Tüntetnek Dél-Koreában a vakcinák okozta halálozások miatt

Az amerikaiak és európaiak nem az egyetlenek, akik kételyekkel állnak a koronavírus-vakcinákhoz. Ahogy egyre többet hallanak arról, hogy emberek halálát vagy egészségkárosodását feltehetően az oltóanyag okozta, a dél-koreaiak tüntetésekbe kezdtek a kormány ellen, amely szerintük nem hajlandó elismerni több ezer halálesetet, amelyet a vakcinák okoztak.

Jelentések szerint több ezer ember halt meg tisztázatlan körülmények között, miután Dél-Koreában beoltották őket. A kormány csak néhány súlyos esetben számolt be összefügésről. Másrészt az áldozatok kártalanítása érdekében is lépett, például egy vakcina beadását követően bénulást szenvedett ápolóval kapcsolatban.

Még augusztusban a kormány vizsgálatot rendelt el egy olyan tinédzser halálával kapcsolatban, aki a Pfizer-BioNTech oltást követően halt meg, minden alapbetegség nélkül. Pontos válaszok azonban nem érkeztek, ezért dél-koreaiak ezrei vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak az oltási kötelezettség ellen.

Esély van arra is, hogy az oltóanyagokkal kapcsolatban való kérdések nagy hatással lesznek a közelgő elnökválasztásra az országban. Múlt héten az egyik ellenzéki párt nyilvános meghallgatást tartott a vakcinák mellékhatásairól. Meghívták az áldozatokat és családtagjaikat, hogy tegyenek javaslatokat a járvány elleni küzdelemmel kapcsolatban, amelyeket majd az elnökjelöltjük is alkalmazhat. Emellett az ellenzéki párt megvádolta az ország jelenlegi kormányát, hogy közömbösek az oltóanyagokkal okozott károkkal kapcsolatban.

A koreai kormány még az első oltások beadása előtt megígérte, hogy kártalanítja a vakcinák mellékhatásai miatt károsultakat. Azonban felháborodást okozott, hogy sok embert nem ítéltek károsultnak, így átverve érzik magukat.

Jelenleg a dél-koreai lakosság 83%-a van beoltva koronavírus-vakcinával, ami a G20 tagállamok közül a legmagasabb arány.