A kripto milleniálok nem ölik meg a jachtipart – csak átalakítják

A milleniálok ezt a szektort ölik meg, a milleniálok azt a szektort ölik meg ismételgeti az idősebb generáció. Most lehet, hogy mégis pont ők lesznek azok, akik megmentik a folyamatosan csökkenő jacht ipart.

A szuperjachtok csak és kizárólag az elképesztően gazdag emberek számára érhetők el – nem a szimpla milliomosoknak, hanem csak a krém krémjének. És ez jól is működött az elmúlt évszázadban, amikor a luxusnyaralások elengedhetetlen része volt, hogy az ember saját jachttal rendelkezzen. De most a milleniálok – és főleg azok, akik az olyan új technológiából gazdagodtak meg mint a blokklánc – már nem erre vágynak.

Generációs különbségek

Az egyik probléma, hogy ezek a yachtok az év 60-80%-ában használatlanul állnak – nyilván nem lehetünk egész évben a jachtunkon, valamikor a világot is körbe kell repülni. Az újgazdag milleniálok, akik folyamatosan mozgásban vannak, nem tartanak igényt egy egyhelyben álló hajóra, amit évente egyszer használnának.

A másik változás nagy részben a közösségi média folyamatos “menj, utazz, csinálj valamit” élményközpontú életstílus promóciójához kapcsolódik. Ez a generáció már nem azt tartja sikeresnek és követendőnek, ha valaki vesz egy több milliárdba kerülő luxuxjachtot, hanem ha egyik nap még a Balin szörföző képünket, másnap pedig már az Kínai Nagyfalon lőtt selfienket posztoljuk. A Kínai Nagyfalra meg kicsit nehezen lehet felvinni a jachtunkat.

Jachtipar

A harmadik nagy változás pedig a “megosztás” központúság. Uber, Airbnb, Oszkár… az összes feltörekvő alkalmazás a már meglévő dolgok közös használatát helyezi előtérbe. Minek vegyek meg magamnak valamit, amikor sokkal egyszerűbb ezeket a szolgáltatásokat igénybe venni? Minek tartsak fenn egy autót/lakást, amikor ki is bérelhetem akkor, amikor kell?

És a milleniálok, kifejezetten a kriptoból meggazdagodó milleniálok ezeket az új szokásokat szépen lassan a jachtiparba is eljuttatják.  Nem megölik az ipart – csak átalakítják. Néhány kriptovállalkozás ugyanis pontosan erre az iparra fókuszál.

Kriptobusiness a jachtokért

Az egyik ilyen projekt, az OceanSpace Yachts, ami a blokklánc technológiát használja fel arra, hogy valaki jachtot tudjon bérelni. Egy másik a Boatsters, ami szintén hasonló szolgáltatást nyújt, de Proof-of-Market algoritmusok használatával és a saját wallet-to-wallet megoldásukkal 55 különböző kriptovaluta fizetési lehetőséget biztosítanak a jacht bérlésre.

Ezek a változások pedig nem csak a jachtipar esetére és a luxusnyaralásokra igazak. A milleniálok (és még jobban a most felnövő Z generáció) már mindent az interneten képzel el, és mindent globálisan – néhány felesleges milliárdot már garantáltan nem fektetnek be egy kikötőben álló jachtba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük