Távozik az Amazon éléről Jeff Bezos

Az Amazon fennállásának egyik legjobb éve után hagyja el a vezérigazgatói széket Jeff Bezos, jelentette a New York Times. Andy Jassynek adja át a stafétabotot, aki eddig a felhőalapú szolgáltatásokért volt felelős a vállalatnál.

Saját projektjeire akar koncentrálni Jeff Bezos

Jeff Bezos 1994-ben vette meg az Amazont, amely akkor még csak online könyvkereskedő oldalként működött. 27 évvel később az egyik legjelentősebb vállalatnak számít, és szinte már nincs olyan termék a világon, amit a több mint 1700 milliárd dollárt érő Amazonon ne tudnánk megtalálni. De nem csak kiskereskedelmi választékával tűnik ki ma az Amazon az online vásárlási lehetőségek közül. Logisztikai megoldásait meg sem tudják közelíteni versenytársai, szolgáltatásai pedig olyan széleskörűek, hogy abban a felhőalapú szolgáltatásokat, a streaming szolgáltatásokat vagy akár a mesterséges intelligencia alapú, saját fejlesztésű termékeiket is megtalálhatjuk.

A most 57 éves Bezos azonban úgy döntött, hogy hátrébb lép a rivaldafényből és a mindennapi ügyes-bajos dolgoktól. „Bár még ma is legszívesebben táncolva mennék be az irodába, izgatott vagyok a tranzíció miatt,” írta Jeff Bezos az alkalmazottnak szóló levelében a vezetőváltásra utalva.

Az Amazont azért messze nem hagyja hátra Bezos: új szerepében ügyvezető elnökként fogja segíteni a kiskereskedelmi óriás előrehaladását. Így, saját elmondása szerint, „energiáját az új termékekre és ötletekre tudja majd fókuszálni”. Ráadásul továbbra is Bezos kezében összpontosul a legtöbb Amazon részvény: ő a vállalat 10,6%-ával rendelkezik jelenleg is.

A CEO székét Andy Jassy fogja átvenni, aki eddig a felhőalapú szolgáltatásokért volt felelős igazgató az Amazonnál. Rezüméje Jassynek is hibátlan: vezetése alatt az Amazon cloud computing szolgáltatása óriási profitot hozott a házhoz, és egyik legjelentősebb ága lett a cégnek.

Jeff Bezos az utóbbi években egyre gyakrabban húzódott háttérbe a cég mindennapos ügyeivel kapcsolatban. A koronavírus hatására azonban többször visszahúzták a felmerülő kihívások az Amazonhoz. Készletgondoktól kezdve a munkavállalók elégedetlenségén át bőven volt tavaly feladata Bezosnak. Mára a vírus hatása stabilizálódott, az Amazon pedig rekordprofitot tudott realizálni az év végére. A negyedik negyedévben csaknem 125,6 milliárd dollárnyi bevételt számláltak. A profit ugyanebben az időszakban csaknem duplázódott a tavalyi időszakhoz képest, és elérte a csaknem 7,2 milliárd dolláros szintet.

Az vezérigazgatói szék hátrahagyása Jeff Bezos személyes döntése, aki inkább saját projektjeire szeretne koncentrálni. Az elmúlt években jelentős energiákat és pénzt szentelt például a Blue Origin űrutazással foglalkozó cégére, 2013-ban pedig a Washington Postot is megvásárolta.

A váltásra júliustól kerül majd sor a harmadik negyedév legelején.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük