4 ígéretes airdrop, amelyre érdemes odafigyelni a héten

Az elemzők szerint több ígéretes kriptovaluta-airdrop is indul augusztus harmadik hetében, mi pedig kigyűjtöttük azokat, amelyek a legígéretesebbek lehetnek.

Az airdropokban való részvétel nagyon jó lehetőség a kezdő kriptobefektetőknek, hiszen ezek a tokenosztások a legtöbbször egyáltalán nem igényelnek tőkebefektetést, vagyis a kereskedők ígéretes projektekhez férhetnek hozzá, gyakran teljesen ingyen. Az alábbiakban négy olyan airdropról lesz szó, amelyekre a leginkább érdemes lehet odafigyelni ezen a héten.

Wormhole

A szakértők szerint a héten a Wormhole jutalmazási rendszere lehet a legígéretesebb, amely augusztus 14-től elérhető. A Wormhole aznap jelentette be a Portal Earn programot, amely az airdrop farmereknek belépést kínál a multichain ökoszisztémájába. A Portal Earn kezdeményezés keretében a program tapasztalati pontokkal (XP) jutalmazza a résztvevőket, amikor azok belépnek a projektbe, ezeket a pontokat pedig a Wormhole figyelembe fogja venni a későbbi airdropoknál.

A Portal Earn egy új módja a multichain világ megismerésének. Ez egy hűségprogram, amelynek célja, hogy minden kriptovaluta-tranzakciót jutalmazzon. Új blokkláncok felfedezésével és a kedvenc eszközeid átutalásával XP pontokat szerezhetsz, amelyekkel hatékony boostokat és magasabb Portal Status-t érhetsz el, miközben feljebb kerülsz a ranglistán.

– írta a Wormhole egy bejegyzésében.

A projekt – amely mögött olyan befektetők állnak, mint a Coinbase Ventures és a Multicoin Capital – erős pénzügyi háttérrel rendelkezik, már 225 millió dollárnyi tőkét gyűjtött, jelenleg pedig 2,5 milliárd dollárra becsülik az értékét.

Morph

A Morph nevű kriptoprojekt a napokban jelentette be, hogy létrehoz egy hubot az ökoszisztémával való interakcióra. A felhasználók egyszerű feladatokat teljesíthetnek és pontokat szerezhetnek, amelyekkel később jutalmakra lesznek jogosultak.

Bemutatjuk a Morph Hubot! Ez egy új módja a Morph ökoszisztéma felfedezésének, és egy lehetőség a pontok gyűjtésére, illetve a ranglistán való feljutásra. Teljesítsd a küldetéseket. Ajánld barátaidnak. Mássz fel a Hub ranglistáján. Szerezz token jutalmakat.

írta a Morph az X-en.

A projekt már 25 millió dollárt gyűjtött olyan befektetőktől, mint a DragonFly Capital, a Pantera Capital és a Spartan Group, de a MEXC tőzsde is a Morph egyik legnagyobb befektetője lett.

Sentient

A Sentient egy blokklánc-szolgáltatásokat kínáló válllalat, amely 85 millió dollárt gyűjtött olyan befektetőktől, mint a Pantera Capital, a HashKey Capital, a Delphi Ventures és a Hack VC.

A projekt egy nemrégiben közzétett Discord-bejegyzésben jelentette be a Galxe-n elérhető küldetéseket, amelyek egy új, játékos módszert kínálnak a pontok gyűjtésére. A Sentient szerint a különböző challenge-ek és feladatok teljesítésével, illetve a közösségi médiában való részvétellel a felhasználók hűségpontokat kapnak, amelyek segítségével később airdropokban lehet majd résztvenni.

Ezeket a hűségpontokat arra is szeretnénk felhasználni, hogy jutalmakat kínáljunk a hosszú távú közreműködőinknek.

– olvasható a Discordon megosztott bejegyzésben.

Doodles

A Doodles alig egy hete, augusztus 13-án jelentette be, hogy bevezette a felhasználók jutalmazására szánt rendszerét. A Web3 játékban a felhasználók különböző jutalmakat kaphatnak a feladatok teljesítése után – leginkább játékbeli pénz formájában -, amelyeket ládák és skin-ek nyitására lehet használni.

Érdemes egyébként megjegyezni, hogy a Doodles már 54,5 millió dollárt gyűjtött össze nagybefektetőktől, köztük a 10T Fundtól, az Acrew Capital-tól és a Seven Seven Six kockázati tőke társaságtól.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ