99 ezerig ugrott a Bitcoin, pedig a Fed változatlanul tartotta a kamatlábakat

Ahogyan azt korábban sejteni lehetett, nem történt kamatvágás a májusi Szövetségi Nyíltpiaci Ülésen, vagyis az FOMC-n. Jerome Powell, Fed elnök, sajtótájékoztatóján a fő kérdés továbbra is a munkanélküliség és az infláció kockázata volt, illetve a január óta folyamatosan bevezetésre kerülő vámtarifák hatásai. Hogy meddig kell várni a lazuló monetáris helyzetre, az továbbra is rejtély marad, ugyanakkor összességében az amerikai részvények és a kriptovaluták kifejezetten pozitívan reagáltak Powell sajtótájékoztatójára.

Nem történt kamatvágás szerda este

A várakozásoknak megfelelően 4,25 – 4,50%-on tartotta az irányadó kamatlábat a Federal Reserve, ezzel harmadik egymást követő ülésén tartva a monetáris lazítás felfüggesztését. A kísérő nyilatkozat szerint a vámoknak köszönhetően a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság tovább nőtt, ugyanakkor a Bizottság figyelemmel kíséri a munkanélküliség és az infláció alakulását, ami az elmúlt ülés óta egyre nagyobb kockázatokat rejtenek magukban.

Az áprilisi adatok szerint a foglalkoztatottság továbbra is erős, ugyanakkor a GDP-növekedés továbbra is gyenge. Jerome Powell sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy továbbra sem indokolt a monetáris lazítás folytatása, mivel a Trump-vámok bizonytalan hatásokhoz vezethetnek – többek között a továbbra is cél felett lévő infláció esetében is. Az április 2-án bevezetett vámok még a várakozásoknál is magasabbak voltak és bár javát felfüggesztették, ezek a 90 napos periódus után jelentősen átalakíthatják a gazdasági kilátásokat.

A jegybank elnöke szerint kulcsfontosságú, hogy az Egyesült Államok legnagyobb cserekereskedelmi partnereivel, tehát például Kínával, minél hamarabb egyességre kell jutni, mert ezek alapjaikban változtathatják meg a gazdaság képét. Scott Bessent pénzügyminiszter és Jamieson Greer kereskedelmi főképviselő hétvégén tárgyalásokat folytatnak többek között kínai partnereikkel Svájcban. Ez kiváló alapot teremthet az USA – Kína közötti vámháború felfüggesztésére vagy befejezésére.

Stabilan állnak a részvények, megindultak a kriptovaluták

A piac a várakozásoknak megfelelően alakult, azonban a kockázatos eszközök a vártnál jobban reagáltak Powell sajtótájékoztatójára. Az S&P 500 és a Nasdaq 100 is végül +0,5%-ban, ezzel elérve az 5630-as és 19 850-es szintet. A vezető amerikai részvények közül az Nvidia 3%-os, az Amazon 2%-os, a Meta pedig 1,6%-os növekedést ért el, azonban a Google anyavállalatának, az Alphabetnek, a részvénye például 7,5%-ot esett, miután az Apple bejelentette, hogy a Safari böngészőjébe mesterséges intelligenciát integrálhatnak – kérdés a Google tudja-e ezzel tartani a lépést.

Mindeközben a kriptovaluták ismét szárnyra kaptak és a bitcoin BTC Price BTC Price (BTC) megközelítette a 100 000 dolláros szintet. A vezető kriptovaluta az elmúlt 24 órában 2,5%-kal erősödött, lokális csúcsát pedig 99 400 dollárra emelte. Nagyobb turbulencia figyelhető meg az ether ETH Price ETH Price (ETH) környékén, miután integrálásra került a Pectra-frissítés. Előzetes várakozásaink szerint az ETH/BTC kereskedési páron erősödés jeleit mutathatja a vezető altcoin, miután BTC-vel szemben mért átlagtól való szórása 5 éve nem volt ilyen alacsony. Többek között ennek is a következménye, hogy az ETH 1900 dollár fölé emelkedett több hónap után.

A vezető altcoinok közül érdemes kiemelni többek között a SUI-t, amely 8%-ot erősödött, az elmúlt 30 napban pedig 80%-ot. A Virtuals Protocol ismét erősödés jeleit mutatja, hiszen visszakerült a száz legnagyobb kriptovaluta közé.

Kilátások a piac számára

A befektetők továbbra is három kamatcsökkentést várnak 2025-ben, elsőként júliusban. A Fed azonban óvatos, és kivár a vámok gazdasági hatásainak pontosabb megítéléséig. Ha megindul a lazítás, az élénkítheti a részvénypiacokat és a kriptovalutákat is, mivel a csökkenő kamatkörnyezet támogatja a likviditást és növeli a kockázatvállalási hajlandóságot.