Adatok mindenek felett: a DNS a kutatás után a piacot is meghódítja
Ma, amikor a mesterséges intelligencia szinte minden kutatási és technológiai beszélgetés élén áll, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy nem csak algoritmusokban, hanem sejtjeink szintjén is óriási érték lakozik. A DNS-adat — vagyis az emberi genetikai kód — ma már nem csupán tudományos kíváncsiság tárgya, hanem piacképes áru, amelyért egyes cégek dollárszázmilliókat is hajlandók fizetni.
És nem elméletről van szó. Egy amerikai genetikai cég, a 23andMe épp most árverezi el 15 millió ember DNS-ét – egy bíróság által felügyelt licitháború keretében, amelyből maguk az érintettek teljesen kimaradnak.
Egy cég, amely egyszer forradalmat ígért
A 23andMe 2006-ban indult úttörő vállalkozásként, amely lehetővé tette, hogy bárki kényelmesen, otthonról beküldje a nyálmintáját, és cserébe részletes információkat kapjon származásáról, egészségi hajlamairól vagy akár örökletes betegségeiről. A vállalat neve is erre utal: az emberi DNS 23 kromoszómapárból áll.
Az ötlet gyorsan népszerű lett, és a cég 15 millió ember genetikai adatait gyűjtötte össze. Csakhogy a sikeres indulást nem követte fenntartható üzleti modell. A vállalat nem tudta megfelelően monetizálni ezt a hatalmas adatbázist, és 2024-ben csődöt jelentett.
Most a 23andMe vagyonának legértékesebb része – a 15 millió ember genetikai információját tartalmazó adatbázis – árverésen talál gazdára, ahol olyan szereplők csapnak össze, mint a cég korábbi vezérigazgatója, Anne Wojcicki vagy a gyógyszeróriás Regeneron.
Bírósági csata és milliárdos licitháború
A történet jelenleg egy szokatlan és nagy téttel bíró bírósági árverés közepén tart. Az első aukciós fordulót Regeneron nyerte meg 256 millió dolláros ajánlattal, ám Anne Wojcicki – aki időközben a kaliforniai TTAM Kutatóintézettel lépett szövetségre – megtámadta az eredményt. Szerinte az eljárás nem volt tisztességes, így bírósági döntés született egy újabb, átláthatóbb kör indításáról. Ez a jogi harc arra késztette az összes felet – köztük a 23andMe-t, a Regeneront és Wojcickit –, hogy egy csődbíró előtt tárgyaljanak az új árverési feltételekről.
A friss megállapodás alapján Wojcicki csoportja 305 millió dolláros nyitóajánlattal vezet. A Regeneron ezt követően minimum 315 millió dolláros ajánlattal válaszolhat. Ha ezt megteszik, Wojcicki és partnerei egy magasabb ajánlattal reagálhatnak, majd a Regeneronnak még egy utolsó lehetősége lesz arra, hogy ezt az ajánlatot kiegyenlítse vagy meghaladja.
Bár Wojcicki jogi csapata ellenezte a Regeneronnak az utolsó ajánlatot biztosító szabályt, mégis elfogadták a feltételeket, mint igazságosabb felállást. „Nem szeretjük az ‘utolsó pillantás’ szabályt” – mondta ügyvédje, Susheel Kirpalani a bíróságon. Hozzátette, az új eljárás még így is egyenlőbb feltételeket kínál ügyfele és a TTAM Kutatóintézet számára.
A tét nem más, mint az egyik legnagyobb, magánkézben lévő genetikai adatbázis. Ez az információs tömeg nemcsak kutatási, hanem kereskedelmi szempontból is aranybányát jelenthet.
Kinek az adata, ki dönt róla?
Nem az a legfontosabb, hogy ki nyeri meg az árverést, hanem az, hogy kié is valójában ez a 15 millió DNS-minta. A fogyasztók nagy része annak idején önként adta át genetikai mintáját a 23andMe-nek, abban a hitben, hogy az adatokat kizárólag személyes egészségi vagy családfakutatási célokra használják majd fel.
Most, hogy az adatbázis egy csődhelyzet részeként kalapács alá kerül, a legtöbb felhasználónak semmiféle beleszólása nincs abba, mi történik a róla készült genetikai térképpel. Az új tulajdonos akár újrahasznosíthatja, értékesítheti vagy épp más adatbázisokkal összekapcsolva hasznosíthatja azokat – mindenféle új beleegyezés nélkül.
A történet tanulsága egyszerű, de súlyos: a biológiai adatok – mint a DNS – visszavonhatatlanul értékesek, és ha egyszer kilépnek a személyes kontroll alól, az irányítás gyakran végleg elveszhet.
Mi lesz a jövőben?
Az ügy nem csupán a 23andMe vagy a licitálók szintjén jelentős. Sokan figyelmeztetnek arra, hogy ez az eset precedenst teremthet a genetikai adatkereskedelem jövőjére nézve. Vajon hol húzódik majd a határ egyéni beleegyezés és üzleti érdek között? Ki védi meg a biológiai adatokat, ha azok gazdasági termékké válnak?
Egy biztos: mostantól a DNS már nem pusztán az öröklés térképe. Hanem – egyre inkább – a piacé.