Semmi nem fedezi a vagyonodat: Így működik a modern pénzrendszer
A pénz a piacok legalapvetőbb eleme, lehetővé teszi a kereskedelmet és a gazdasági fejlődést. A szabad piac működéséhez semmi sem olyan fontos, mint ezek a zöld papírok. A pénz minden tranzakció részét képezi, nélküle pedig még mindig a cserekereskedelemnél tartanánk, vagy barbárokként élnénk. De mi is a pénz értéke?
Azt talán mindenki tudja, hogy az áruk értékét a kereslet és a kínálat határozza meg, de a pénz árának meghatározása egy kicsit bonyolultabb. A nehézséget az jelenti, hogy nincs számviteli egységünk a pénz értékének mérésére, mert az árakat már… igen, pénzben fejezzük ki. És mivel nem tudjuk monetáris kifejezésekkel magyarázni, más módot kell találnunk a pénz vásárlóerejének meghatározására.
Csak egy kis mikroökonómia: a csökkenő határhaszon törvénye szerint egy homogén áru minden egyes további egysége egyre kevésbé sürgető vágyat elégít ki az emberben. Vagyis jó eséllyel az első szelet steak fog a legjobban esni, a másodiknál már nem vagyunk olyan éhesek, a harmadikat pedig már nem is biztos, hogy meg fogjuk enni. Mivel az érték szubjektív, minden további valuta hasznossága attól függ, hogy az egyén mit szeretne elérni. Az, aki a pénzével csak hot dogot szeretne vásárolni, a pénzegységet a hot dog árával azonosnak tekinti.
Tegyük fel, hogy kivesszük a világból a kereskedelmet, vagyis léteznek pénznemek és léteznek áruk is, de vásárolni vagy eladni semmit nem tudunk. Ebben az esetben a pénz gyakorlatilag értéktelenné válik. Pontosan ezért tudott Robinson Crusoe egy halom aranyat értéktelennek tekinteni. Nem tudott vele élelmet, szerszámokat vagy menedéket vásárolni. Elszigetelten a pénz teljesen értelmetlen, hiszen legalább két emberre – és persze a pénz értékéről való megegyezésre – van szükség a működéséhez.
Mi okozza az inflációt?
Érdemes megjegyezni, hogy a történelmi árakhoz való kapcsolódás nélkül a pénz elveszítené stabilitását, és a gazdasági számítások lehetetlenek lennének. Ha egy kenyér tavaly 700 forintba került, ma pedig 850 forintba, akkor következtetéseket vonhatunk le a vásárlóerő alakulásáról. Idővel ezek a megfigyelések képezik az alapját a gazdasági várakozásoknak, a kormányok pedig saját mutatót kínálnak ennek a mérésére: a fogyasztói árindexet (CPI).
És bár ez az index tükrözi az inflációs rátát, közben szándékosan figyelmen kívül hagyja az olyan nagy értékű eszközöket, mint az ingatlanok, a részvények és a műalkotások.
Hogy miért?
Mert ezek figyelembevétele felfedné azt az igazságot, amelyet a kormányok inkább el akarnak hallgatni – mégpedig azt, hogy az infláció sok esetben égetőbb probléma, mint ahogyan az emberek hiszik. Az infláció CPI-vel történő mérése egy kísérlet arra, hogy elrejtsék az inflációval kapcsolatos nyilvánvaló igazságot: az árak emelkedése mindig arányos a pénzmennyiség bővülésével. Vagyis az új pénz létrehozása mindig az adott pénz vásárlóerejének csökkenéséhez vezet.
Az árak emelkedését – vagyis az inflációt – nem a kapzsi gyártók vagy forgalmazók okozzák. Ez szinte mindig a monetáris bővülés, a pénznyomtatás eredménye. Ha több pénzt hoznak létre, akkor annak a vásárlóereje csökken, ebből pedig csak azok profitálnak, akik a legközelebb állnak az új pénz forrásához – ilyenek a bankok, vagy például az államhoz kapcsolódó vállalatok és társaságok. Közben azonban az átlagemberek elszenvedik az árak emelkedését.
Az inflációs hatások késleltetettek és közvetlenül nehezen nyomon követhetők. A pénz vásárlóerejének romlása megsemmisíti a megtakarításokat, növeli az egyenlőtlenségeket és fokozza a pénzügyi instabilitást. Ironikus módon még a gazdagok is jobban járnának egy stabil monetáris rendszerben.
Hosszú távon az infláció mindenkinek árt, még azoknak is, akik rövid távon profitálnak belőle.
A pénz eredete
Az aranyat azért kezdték el régen pénzként használni, mert megfelelt a jó pénz kritériumainak: tartós, osztható, felismerhető, viszonylag hordozható és ritka. Az ékszerkészítésben és az iparban való felhasználása még ma is használati értéket biztosít számára. Évszázadokon át a bankjegyek csupán aranyra beváltható nyugták voltak. A könnyű és kompakt papírpénz tökéletes megoldást jelentett az arany szállíthatóságának problémájára. Sajnos ezeknek a bankjegyeknek a kibocsátói hamar rájöttek, hogy több pénzt bocsáthatnak ki, mint amennyi fedezetük volt a széfjeikben – ezt a módszert még ma is használják.
Miután az arany és a bankjegyek közötti kapcsolat teljesen megszakadt, a kormányok és a központi bankok szabadon teremthettek pénzt a semmiből, ami a mai fedezet nélküli fiat-rendszerekhez vezetett. A fiat-rendszerekben a politikailag kapcsolódó bankokat meg lehet menteni, még akkor is, ha csődbe mennek. Ennek eredménye a morális kockázat, a torzított kockázati jelzések és a rendszerbeli instabilitás, mindezt az infláció révén a megtakarítások csendes kisajátításával finanszírozva.
A pénz időbeli kapcsolata a történelmi árakkal elengedhetetlen a piaci folyamatokhoz. Enélkül a személyes gazdasági számítások lehetetlenek lennének, nem tudnánk előre kiszámolni a megtakarításainkat, és azt sem, hogy ki fogunk-e jönni a munkahelyünk fizetéséből. A pénz regressziós tétele, amelyet az egyik korábbi bekezdésben ismertettünk, egy praxeológiai felismerés, amelyet a pénzről szóló vitákban gyakran figyelmen kívül hagynak. Ez magyarázza, hogy a pénz nem csupán egy bürokratikus varázslat által létrehozott képzeletbeli konstrukció, hanem valódi kapcsolata van azzal a ponttal, amikor valakinek a kereskedelem iránti vágya egy konkrét cél érdekében a szabad piacon létrehozta azt.
Ezért nem akarják a kormányok lecserélni a fiat-rendszert
Tegyük fel, hogy a Mona Lisa végtelenül osztható lenne. Ebben az esetben részei pénzként is szolgálhatnának, de csak akkor, ha könnyen ellenőrizhető lenne, hogy valóban a Mona Lisából származnak, és nem hamisítványok.
A Mona Lisáról szólva, van egy anekdota a 20. század néhány leghíresebb festőjéről, amely tökéletesen illusztrálja, hogy a monetáris javak kínálatának növekedése hogyan befolyásolja azok értékét. Ezek a festők rájöttek, hogy a hírnevüket felhasználva különös módon gazdagodhatnak. Felismerték, hogy az aláírásuk értékes, és hogy egyszerűen egy aláírással fizethetik ki az éttermi számlájukat. Salvador Dali állítólag még azt az autóroncsot is aláírta, amelybe belerohant, és így varázslatos módon értékes műalkotássá alakította. Végül azonban ezek a taktikák már nem működtek. Minél több aláírt számla, poszter és autóroncs volt, annál kevésbé lett értékes egy újabb aláírás, ami tökéletesen illusztrálja a csökkenő hozam törvényét.
A mennyiség növelésével csökkentették a minőséget.
A fiat pénznemek hasonló logika szerint működnek. A pénzmennyiség növelése minden meglévő egység értékét csökkenti. Míg az új pénz korai befogadói jól járnak vele – egy ideig -, mindenki más szenved. Az infláció nem csak technikai, hanem erkölcsi kérdés is. Torzítja a gazdasági számításokat, a megtakarítások helyett az adósságokat jutalmazza, és azokat fosztja ki mégjobban, akik a legkevésbé tudnak védekezni ellene. Ha így nézzük, a fiat-pénzrendszer a világ legnagyobb piramisjátéka, amely úgy próbál a csúcson építkezni, hogy közben az alapból vesz ki téglákat.
Ennek ellenére az emberiség elfogadta ezt a rendszert, de nem azért, mert ez szolgálja a legjobban az érdekeinket, hanem mert ezt „örököltük”. Ráadásul a kormányok sem hagynák lecserélni a fiat-rendszert, hiszen ez az, amit irányítani tudnak, amiből a politikusok és a kormányközeli vállalatok meg tudnak gazdagodni.
Erre jó példa Magyarország antikripto dömpingje.
A kriptovaluták egy olyan decentralizált világot kínálnak, amelyben a vagyonod felett kizárólag te rendelkezel, és ha a megfelelő platformokat használod, senki nem zárolhatja a pénzed, és senki nem ellenőrizheti, hogy mit csinálsz vele. A magyar kormány felismerte, hogy ez egy olyan dolog, amit ők nem irányíthatnak, ezért júliusban bevezették azt a kriptoellenes szabályozást, amely miatt például a Revolutnak is zárolnia kellett a kriptobefektetők vagyonát.
Visszatérve: a stabil pénz önkéntes döntés eredménye, nem politikai rendelet. Bármelyik tárgy, amely megfelel a pénz alapvető kritériumainak, pénzként szolgálhat, de csak a stabil pénz teszi lehetővé a civilizáció hosszú távú virágzását. A pénz nem csupán gazdasági eszköz, hanem erkölcsi intézmény is. Ha korrupt, akkor minden, ami abból következik – a megtakarítások, az árak, az ösztönzők és a bizalom – torzul. Végül is a pénz több, mint csupán csereeszköz: a bizalom nyoma és az emberi együttműködés leguniverzálisabb nyelve. Ha ezt megrontjuk, nem csak a gazdaságot romboljuk le, hanem magát a civilizációt is.
A nyomtatott pénzt ma már nem fedezi semmi
Vizsgáljuk meg közelebbről, hogy hogyan működik a pénz manapság. A modern pénzről szóló igazság nehezen emészthető, mert ha egyszer megértjük a probléma nagyságát, a dolgok elég borúsnak tűnnek. Az emberek nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy mások kizsákmányolásával gazdagodjanak meg a pénz nyomtatásával. Úgy tűnik, ezt csak úgy lehet megakadályozni, ha teljesen kivonjuk magunkat a folyamatból, vagy legalábbis elválasztjuk a pénzt az állami ellenőrzéstől. A Nobel-díjas közgazdász, Friedrich Hayek úgy vélte, hogy ez csak „valamilyen ravasz, körmönfont módon” lehetséges.
Az Egyesült Királyság volt az első ország, amely gyengítette a nemzeti valuták és az arany közötti kapcsolatot. Az első világháború előtt szinte minden valutát aranyra tudtak átváltani az emberek – ez egy olyan szabvány volt, amely több ezer év alatt alakult ki, amikor az arany a Föld legkeresettebb árucikkévé vált. 1971-re azonban a valuták és az arany közötti szoros kapcsolatot megszüntették, amikor Richard Nixon amerikai elnök híres kijelentése szerint „ideiglenesen felfüggesztette a dollár aranyra való konvertibilitását”, és egyoldalúan megszakította a kettő közötti kapcsolatot. Ezt – legalábbis részben – a vietnami háború finanszírozása és politikai hatalmának megőrzése érdekében tette.
Most nem megyünk bele minden részletbe a fiat pénznemekkel kapcsolatban, de a lényeg a következő: a mai államilag kibocsátott pénzt nem fedezi semmi kézzelfogható, hanem teljes egészében adósságként jön létre. A fiat pénznem pénznek álcázza magát, de a valódi pénzzel – amely önkéntes csere útján jön létre – ellentétben a fiat valuták az adósság és az ellenőrzés eszközei.
Minden új dollár, euró, jüan – és a forint is – akkor jön létre, amikor egy nagy bank hitelt ad ki. Ezt a pénzt kamattal kell visszafizetni. És mivel a kamat soha nem jön létre a tőke mellett, soha nincs elég pénz forgalomban az összes adósság visszafizetéséhez. Valójában több adósságra van szükség a rendszer fenntartásához, a központi bankok pedig tovább manipulálják a pénzmennyiséget olyan mechanizmusok révén, amelyek csak még több olajat öntenek a tűzre.
A pénz nyomtatása a keynesi közgazdaságtan zászlaja alatt folytatódik – ez az elmélet az alapja a legtöbb modern kormányzati politikának. Az úgynevezett keynesiánusok szerint a kiadások hajtják előre a gazdaságot, és ha a magánszektor nem folytatja a kiadásokat, akkor a kormánynak kell ezt megtennie. Minden elköltött dollár, állítják, egy dollár értékkel növeli a gazdaságot, de ez a nézet figyelmen kívül hagyja az infláció miatti értékcsökkenést.
Ha a pénz nyomtatása valóban növelné a vagyont, akkor mostanra mindannyian szuperjachtokkal hajózgatnánk az Adrián. A vagyon termelés, tervezés és önkéntes csere útján jön létre, nem pedig a központi bank mérlegében szereplő számjegyek számának növelésével.
Ezért kell elvonatkoztatnunk a bizonytalanságtól és a félelemtől
Az emberi pszichológia egyik alapja a félelem.
Alapvetően azért fejlődtünk, hogy túléljük a veszélyeket. És az emberiségnek a félelem legtöbb forrására – legyen az terrorizmus, világjárvány vagy éghajlatváltozás – általában ugyanaz a válasza: még több politikai ellenőrzés.
Azok, akik az emberi cselekvést tanulmányozzák, tudják, miért van ez így: a cél mindig szentesíti az eszközt. A probléma az, hogy ez a tény a hatalomra vágyókra is igaz. Biztonságot kínálnak cserébe a szabadságért, de a történelem azt mutatja, hogy a félelem által vezérelt kompromisszumok ritkán vezetnek valami jóhoz.
Ha ezt megértjük, akkor sokkal tisztábban láthatjuk a világot.
Elég csak például kikapcsolni a TV-t – nemcsak hogy kevesebb rossz hírt és propagandát hallasz, egy csomó időt is nyersz. Ha befektetsz magadba – a képességeidbe, a megtakarításaidba és a kapcsolataidba – azzal mindenki nyer. Részt veszel a munkamegosztásban, értéket teremtesz, és mindezt önként teszed. A legönzetlenebb cselekedet, amit egy működésképtelen rendszerben tehetsz, az az, hogy valami jobbat hozol létre, mint a rendszer, vagy legalábbis megpróbálod minél jobbá tenni azt.
Minden alkalommal, amikor fiat pénzt használsz, az időddel fizetsz a kibocsátóknak. Ha viszont megpróbálod elkerülni azok használatát, akkor hozzájárulsz egy olyan világ megteremtéséhez, ahol kevesebb a lopás és a csalás, és az emberek tényleges vagyonnal rendelkeznek. Lehet, hogy ez nem könnyű, de a szükséges erőfeszítések ritkán azok.