Bepánikolt a világ elitje, Musk problémát okozhat a cenzúra gépezetében

Elon Musk Twitter felvásárlása pánikba ejtette a világ elitjét. Sorra szólalnak fel az országok vezetői és a milliárdosok Muskkal szemben. A Tesla feje beleköpött a cenzúrázó nagykutyák levesébe.

Épp, hogy bejelentette Elon Musk a Twitter megvételét, a Biden-kormány dezinformációs kormányzati testületet indított. Néhány nappal később az EU kiadott egy “Nyilatkozat az internet jövőjéről” című dokumentumot, amely többek között olyan megfogalmazást tartalmaz, amely előírja a webes szolgáltatások számára, hogy távolítsák el az illegális tartalmakat és akadályozzák meg ezzel a felhasználók megkárosítását (vagy inkább információhoz jutását?).

Musk üzlete arra késztette a Soros Györgyhöz köthető 26 civil szervezetből álló összefogást, hogy aláírjanak egy levelet, amelyben aggodalmukat fejezik ki a tervvel kapcsolatban – azt írva, hogy “Elon Musk Twitter felvásárlása tovább mérgezi információs ökoszisztémánkat, és közvetlen veszélyt jelent a közbiztonságra, különösen a már most is legkiszolgáltatottabbak és kiközösítettek körében”.

A szerzők szerint Musk irányítása alatt “a Twitter a félretájékoztatás pöcegödrévé válásának kockázatát hordozza magában, amely együtt szennyezi információs ökoszisztémánkat egy olyan időszakban, amikor az intézményekbe és a hírmédiába vetett bizalom már most is történelmi mélyponton van”, majd jött a fenyegetés: “Felszólítjuk Önöket, hogy követeljék meg Musktól a közösségi bizalom és biztonság alapvető normáinak betartását, és ha nem így tesznek, akkor vonják meg a Twittertől a reklámkiadásokat.”

A Twitteren hirdetők azt kockáztatnák, hogy cégük “a gyűlöletet, szélsőségességet, egészségügyi félretájékoztatást és összeesküvés-elméleteket erősítő platformmal társul” – áll a levélben.

Musk erre úgy reagált: “Ki finanszírozza ezeket a szervezeteket, amelyek ellenőrizni akarják az információhoz való hozzáférést? Vizsgáljuk ki…”.

A levelet aláíró szervezet mindegyike valamelyik befolyásos milliárdoshoz vagy politikus tartozik, akik rendszerint beleütik az orrukat mindenbe és a cenzúra legnagyobb támogatói.

Bill Gates is nekiment Musknak

A Microsoft alapítója, Bill Gates is arra figyelmeztetett, hogy Elon Musk potenciálisan rosszabb platformmá teheti a Twittert. Gates váltig állítja, hogy Musk csak a félretájékoztatást erősíti a platformon. Majd hozzátette: “A Teslával és a Space X-szel elért eredményei igazán elképesztőek, hiszen remek mérnökcsapatot tudott összeállítani, és az ezeken a területeken dolgozó embereket kevésbé merész módon, de felemelte. Kétlem, hogy ezúttal ez fog történni, de nyitottnak kell lennünk, és soha nem szabad alábecsülnünk Elont.”

Gates azonban megkérdőjelezte Musk szándékait az alkalmazással kapcsolatban, aki korábban erősen bírálta a Twitter moderálási politikáját. Bill Gates szerint Musk csak az összeesküvés-elméleteknek enged szabad teret, ami szerinte nem helyes. A világ korábban leggazdagabb embere úgy véli, az efféle tartalmakat nem szabad a terjeszteni.

A cenzúra királynője is lapátra kerül

A cenzúrának valóban annyi lehet a Twitteren, hiszen már fel is reppentek azok a hírek, miszerint Musk kirúgja a platform cenzúra királynőjét. A Twitter vezető jogásza – akit a közösségi média cenzúrázásának legfőbb szószólójaként tartanak számon – azon magasan fizetett vezetők között van, akik elveszíthetik állásukat, amikor Elon Musk befejezi a vállalat átvételét.

Vijaya Gadde, aki tavaly 17 millió dollárt keresett a Twitter vezető jogtanácsosaként, az elbocsátási listán szerepelhet, mivel Musk a hírek szerint munkahelyek leépítését és a vezetői fizetések csökkentését tervezi, miközben a Twitter működéséhez szükséges finanszírozást igyekszik biztosítani.

Musk nyíltan kijelentette, hogy nem bízik a Twitter jelenlegi vezetésében, ami nem sok jót ígér a jövőjükre nézve, ha még az idén átveszi az irányítást.

Mindazonáltal Gadde egy szép vigaszdíjat kaphat, ha kirúgják: 12,5 millió dolláros végkielégítést.

A 48 éves Gadde, aki állítólag sírva fakadt, amikor a Twitter jövőjéről beszélt a kollégáinak, az elmúlt napokban a viták villámhárítójává vált, nem kis részben magának Musknak köszönhetően, aki egy olyan mémet tweetelt, amely úgy festette le őt, mint aki nem vesz tudomást a Twitter “liberális elfogultságáról”.