Zelenszkij kiborult miután a Starlink leállította az ukrán drónokat

Zelenszkij nem fogadta túl jól a hírt, miszerint a Starlink a továbbiakban már nem teszi lehetővé Ukrajna számára technológiája hasznosítását. Tudniillik, Elon Musk űrkutatással foglalkozó vállalata, a SpaceX korábban drónokat bocsátott az ukrán kormány és hadsereg rendelkezésére. 

Ezt megelőzően a Starlink műholdas internetszolgáltatásával segített az ukrán lakosságon, azonban nagy port kavart amikor a vállalat benyújtotta a cechet. A SpaceX az amerikai kormánytól várja, hogy majd fedezi a működés költségeit.

Gwynne Shotwell, a cég elnöke és ügyvezető igazgatója, egy nyilatkozatban elmondta, hogy a Starlink technológiáját „sosem háborús célokra szánták”. Az értesülések szerint Ukrajna katonai akciókhoz használta a drónokat, miközben azok humanitárius segítségnyújtás céljából kerültek a birtokukba.

Shotwell megerősítette, hogy a hirtelen jött döntés hátterében az ukrán állam erőszakos fellépése áll. Elmondása alapján a Starlink eszközeit a cég nézeteivel ellentétben Ukrajna offenzív műveletek megvalósításához alkalmazta.

Zelenszkij választ vár a Starlink állásfoglalásával kapcsolatban

A bejelentés komoly indulatokat váltott ki Kijevben, ahol a háborúval kapcsolatos vitatható tweetjei miatt Musk már eddig sem volt túlzottan közkedvelt. Zelenszkij hivatala a SpaceX szemére hányta, hogy képtelen megérteni és elismerni Ukrajna önvédelemhez való jogát.

Mihajlo Podoljak, Zelenszkij elnök tanácsadója, azt sugalta, hogy a multimilliárdos üzletember Putyin kezére játszik mindezzel. Emellett pedig azt javasolta neki, hogy döntse el a „szabadsághoz való jog oldalán” vagy az „Orosz Föderáció és a területek jogtalan elfoglalása” mellett áll ki.

Elon Musk előzetesen úgy vélekedett, hogy a legjobb megoldás a békekötés lenne mielőtt még a harmadik világháború kitöréséig fajulna a dolog. Az ukrán kormány nem volt elragadtatva ezen megnyilvánulásától, de Musk azonmód kijelentette, hogy ‘értelemszerűen’ Ukrajna pártját fogja.

Ennek ellenére sem lélegezhet fel a botrányhős filantróp, hiszen a Pentagon még nem egyezett bele, hogy átvállalja a Starlink költségeit. A szolgáltatás nélkülözhetetlenné vált az ukrán hadsereg számára, így esetleges megszűnése újra annak a teóriának kedvez, miszerint Musk Putyin bábja.

A mondás szerint a kutya sem harap abba a kézbe, amely enni ad neki, így talán az ukrán kormánynak is át kellene gondolnia miként viszonyul az őt támogató felekhez.