Vuhanihoz hasonló laboratóriumok épülnek Kínában, nem lesz ennek jó vége

Az elkövetkező években a világon működő biológiai laboratóriumok száma a kínaiaknak „köszönhetően” hamarosan elérheti a 60-at is. Kuangtung tartomány nemrégiben ugyanis bejelentette, hogy további 25-30 biológiai, biztonságos” laboratóriumot tervez építeni a következő öt évben.

Egyre nagyobb az esély egy újabb járvány kialakulására

A laboratóriumokat 23 országban szeretnék szétszórni, beleértve az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat, Indiát, Gabont és Elefántcsontpartot is. A tervezett létesítmények 75 százaléka városok közelében épülne, mely a szakértők szerint aggodalomra adhat okot, és nem kizárt, hogy újabb „laborszivárgás” következne be.

A Vuhani Virológiai Intézetben jelenleg amerikai hatóságok nyomoznak azután kutatva, vajon a koronavírus valóban a helyi laborból származik.

 A hírek egyre gyorsabban terjednek az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, de még nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Minél több munka folyik, annál több baleset történik” – nyilatkozta Filippa Lentzos kutató.

Végül is, mi baj történhetne?!

„Minél jobban nő az intézmények és ezzel együtt azoknak a személyeknek a száma, akik hozzáférnek a veszélyes hatóanyagokhoz, annál nagyobb kockázatnak vagyunk kitéve“ – vélekedett Richard Ebricht, a Rutgers Egyetem professzora. Elmondta továbbá azt is, hogy legtöbbször olyan helyeken történnek a balesetek és a szivárgások, ahol a kutatás végbemenetele nem felel meg a biztonsági előírásoknak.

„Minél hamarabb meg kell erősíteni a biológiai biztonsággal kapcsolatos szabályokat szerte a világon“ – sürgeti a tudós az intézményeket.

A legveszélyesebb kutatásokra használt laboratóriumok száma nagymértékben megnőtt az előző évtizedben. A kutatók arra mutatnak rá, hogy az emberi hanyagság egy ilyen intézményben egy újabb pandémia kezdete lehetne. Szerintük a koronavírus eredetének vizsgálata utal a hatalmas kockázatra, amelyet az ilyen jellegű kísérletek jelentenek. Az utóbbi néhány hónapban számos, pontosabban 13 ország szólta meg Kínát azzal az indokkal, hogy nem engedélyezi a teljes hozzáférést az adatokhoz a koronavírus világjárvány kialakulásával kapcsolatban. Ugyan még messze a vége, és még közel sincsenek maximálisan biztos adatok a vírus eredetéről, a laboratóriumok számának növekedése azonban, valóban vészjósló. És már csak az a kérdés: bevállaljuk-e a létesítményekkel járó kockázatokat?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük