan meg fog. Azok, akik egy adott összeg fölött vásárolnak a tokenekből, és azokat legalább 3 évre le is kötik, most akár 67% extra FGHT érméhez juthatnak.

Ha nem szeretnéd kihagyni az év egyik legnagyobb befektetési lehetőségét, vagy csak szeretnél formába kerülni, esetleg megtanulni néhány MMA-fogást, akkor ott a helyed a Fight Out befektetői között.

Csatlakozz, amíg nem késő!

FGHT token vásárlása

További hírek:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**