(Végre) leállt az Internet Explorer

Tegnap lezárult a böngészők történetének egy korszaka: a Microsoft végre nyugdíjazta az Internet Explorer-t.

A kezdetek

Az Internet Explorer több mint 26 (!) évvel ezelőtt kezdte meg pályafutását. Az 1995-ös kiadása után a böngészőt először a Microsoft Windows 95 operációs rendszerével együtt kezdték el forgalmazni.
Ekkor robbant be igazán a személyi számítógépek piaca, és ekkor vált elérhetővé az internet a tömegek számára is. A Microsoft azzal a húzással, hogy az operációs rendszereiben az IE lett az alapértelmezett böngésző rekordsebességgel terjesztette el azt szerte az egész világon.

Árukapcsolás

Persze a hatóságok nem nézték jó szemmel, hogy a cég a saját programját tukmálja rá a vevőkre. Az amerikai állam versenyjogi keresetet nyújtott be a céggel szemben, és a Microsoftot el is marasztalták az ügyben. A cég a továbbiakban nem határozhatta meg, hogy milyen böngészőt telepítsenek a személyi számítógépeikre a gyártók. Ennek eredményeképpen az IE robbanásszerű elterjedése ugyan megtorpant, de ekkorra már a felhasználók fejében az lett “a böngésző”.

Olyan amilyen

A per lezárultával nagyjából egy időben adta ki a cég az Internet Explorer 6-ot. A 2001-es új verzió után azonban évekig nem frissítették a kódot, ami több okból is igen nagy hiba volt. Egyrészt az IE rengeteg biztonsági hiányossággal rendelkezett. A felhasználók egy meggondolatlan kattintással a kívánt tartalommal együtt egy rakat vírust is letölthetettek. A vírusölő programok az Internet Explorer futásakor szinte kivétel nélkül folyamatos piros villogókká változtak. Ráadásul az IE zabálta a gépek erőforrásait ezért rendszeresen le is fagytak tőle.

Kihívók

Ám mivel addigra gyakorlatilag egyeduralkodó volt az IE a böngészők piacán, a cég megtehette, hogy nyugodtan üljön a babérjain. Az aranyélet azonban az első kihívók megjelenésével igen gyorsan véget is ért. A 2004-ben megjelent nyílt forráskódú Mozilla Firefox mindent tudott, amit az Internet Explorer, csak éppen biztonságos is volt. A vírusölő programok villogásától káprázó szemű felhasználók pedig gondolkodás nélkül tértek át a Firefoxra. A régvolt korok böngészőjének sorsát aztán a Google Chrome megjelenése pecsételte meg végleg.

Az utolsó rúgások

A cég még tett egy pár kétségbeesett kísérletet a böngésző megmentésére, de a konkurensek egyszerűen sokkal jobbak voltak. A 2007-es Internet Explorer 7-tel végre megérkeztek a régen várt frissítések, de már későn. Aztán 2015-ben a cég egy új böngészőt dobott piacra Microsoft Edge néven. Az új böngészőre akarták átterelni a még meglévő felhasználóikat, főleg azokat, akik még mindig Windows XP-n futtatták az Internet Explorer 6-ot. Ez csak akkor sikerült, amikor bejelentették, hogy nem nyújtanak további támogatást a Windows XP-nek.