Németország szerint az Északi Áramlat vezetéket nagy erejű robbanószerekkel tették tönkre

Az Északi Áramlat gázvezeték a napokban a világsajtó legfelkapottabb témája lett, ugyanis egy incidens következtében gáz kezdett szivárogni a vezetékből. Sokan szabotázsra gyanakodnak s menten kezdetét is vette a nyomozás az ügy kapcsán. Németország példának okáért szándékos és előre megtervezett műveletként tekint az esetre.

A Der Spiegel hírlap beszámolója szerint a német biztonsági szervek úgy vélik, hogy „nagy erejű robbanószereket” alkalmaztak a földgázt szállító vezeték megrongálásához.

„Információink szerint olyan robbanószerkezeteket vetettek be, amelyek erőkifejtése megegyezik 500 kilogramm TNT-vel. A becsléshez megvizsgálták a különböző mérőállomások által rögzített szeizmikus hullámok adatait. A feltevés alapján megállapítható, hogy a robbantás kivitelezését kizárólag egy államigazgatás lehetett képes végrehajtani. Az első számú gyanúsított Oroszország, azonban az orosz kormány az országuk ellen elkövetett terrorcselekménynek titulálta az eseményt. A német kormányzás bízik abban, hogy az alapos kivizsgálás során több részletre is fény derül majd”, olvasható a cikkben.

Veszélyben az Északi Áramlat?

Az robbanás, amely az Északi Áramlat vezetéket érte, olyan erős volt, hogy a Swedish National Seismic Network egy 1.9-es és egy 2.3-as erősségű földrengést is észlelt.

Egyébként a vezetékrendszer csövei 4,1 cm vastag acélból és az azt körülölelő 6-11 cm vastagságú vasbetonból tevődtek össze.

Az eset érdekessége, hogy a CIA hetekkel az explózió előtt figyelmeztette Németországot az Északi Áramlatot érő támadásról. Erről viszont bővebb tudnivalók nem állnak rendelkezésre.

A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg, sem hagyhatta szó nélkül az ügyet, mi több, nyíltan kijelentette, hogy „szabotázs” történt. Elmondása szerint az EU ellen elkövetett „szándékos és felelőtlen” lépés „határozott reakciót” von majd maga után.

Sem a Nato, sem Stoltenberg nem nevezett meg konkrét elkövetőt, de az Európai Unióhoz közeli források szerint Oroszországot gyanúsítják. Ezáltal még inkább nő a feszültség a nyugati államok és az orosz kormány között.

A gázvezeték pillanatnyilag 4 ponton szivárog s mind Svédország területén található, nem kis aggodalmat okozva ezzel az ország vezetésének. A Balti-tengeren fellelhető 2 nagyobb gázbuborék közül az egyik 900 m átmérőjű, míg a másik körülbelül 82 m.

A Balti régió készenlétben van, ugyanis azzal, hogy Norvégia vált az EU legnagyobb gázexportőrévé, megnőtt egy újabb támadás esélyének kockázata. Ennek elkerülése érdekében a norvég kormány fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be országszerte.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa pénteken ülésezni fog Oroszország kérésére annak okán, hogy együttes erővel vizsgálják ki az Északi Áramlat támadásának körülményeit.

Jelen helyzetben úgy fest, hogy az NS1 vezeték nem kerül egyhamar újra üzembe helyezésre. Ugyanez a helyzet az NS2 vezetékkel is, amely annak ellenére, hogy mindig is tárolt földgázt, sosem funkcionált.

Spekulációk szerint Amerika keze van a dologban s a robbantást azért hajtotta végre, hogy véglegesen kiszorítsa Oroszországot a gázpiacról.