Világvége hangulat Moszkvában: emberek úsznak az utcákon

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Világvége hangulat uralkodik Oroszország fővárosában, Moszkvában. Először jött az intenzív, egyáltalán nem szokványos hőség, a belvárosban az átlagos, 23-24 fokos maximum hőmérséklet helyett 36 fokot mértek a hétvégén. Tegnap pedig konkrétan leszakadt az ég, és azóta az egész várost árvíz borítja. Forgalmi dugók, elázott plázák és aluljárók, brutális kimenetelű villámcsapások – mindezzel kellett szembenézniük Moszkva lakosainak.

 

A város egyik főközlekedési útvonala, a Vernadsky Avenue konkrétan kisebb tóvá alakult és járhatatlanná vált.

 

A város déli részén található Yasenevo nevezetű metróállomáson megállíthatatlanul ömlött a víz és az egész folyosót elárasztotta. Amellett, hogy az állomást teljesen be kellett zárni, mindez elég komoly anyagi károkkal járt.

banner

 

Nem messze a metróállomástól, egy bevásárlóközpont vízeséssé alakult, a vásárlókat és üzleteket pedig pillanatok alatt teljesen elárasztotta a mennyezeten keresztül beáramló eső.

 

Ha mindez nem lenne elég, a külvárosban az erős széllökések szinte mindent elpusztítottak, ami éppen útjukba került, sőt a vihar még egy építkezési darut is ledöntött.

A Moszkvától keletre fekvő Shchelkovo városában villám csapott egy lakónegyed transzformátor alállomásába, fülsiketítő robbanást és tüzet hagyva maga után.

A főváros környékén az erős szél miatt egy épület teteje az utcára zuhant, a törmelékek pedig az éppen ott parkoló autókon landoltak.

 

És ahogyan azt már megszokhattuk, mindenhol akadnak sokkal merészebb emberek, és olyanok is, akik az árvízben is meglátják a lehetőséget, és kimozdulnak egy úszásra. Végül is, minden rosszban van valami jó.

Egyre csak rosszabb lesz?

Napjainkban egyre gyakoribbak a viharok és az egyéb szélsőséges időjárási jelenségek. Nemrégiben Csehországban pusztított tornádó, amely emberéleteket is követelt. De nem is kell messzire mennünk, hiszen éppen a hétvégén a Balaton környékét sem kímélte az elég komoly lélegzetvételű vihar. A katasztrófavédelem éjjel-nappal sürög-forog, hiszen egy percre sem szabad fellélegezniük. Európában és hazánkban ugyanis várhatóan egyre komolyabb csapásokra számíthatunk, mivel a klímaváltozás rendkívül befolyásolja a szélsőséges események létrejöttét. És mivel a legtöbb klímamodell szerint Magyarország éghajlata is melegebbé és szárazabbá fog válni, ezzel együtt az árhullámok kialakulásának veszélye is növekedik.

vofanny

parents gave me money for college but I invested in crypto

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.