Tweetelt Elon Musk, duplázódott a Shiba Inu árfolyama

Közel 216 százalékot nőtt egy hét alatt a Shiba Inu viccérme árfolyama, miután Elon Musk tweetelt egy képet a kiskutyájáról. Korábban kivételes üzleti zseniként és techguruként volt ismert Musk, mostanában azonban leginkább az önjelölt kriptomágusként elkövetett trollkodásairól híres. Musk véletlenszerű kinyilatkozásai az utóbbi évben számos alkalommal össze vissza rángatták a különböző altcoinok de még a bitcoin árfolyamát is, ami miatt egyre többen egyre komolyabban neheztelnek rá. Igaz, közben az általa vezetett SpaceX űrrakétája elnyerte a NASA pályázatát, így ők vihetnek ismét amerikai űrhajósokat a holdra, szóval azért még nem kell teljesen leírni az üzleti zseni pályafutását sem.

A Shiba Inu egy a népszerű DOGE érme sok száz, ha nem sok ezer klónja közül. A Shiba Inu érmének ugyanúgy semmi értelme, mint a szintén Elon Musk által hypeolt  DOGE érmének, felhasználási lehetősége és hasznossága gyakorlatilag nulla, értékét szintúgy csupán a mögötte álló spekuláció adja. Az érme árfolyama csak az utóbbi 24 órában több, mint 50 százalékot emelkedett, így átlépve a 10 milliárd dolláros piaci kapitalizációt. Ezzel a Shiba Inu érme jelenleg a világ huszadik legnagyobb kriptovalutája.

Ment a tweet, kilőtt az árfolyam

Az árfolyam száguldása azután indult igazán meg, miután Elon Musk kiposztolt egy képet az új kiskutyájáról. A néhány hónapos kutya az érmének is nevet adó Shiba Inu, eredetileg Japánban őshonos kutyafajtához tartozik, gazdája pedig a “Floki” nevet adta neki. Musk a képhez mindössze annyi leírást fűzött, hogy “Floki Frunkpuppy”, vagyis Floki a Frunk kiskutya. A Frunk itt a Teslákra jellemző, az autó elején, a benzinmotor helyén lévő csomagtartóra utal.

Mostanában nagyon divatos lett a Tesla tulajdonosok körében az első csomagtartóban ülő kutyáik fotózása, amely a “frunkpuppy” hashtaggel terjedt el Instgarammon. Úgy tűnik ez elég is volt ahhoz, hogy egyesek elkezdjenek ismét potenciált látni a Shiba Inu érmében.

Mindenesetre hiába a nagy emelkedés, a késő tavasszal kezdődő kriptoválság a Shiba Inu érmét sem kerülte el, Elon Musk troll megjegyzései ide vagy oda. Az érme árfolyama még a brutális emelkedés után is csak 0,0000215 dollár körül mozog, ami alig több, mint a fele a május végi (szintén egy hypevonat miatt létrejött) 0,000035 dolláros rekordnak.

A kérdéses tweet ide kattintva érhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük