Mit mutat jelenleg a Bitcoin grafikonja?

Új nominális csúcsot állított fel a világ vezető kriptovalutájának, a Bitcoinnak az árfolyama a tegnapi napon azáltal, hogy elérte a 69 200 dolláros szintet. Annak ellenére, hogy az öröm csak percekig tartott ennél bikásabb mozzanatra nem is lett volna szüksége a piacnak. Az alábbi cikkünkben megvizsgáljuk, milyen jeleket mutat jelenleg a „digitális arany” grafikonja, és hogyan vélekedik a kriptoközösség a továbbiakról.

Új csúcs, majd egészséges korrekció

Kétség sem fér hozzá, hogy a Bitcoin elmúlt hetekben mutatott teljesítménye rendkívüli, hihetetlen és egyedülálló, ugyanakkor ennek az elmozdulásnak leginkább a Bitcoin spot ETF áll a hátterében, mely az elmúlt hetekben teljes mértékben ledominálta az aranyat, az ezüstöt és a nagyobb kapitalizációjú részvényeket is forgalomban.

Azután, hogy a Bitcoin árfolyama megérintette a 69 200 dolláros szintet, rengeteg limit sell aktiválódott, mely a Bitcoin árfolyamát az 59 500 dolláros szintre lökte vissza. A CoinGlass adatai szerint az elmúlt 24 órában több, mint egymilliárd dollárnyi pozíció likvidálódott – pontosan 1,06 milliárd. Ebből 802 millió dollárnyi a longosokat, 258 milliónyi pedig a shortosokat tette ki a játékból. Az éjszaka folyamán, az amerikai tőzsde zárását követően új erőre kapott a Bitcoin, és európai idő szerint reggelre visszakapaszkodott egészen a 67 500 dolláros szint környékére.

Biztos támaszok, vásárlási lehetőségek

Az alábbi ábrát Tyler S (@TylerSCrypto) tette közzé, aki rávilágított arra, hogy a 69 000 dollár közelében történő eladások kizárólag a félelemből eredtek.

BTC/USD 1 hetes grafikon, forrás: Tyler S

A grafikonon jól látszik, hogy a „mini-korrekció” az egyszerű mozgóátlagokat, és a nagyobb támasztási szinteket (57 000 dollár, 47 000 dollár és 42 000 dollár) sem közelítette meg, így a Bitcoin egyelőre biztonságos tartományban található.

Megismétlődhet a történelem

A kriptopiac elemzése során számtalanszor tértünk ki arra a tényre, hogy az árfolyamok ciklikusan mozognak, az elmozdulások rendszeresen megismétlik egymást. Ebből kifolyólag érdemes megnézni azt az időszakot, amikor a Bitcoin 2020 végén megdöntötte korábbi, 2017 decemberében felállított csúcsát.

A gyenge kezű befektetők, akiket a félelem irányít, és nem képesek érzelmeiket kizárni egy pozíció tartásakor vagy bezárásakor arról beszélnek, hogy a csúcsdöntésnek ez az utolsó pillanata, és innen csak lefelé megy a piac. Valóban, 2021-ben a COVID-19, a kínai bányász-bann és a belengetett kamatemelés hatására nem tért vissza a piac évekig a 69 000 dolláros szintre, ugyanakkor érdemes megnézni 2020-2021 fordulóján, amikor a csúcsdöntést követően egy 17%-os, 3-4 hétig tartó konszolidáció következett be az „igazi” megindulás előtt. Ezt egyébként erősen alátámasztja az RSI 70/100 feletti értéke is.

BTC/USD 1 napos grafikon, forrás: Tradingview

Amennyiben ez megismétlődik idén is, úgy a Bitcoin árfolyama is legfeljebb a már korábban említett 57 000 dollár körüli szintre eshetne vissza, ahol egyébként a 21 napos mozgóátlag található. Ezt figyelte meg az Altstreet Bets (@AltstreetBet), aki szerint a következő jelentőséggel bíró szintek a 90 – 95 000 dolláros tartomány, melyet egy kisebb konszolidáció után a 130 000 dolláros target követhet.

BTC/USD 3 napos grafikon, Bitstamp, forrás: Altstreet Bets

Könnyen megdőlhet a korábbi piaci dinamika

Korábban nem fordult elő olyan, hogy a Bitcoin közvetlenül a felezés előtt árfolyamcsúcsot döntött volna, ugyanakkor a januárban jóváhagyott spot ETF teljesen felülírta a korábbi dinamikát. A Bitcoin spot ETF 7 hét alatt 52 milliárd dollárnál tart, a tegnapi napon a Blackrock IBIT-je közel 800 millió dolláros (788,3) forgalmat generált, mellyel abszolút rekorder lett a napi forgalmak tekintetében.

A Bitcoin spot ETF-je felülkerekedett már az ezüst ETF-jén, forgalomban jelentősen felülmúlja az arany ETF-et, és a nagyobb kapitalizációjú részvényekből is ide áramlik a tőke. Kétség sem fér hozzá, hogy az elmúlt hetekben látott emelkedések után szükséges lenne egy egészséges korrekció, ugyanakkor két dolgot muszáj megjegyeznünk: az egyik, hogy az ETF nélkül nem generált volna ilyen heteket a kriptopiac, a másik pedig, hogy könnyedén előfordulhat, hogy az ETF hatására a nagyobb korrekció elmaradhat.

Nem mindennapi volt az a volatilitás, amit tegnap láthattunk a kriptopiacon, ugyanakkor a közösség nagyobb befolyással rendelkező tagjai biztosak abban, hogy jó az irány, és ezek a visszaesések remek vásárlási alkalmat kínálnak arra, hogy az átlagárakat lejjebb vigyük, növeljük készleteinket vagy diverzifikáljuk portfóliónkat. Erről posztolt VirtualBacon (@VirtualBacon0x) is az X-en (korábban: Twitter), aki kiemelte, hogy „keményen vásárol”.