Ebben az országban a lakosság 2%-a börtönben ül

El Salvador a bitcoin mellett az eldurvuló bűnbandák révén is elhíresült az utóbbi pár évben.

Bukele nem viccelt

Nayib Bukele, a “bitcoin elnök”, komolyan gondolta a bő fél évvel ezelőtti ígéretét. Bukele akkor indított az országot egyre inkább uralmuk alá hajtó bűnbandák ellen hadjáratot. A kezdeti felemás sikerek után egy ideig stabilan csökkent az országban az erőszakos bűncselekmények száma. Sokan arra gyanakodtak, hogy az elnök titokban egyezséget kötött a bandákkal. Ha valóban így is volt, idén márciusban ezt a bandák felrúgták és több tucat ember megölésével “üzentek” az elnöknek.

Bukele ekkor rendkívüli állapotot vezetett be és óriási tisztogatásba kezdett. A vasököl néven ismertté vált banda ellenes politika meghozta gyümölcsét, az országban a gyilkosságok száma meredeken csökkent. Ehhez azonban az elnök jogilag megkérdőjelezhető eszközökhöz folyamodott. A rendkívüli állapot bevezetésével egyidejűleg Bukele felfüggesztette a rendes eljáráshoz és a gyülekezéshez való jogot.

Megteltek a börtönök

A tisztogatások miatt jelenleg körülbelül 100 000 ember van börtönben, ez El Salvador felnőtt lakosságának mintegy 2%-a.

A Human Rights Watch (HRW) szerint a börtönökben rettenetes helyzet uralkodik, a túlzsúfolt cellák mellett a rabok életét a kegyetlen bánásmód is megkeseríti. A HRW emellett még több esetben kínzásokról is értesült. A razziák során leginkább a legszegényebb környékeken csapnak le a rendőri egységek. Sok esetben megkérdőjelezhető “bizonyítékok” vagy névtelen bejelentések alapján csuktak le embereket.

Emberjogi kérdések

Többen is aggodalmukat fejezték ki Bukele “vasököl” politikájával kapcsolatban. A HRW-n kívül több nem-kormányzati szervezet is aggályosnak tartja az elnök intézkedéseit. Egyrészt a rendkívüli helyzetben eszközölt letartóztatások során korántsem biztos, hogy valóban a bűnösök kerültek rács mögé. Másrészt a rendkívüli helyzet kihirdetése melegágya a visszaéléseknek.

Bukele persze elutasítja a vádakat és azzal vág vissza a mainstream médiának, hogy a világ vezetőit valójában nem érdekli El Salvador sorsa. Mint mondta:

Attól félnek, hogy sikerül a tervem, és más országok is utánozni fogják a módszereimet. A példamutatás erejétől tartanak.”

A vasököl visszaüthet

Több szakértő is egyetért abban, hogy a tisztogatás könnyen a visszájára sülhet el. A szegény negyedekben tartott razziákban rengeteg ártatlan is rács mögé került. Ők sok esetben a családjuk egyetlen kenyérkeresői is egyben. A börtönben lévő bandatagok könnyen a soraik közé csábíthatják a megélhetésüktől megfosztott, elkeseredett embereket, így a bűnbandák a börtönökön belül képesek újjá szervezni magukat.