Utazás a világ körül Bitcoinnal – ami régen álomnak tűnt, ma már lehetséges

A Bitcoinnal és a hozzá hasonló digitális eszközökkel való fizetés széleskörű elterjedése néhány évvel ezelőtt egy elérhetetlen vágyálom képét keltette sokakban. Szerencsés módon ez a feltevés már csak a múlt része, hiszen az utóbbi időben 180 fokos fordulatot vett a kriptovaluták megítélése. Míg korábban rengetegen írtóztak a gondolattól, hogy a kriptók a mindennapjaink szerves részévé váljanak, addig ma már teljesen más a helyzet. Az idő előrehaladtával egyre többen és többen nyitnak a független és decentralizált megoldások felé. 

A kriptovaluta adaptációt támogatja az az olasz pár is, akik 45 napon keresztül utazgattak El Salvadorban úgy, hogy csak Bitcoinnal fizettek. Úgy számoltak be a kirándulásról, mint egy saját magukkal szemben állított kihívásról, amelyet sikeresen véghez is vittek. Útjuk és a próbatétel teljesítésének zökkenőmentességét annak köszönhetik, hogy a közép-amerikai állam rendkívül támogatja a kriptovaluták alkalmazását. Olyannyira, hogy 2021 szeptember 7-én bombaként robbant a hír, miszerint az ország legális fizetőeszközzé nyilvánította a BTC-t.

2021 szeptembere óta El Salvador megállíthatatlannak tűnik s azóta már számtalan egyéb rendelet lépett érvénybe, amely a kriptókat pártfogolja.

Fizetés Bitcoinnal

A páros, Rikki és Laura, boldogan osztották meg a világgal tapasztalataikat és másokat is arra ösztönöznek, hogy bátran használják ki a Bitcoinnal való fizetés előnyeit. Rikki egyébként emberjogi aktivistaként tevékenykedik és saját, Bitcoinnal foglalkozó podcastet készít szabadidejében. Laura pedig közösségi menedzser pozíciót tölt be a blokkláncok világán belül s értelemszerűen mindketten a digitális eszközök elszánt hívei.

El Salvador, a Bitcoinnal való fizetés Mekkája

San Salvadorban, amely az ország fővárosa, a McDonald’s gyorsétteremlánctól kezdve a kisebb családi vállalkozásokig mindenütt van lehetőség Bitcoinnal vásárolni. A metropolisz vonzáskörzetétől eltávolodva is tömérdek helyen megvalósítható a kriptovalutás fizetés. Sőt, számtalan kereskedő azzal reklámozza magát, hogy elfogad kriptovalutát is portékáiért cserébe.

Azonban a duó arról is mesélt, hogy néhány helyen azzal szembesültek, hogy a helyiek nincsenek tisztában a kriptók működésével. Gyakran az adott üzlet vagy étterem tulajdonosa hozzánemértése okán tagadta meg a kriptopénzzel történő törlesztést. Több ízben a Chivo tárca használatával gyűlt meg a bajuk, mivel a lakosság nem tudja használni azt.

Szerintük az jelentene megoldást a szituációra, ha az államigazgatás tüzetesebben tájékoztatná a helybelieket a kriptovaluták és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások felhasználásáról. Illetve azt tanácsolják a többi turistának, hogy osszák meg ismereteiket a lakosokkal utazásuk során.