Több mint 180 ezer kínai, orosz és török propaganda fiókot törölt a Twitter

Tegnap a Twitter bejelentette, hogy több mint 180 ezer kínai, orosz és török, államilag finanszírozott propaganda fiókot törölt a rendszeréből. 

A Twitter azért törölte a fiókokat, mert azok megtévesztő információkat terjesztettek, mind a világpolitikáról, mind pedig a koronavírus járvánnyal kapcsolatban. A közösségi média szerint a törölt fiókok nagy része Kínához volt köthető. Annak ellenére, hogy az ázsiai országban tilos a Twittert használni, az állam előszeretettel oszt meg valótlan információkat a felületen. 23 750 kínai központi fiókot talált a Twitter, melyek félrevezető tartalmakat terjesztettek Hongkonggal kapcsolatosan. További 150 ezer fiók pedig a már említett több mint 23 ezer fiókot támogatta, és azok népszerűségét kívánta növelni bejegyzések megosztásával, és pozitív kommentekkel.

A Twitter egy blogbejegyzésében úgy fogalmazott, hogy “általánosságban véve, ez a teljes hálózat manipulációs és összehangolt tevékenységekben vett részt.”

A Stanford Internet Observatory (SIO) egy elemzésében azt írta, hogy “a bejegyzéseket kínai nyelven írták a Twitteren, amelyek a Kínai Kommunista Pártnak kedvező geopolitikai narratívákat terjesztettek, miközben megtévesztő információkat osztottak meg a hongkongi politikai helyzetről.” 

Az SIO további elemzései arra is rávilágítottak, hogy ezek a fiókok Kína koronavírus járványügyi intézkedéseit dicsőítették, ugyanakkor kritizálták az USA-t, Tajvant és a hongkongi tüntetőket. Az angol nyelvű bejegyzésekben többször is kiemelték Kína kiváló járványkezelési módszereit.

A Twitter ezenfelül 1122 orosz állami fiókot is leleplezett, amelyek a kínai kormánypropaganda fiókokhoz hasonlóan hamis információkat terjesztettek különböző politikai szereplőkről. A diktatúrák sorából természetesen nem maradhatott le Törökország sem. Több mint 7300 török állami profilt fülelt le a közösségi média, amelyek Erdogan elnök munkásságát éltették.

Nem ez volt az első eset, hogy a Twitter államilag szponzorált, fake híreket terjesztő profilokat semmisített meg. Korábban több mint 1000 hasonló fiókot szüntetett be a közösségi média. Kutatók, elemzők és ipari szakértők segítségével próbálja a platform folyamatosan kiszűrni a kormánypropagandát több-kevesebb sikerrel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük