Állami Bitcoin-vagyonok 2025-ben: melyik országé a legnagyobb tartalék?

2025 első negyedévének végére a világ kormányai összesen 463 741 BTC-t halmoztak fel, ami nagyjából 2,3%-át jelenti a bitcoin teljes kínálatának. Ez az érték a bitcoin árfolyama alapján több tízmilliárd dollárt ér, ami jól mutatja, hogy az állami szereplők is egyre jelentősebb befektetővé válhatnak. A következőkben országonként áttekintjük, kik rendelkeznek a legnagyobb állami bitcoin-készlettel, hogyan szerezték ezeket, és mit – ha egyáltalán – terveznek kezdeni velük.

állami bitcoin-tartalékok

A top 10 bitcoint tartalékoló ország valószínűsíthető sorrendje. Forrás: TradingView

1. Egyesült Arab Emírségek (UAE): a címkézetlen gigász?

A legfrissebb becslések szerint az Emirátusok akár 420 000 bitcoint is tarthatnak, amely mai árfolyamon több mint 44 milliárd dollárt ér. Habár a számítások hitelességét nem erősítette meg hivatalosan egyik cég sem, a korábbi Binance-vezér, Changpeng Zhao is jelezte, hogy az UAE áll a vezető helyen az állami bitcoin-tartalékok között. Az Emirátusoknál a beszerzés módja nem kizárólag lefoglalásból történik — lehetséges, hogy kormányzati vagy magánkezdeményezésű vásárlás is hozzájárult ehhez az óriási készlethez.

2. Egyesült Államok: a világ legnagyobb hivatalos állami bitcoin-felhalmozója

Az Egyesült Államok rendelkezik a világ legnagyobb hivatalosan nyilvántartott állami bitcoin vagyonával: jelenleg 98 012 BTC-t birtokol, amelynek piaci értéke megközelíti a 18,3 milliárd dollárt. Ezek többségét bűnügyi nyomozások – például a Silk Road és a Bitfinex feltörése – során foglalta le a kormány, majd jellemzően a Treasury Forfeiture Fundba került a pénz. 2025 márciusában Donald Trump aláírt egy végrehajtási rendeletet is, amely „digitális Fort Knoxként” definiálja ezt a készletet – kormányzati tartalékként kezelve, nem tervezve annak eladását.

3. Kína: tiltás ellenére masszív készlet

Bár Kínában a magánszemélyek számára tilos a kriptovaluták birtoklása, a kormány 194 000 BTC-t birtokolhat, ami nagyjából 17,6 milliárd dollár értéknek felel meg. A kínai állam a 2019-ben leleplezett PlusToken piramisjáték során foglalt le közel 194 000 bitcoint. Mivel a kormány azóta sem adott ki hivatalos tájékoztatást a teljes készletről vagy annak sorsáról, a tényleges állami vagyon nagysága továbbra is bizonytalan.

4. Egyesült Királyság: pénzmosás elleni fellépés

Az Egyesült Királyság közel 61 245 BTC-vel rendelkezik, ezek értéke körülbelül 6,5 milliárd dollár. A bitcoinok többségét pénzmosásra irányuló bűncselekmények során foglalták le, és a vagyon jellemzően hosszadalmas szabályozási procedúrák után kerül az államhoz.

5. Ukrajna: hadi adományoktól az állami kapacitásig

Ukrajna a háború alatt igen jelentős bitcoin-adományokat kapott – 46 351 BTC, összesen mintegy 4,9 milliárd dollár – ezáltal a világ egyik vezető állami kriptotartója lett. Az országban a kriptovaluták jogi integrációja felgyorsult, és az állami tartalék részeként is gondolkodnak róla.

Ez is érdekelhet: Bitcoint tartalékoló országok és cégek toplistája

6. Bhutan: zöld bányászatból digitális arany

Bhután egyedülálló módon állami szinten épített ki fenntartható bitcoin-bányászatot: vízerőműveiből származó tiszta, olcsó árammal működteti a bányászgépeket. Ennek a zöld stratégiának köszönhetően a királyság már 12 062 BTC-t gyűjtött össze, ami jelenlegi árfolyamon több mint 1,2 milliárd dollárnak felel meg. A cél, hogy 2025-re tovább növeljék a kapacitást, és elérjék a 600 megawattos teljesítményt – ezzel Bhután a világ egyik leginkább környezetbarát állami bitcoin-bányászává válhat.

7–10. kis szereplők, nagy jelentőséggel

Salvador: 6210 BTC (660 millió USD), főként vásárlások és geotermikus bányászat révén.

Észak-Korea: Lazarus csoporton keresztül mintegy 1927 BTC-t (kb. 205 millió USD) szerzett hackelésekből.

Venezuela: A dél-amerikai ország viszonylag kis mennyiségű, körülbelül 240 bitcoint birtokol, amelynek értéke mintegy 25 millió dollár. A bitcoin eredete nem teljesen tisztázott, de valószínű, hogy részben kriptós bűncselekményekhez és pénzügyi válságokhoz köthető állami beavatkozások során került a kormány birtokába.

Finnország: Az északi ország összesen 90 BTC-t tart nyilván, nagyjából 9,6 millió dollár értékben. Ezeket elsősorban bűnügyi nyomozások során foglalták le, például kriptovaluta-alapú csalásokból, és részben stratégiai digitális eszközként is számításba vették őket az állami tartalékok között.

Mi lesz a jövője az állami bitcoin-vagyonnak?

Egyre több ország ismeri fel, hogy a bitcoin nem csupán spekulatív eszköz, hanem akár stratégiai tartalékként is funkcionálhat – hasonlóan az aranyhoz. Az Egyesült Államok például már létrehozta saját „digitális Fort Knoxát”, ahol hivatalosan lefoglalt kriptoeszközöket őriznek. Más nemzetek, köztük Csehország, Oroszország, Brazília, Japán és Hongkong, szintén fontolgatják, hogy saját nemzeti bitcoin- vagy kriptotartalékot építsenek ki. A bitcoin tehát fokozatosan belép a hagyományos pénzügyi stratégiák világába, miközben a nemzetközi szabályozás egyre szigorúbb kereteket próbál teremteni a digitális eszközök köré.