Vasember-ruhát használna küldetésein az amerikai katonaság

A DARPA, az amerikai Védelmi Minisztérium védelmi rendszerek fejlesztésével foglalkozó osztálya egy sugárhajtású Vasember-ruhát kívánna bevetni a katonai akciókra. 

Úgy tűnik, a DARPA ügynökséget is elérte a Vasember őrület, és kézzel-lábbal kapálózik egy sugárhajtású ruháért. Végül is, ki ne szeretne Tony Starkhoz hasonlóan egy páncélba bújva az égen repülni? Nos, bizonyára az ügynökséget is elragadta a szabadságvágy, viszont egy sokkal komolyabb területen kívánja alkalmazni a sugárhajtású ruhát. A DARPA ugyanis elmondta, hogy „ezen eszköz segítségével számos katonai küldetést hajthatnának végre, lehetővé téve a költséghatékony és mozgékony bevetést.”

Az ügynökségnek elég komoly elvárásai vannak a ruhával szemben, szerintük ugyanis elengedhetetlen a legalább 5 kilométeres hatótáv, a könnyed felszállás, és az sem mindegy, hogy hány perc alatt lehet majd a ruhát összeszerelni. Mindezt pedig „légiközlekedési rendszerekkel kell kifejleszteni annak érdekében, hogy könnyedén be lehessen osonni az ellenséges területekre. Mindemellett, a földön is helyt kell majd állnia, hogy a nagyobb terepen történő gyors mobilitás is lehetővé váljon.

Madarak helyett sok-sok Tony Stark

A sugárhajtású ruha ötlete egyébként már egyáltalán nem újdonság. Ugyan általában csak a sci-fi filmekben láthatunk ilyesfajta technológiát, a miniatűr turbinás motoroknak hála már a valóságban is léteznek. A Gravity Industries brit vállalat például múlt évben mutatta be az első sugárhajtású ruháját, melyről bebizonyosodott, hogy a sürgősségi betegellátásban is rendkívül hasznos lehet. A tesztelés során ugyanis kiderült, hogy a kerozin hajtotta mikrogázturbinával felszerelt ruha életeket is menthet, mivel a jet pack segítségével egy 25 perces túra 90 másodpercre is rövidíthető.

Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete is már a jóöreg Tony Stark stílusú sugárhajtású ruháját teszteli. A kaliforniai székhelyű JetPack Aviation pedig egy olyan ruhán dolgozik, mely 10 percen keresztül akár 320 km/óra sebességgel is tudna közlekedni.

A DARPA elmondta továbbá, hogy a sugárhajtású ruhát az egyszerűségre kell alapozni, hogy az a viszonylag kevés tapasztalattal rendelkezők számára is biztonságos és könnyedén használható legyen. Megvan tehát az esély, hogy hamarosan madarak helyett sok-sok Tony Stark fog az égen repkedni, és nem kell majd félnünk az esetleges zuhanástól sem, mivel nemrégiben már a halhatatlanság ütemtervét is bemutatták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük