Újabb példa arra, amikor a politikusok hülyét csinálnak a népből

A svájci környezetvédelmi miniszter közutálatnak örvend, miután azt javasolta, hogy az emberek együtt zuhanyozzanak, hogy csökkentsék az energiafogyasztást ezen a télen, hogy elkerüljék az áramkimaradásokat.

A 62 éves Simonetta Sommaruga azt javasolta, hogy az emberek “kapcsolják ki a számítógépet, ha nincs rá szükség, vagy kapcsolják le a villanyt, vagy zuhanyozzanak együtt”, az energiafogyasztás 15 százalékos csökkentését elősegítő intézkedések részeként – jelentette a The Times of London.

A gáz 75 százalékát Németországból importáló Svájc hatóságai augusztusban jelentették be, hogy 2022 októberétől 2023 márciusának végéig 15 százalékkal kívánják csökkenteni az energiafogyasztást az elmúlt öt év átlagfogyasztásához képest.

Ugyanebben a hónapban kampányt indítottak “Az energia korlátozott. Ne pazaroljuk el”, amelyben arra szólították fel az embereket, hogy segítsenek abban, hogy az ország ne szenvedjen energiahiányt a tél előtt, például azzal, hogy kevesebb vizet használnak, kikapcsolják az elektromos készülékeket és a világítást, amikor nem használják őket, és csökkentik a lakásban a hőmérsékletet.

Ha a helyzet nem javul, és további energiahiány lép fel, a svájci szövetségi tanács helyi jelentések szerint “fogyasztási korlátozásokat, tilalmakat és kvótarendszereket” vezethet be.

A szociáldemokrata Sommaruga megjegyzéseit azonban élesen bírálta Géraldine Savary, a Femina című női magazin szerkesztője.

Egy szeptember 16-án megjelent vezércikkében Savary azt írta, hogy a svájci kormány “a legapróbb részletekig adminisztrálni akarja a magánéletünket”.

Tréfásan hozzátette, hogy a svájci lakosoknak “madárcsicsergésre” kellene ébredniük, mert kikapcsolták az ébresztőórát, és “a konyha sötétjében” kellene reggelizniük, mielőtt “karonfogva, az autót, a robogót és az elektromos kerékpárt a garázsban hagyva” munkába mennének.

A visszatetszések hatására Sommaruga a Tages-Anzeiger című svájci napilapnak azt mondta, hogy a közös zuhanyozással kapcsolatos megjegyzései csak a fiataloknak szóltak.

Két évvel ezelőtt távolságtartás, ma közös zuhany a jelszó

Megjegyezte, hogy “egy bizonyos kor után a közös zuhanyzás már nem mindenki számára megfelelő”, de úgy vélte, hogy az energiafogyasztás csökkentése érdekében történő közös zuhanyzás ötlete széles körben kedvező fogadtatásra talált. Később a svájci fiatalok azon viccelődtek, hogy ha valaki egyedül él, akkor majd szól a szomszédnak, hogy csatlakozzon hozzá a zuhany alá. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy 2 éve még azt mondták a politikusok, hogy tartsuk meg a legalább 1,5 méteres távolságot egymás között, míg most arra buzdítanak, hogy még a zuhany alatt is együtt legyünk.

Bár Svájc a világ egyik leggazdagabb országa, a swissinfo.ch szerint az energiatermelés tekintetében az egyik legkevésbé önellátó. A hazai villamosenergia-termelés az ország energiaszükségletének mindössze 25 százalékát fedezi. Saját gáztároló létesítményei nincsenek, ami azt jelenti, hogy az Európából érkező kevesebb gáz hatással lesz az országra.

A Gazprom orosz állami energetikai vállalat nemrégiben bejelentette, hogy nem indítja újra a Németországba irányuló gázforgalmat az Északi Áramlat-1 gázvezetéken keresztül. Az olajipari óriáscég még nem közölt hivatalos ütemtervet az újranyitásról.