Történelme során először csökkent a Google anyavállalatának bevétele

A főleg hirdetésekből bevételt szerző Alphabetet is utolérte a koronavírus: bár az előrejelzések súlyosabb veszteségekről szóltak, a Google végül „csak” hárommilliárd dollárral hozott kevesebbet a konyhára az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A vállalat legújabb negyedéves jelentéséből kiderült, hogy az április és június közötti bevételük 38,3 milliárd dollár volt, a korábban jósolt 37,4 milliárdot tehát sikerült meghaladniuk. Mindez azonban nem volt elég a gyarapodáshoz: 2019 második negyedévéhez képest 2%-os csökkenést könyvelhettek el.

A nettó bevétel 6,9 milliárdra csökkent az egy évvel ezelőtti 9,9 milliárdhoz képest. A keresésekből származó bevétel 21,3 milliárd dollár volt, 2019-ben ilyenkor pedig 23,6 milliárd.

Persze nem minden szegmens teljesített alul: bizonyára senkit nem lep meg, hogy az egyre agresszívabban nyomuló Youtube-hirdetésekből származó bevételek 200 millió dollárral növekedtek.

A soha nem látott csökkenések ellenére a Google vezetői mégis azt mondták, hogy a helyzet a negyedév vége felé már nagyjából helyreállt, és óvatosan, mégis optimistán tekintenek a jelenlegi időszakban történő növekedésekre.

Sundar Pichai vezérigazgató elárulta, már látszódnak a „stabilizálódás korai jelei, ahogy a felhasználók visszatérnek az online kereskedelmi tevékenységeikhez”.

A Google-hirdetések által generált bevétel nagyban függ a kis- és középvállalkozásoktól, akiket a legjobban érintett a koronavírus okozta gazdasági helyzet.

Hogy a Google a többi techóriáshoz képest mennyire ki van téve a világgazdaság állapotának, jól mutatja, hogy a többiek szinte meg sem érezték a koronavírus káros hatásait.

A The New York Times adatai szerint az Amazon 40%-kal, az Apple 12%-kal, a Facebook pedig 11%-kal volt képes növelni bevételét az egy évvel ezelőtti teljesítményhez viszonyítva.

Reméljük, a számadatokból utólag a Google is rájött arra, hogy annak idején nem kellett volna kiszúrni a kriptovállalkozásokkal. Bár bizonyos kriptohirdetések már engedélyeztek, a vállalat még mindig igencsak komolyan veszi azok szűrését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük