A Twitter a Fehér Ház hivatalos fiókját is felfüggeszti, miután Donald Trump arról posztol

Donald Trump a Fehér Ház hivatalos Twitter fiókját használta fel a további megnyilvánulásaira, miután erőszakos posztjai miatt letiltották személyes Twitter fiókját. Az egykori amerikai elnök azonban nem járt sikerrel, és teljesen megfosztották kedvenc szócsövétől.

A Twitter néhány óra leforgása alatt háromszor lépett közbe és akadályozta meg Trump erőszakosnak minősülő megnyilvánulását: először felfüggesztette Trump személyes felhasználói fiókját, majd eltávolította újdonsült tweetjeit a Fehér Ház hivatalos, POTUS fiókjáról, melyet kis idő múltán szintén felfüggesztett. Legutolsó posztjában Trump azt nyilatkozta, hogy a „Twitter alkalmazottai összefogtak a demokratákkal és a radikális baloldallal fiókjaim eltávolítása érdekében. Céljuk pedig az volt, hogy elhallgattassanak mind engem, mind titeket, kedves 75 millió hazafi, aki rám szavazott.” Trump ezen véleménynyilvánítása után a platform betiltásával fenyegette meg a Twittert.

Donald Trump vs. Twitter, Facebook, Google, Apple

A Twitter szóvivője nemrégiben a POLITICO-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy Trump POTUS-on megjelent tweetjei eltávolításának oka az újabb szabálysértés volt. A határozat pedig, miszerint a Fehér Ház hivatalos fiókját is felfüggesztik, Joe Biden megválasztott elnök beiktatásáig marad érvényben.

Trump fiókját pedig nemcsak a Twitter, hanem a Facebook is felfüggesztette, mely jelentős hátrányba szorította az egykori amerikai elnököt. Hasonló döntést hozott a Google is, mely eltávolította a jobboldalik körében népszerűvé vált Parler nevű applikációt, mivel azon túl sok Trump mellett és az „ország visszavételéről” szóló erőszakos megnyilvánulások és fenyegetések zajlottak. Mindezen okok miatt az Apple is fontolóra vette a Parler alkalmazás eltávolítását app store-jából.

Trump, aki egész elnöksége alatt a Twitteren keresztül kommunikált híveivel, már előzőleg is fellépett a közösségi oldallal szemben, mivel szerinte a vállalat korlátozza az emberek szólásszabadságát. A tüntetők pedig szinte bármit megtennének az egykori amerikai elnök újraválasztásáért, és a Capitolium megtámadása mellett a maguk Twitter oldalain is felháborodottan nyilatkoznak a cég lépéseiről. Nemrégiben Trump egykori nagykövete, Nikki Haley is kifejtette véleményét, mely szerint „az emberek elhallgattatása, beleértve az Egyesült Államok elnökét, Kínában szokott történni, nem pedig hazánkban.

Trump híveivel ellentétben, a nagy tech cégek szerint a szerdai Capitolium ellenes fellépés Trump lázító üzeneteinek köszönhető. Trump legutolsó tweetje pedig, miszerint nem fog megjelenni Joe Biden demokrata elnök beiktatásán január 20-án, nem vet túl jó fényt az egykori amerikai elnökre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük