Újra 40 millió forint felett a bitcoin árfolyama, új történelmi csúcs kibontakozóban

Péntek délután rég nem látott árfolyam-emelkedésnek lehettünk szemtanúi a kriptovaluta-piacon, melynek következtében egyesekben az is felmerült, hogy most egy új történelmi csúcsig meg sem áll a bitcoin. Az augusztus közepe óta nem látott szintről első körben elutasításra került az árfolyam, de egy lélektanilag fontos szintet sikerült megugrania a vezető kriptovalutának – a 40 millió forintos határt.

Ismét 40 millió forint felett a bitcoin árfolyama

Cikkünk írásakor a bitcoin BTC Price BTC Price (BTC) árfolyama forintban kifejezve 40,6 millió dolláron kereskedik, miután az elmúlt 24 órában közel 3%-ot erősödött a vezető kriptovaluta. Ezzel az elmúlt hét napban már közel 12%-ot sikerült emelkednie a BTC árfolyamának dollárban kifejezve – forintban azonban egyelőre még messzebb van a történelmi csúcs.

A HUF/USD kereskedési pár jelenleg 330,63-on áll, amely bár stabilan tartó forint erősödést jelent, elmarad a lokális mélypontnak számító 328 forint/dolláros szinttől. Az, hogy a dollár ilyen gyengén teljesít, összefüggésbe hozható Donald Trump gazdaságpolitikájával, valamint az amerikai jegybank kamatcsökkentési kampányával. Arról azonban még nem beszéltünk, hogy a forint vajon miért erősödött ennyit a dollárral szemben, és miért tartja az árfolyamát az euróval szemben.

A Bloomberg legfrissebb kutatása szerint a forint erősödéséhez az is hozzájárulhatott, hogy a Tisza Pártnak és Magyar Péternek az a terve, hogy a jövő évi választások után új alapokra helyezze a befektetőkkel és az Európai Unióval való viszonyt. Ez az EU-s pénzek hazahozatalát jelenthetné, de egyelőre érdemes óvatosnak lenni és kivárni, hiszen a Bloomberg szerint a piaci hangulat javulásához politikai változásokra lenne szükség.

Visszatérve a BTC-re és annak forintban kifejezett csúcsára. A gyengébb forint árfolyam miatt 2025 januárjában 42 millió forint körül tetőzött a vezető kriptovaluta forintban kifejezett árfolyama, és bár ettől még egyelőre messze vagyunk, az elmúlt öt napban tapasztalt 8,25%-os emelkedés bizakodásra adhat okot.

Ezt várhatjuk a bitcointól az utolsó negyedévben

Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, az október és általánosságban az utolsó negyedév mindig bikásnak számított a historikus adatok alapján. 2015 óta mindössze egyszer nem sikerült pluszban zárni az októbert a BTC-nek, az átlagos havi emelkedés pedig meghaladta a 20%-ot.

Európai idő szerint pénteken késő délután a 124 000 dolláros szintet utasította el a BTC, amely mindössze 500 dollárra van a történelmi csúcstól. Az intézményi érdeklődésnek hála csak a héten 2,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlást jegyeztek az amerikai azonnali ETF-ek, és amennyiben ez a kereslet kitart a jövőhét elején, úgy akár megtörheti az eszköz a 125 000 dolláros szintet is.

Egyes elemzők szerint a nemrégiben megtört 8 éve tartó ellenállás akár 180 000 dollárig is emelhetné a vezető kriptovaluta árfolyamát, ami a jelenlegi HUF/USD szinttel közel 60 millió forintos árfolyamot eredményezne. Ez viszonyításképp a jelenlegi átlagos budapesti négyzetméterárakat figyelembe véve egy 50 négyzetméteres lakásnak feleltethető meg.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ