Viselkedési kriptoközgazdaságtan: a digitális pénzek titka

Kockázati tőkebefektetők és kriptoszakértők sokszor kihangsúlyozzák, hogy a közgazdaságtan és a kriptoközgazdaságtan egy és ugyanaz. Szerintük a különbség csupán a digitális pénzek viselkedési és ösztönző mechanizmusaiban rejlik.

Ez áll Szatosi fehér könyvének zsenialitása mögött is, amit egy külön fejezetben az ‘Ösztönzők‘ részben taglal. A három bekezdésből álló fejezet magyarázza meg miért motiváltak a bitcoinosok, hogy csatlakozzanak és fenntartsák a hálózatot: a tranzakciós díjak és a bitcoin blokkjutalom miatt, mialatt ha csalni akarnak a rendszerben, akkor kvázi saját maguknak (értsd: árfolyam) ártanak.

A bizalom nélküli ösztönző struktúra kétségtelenül hozzájárult a bitcoin elfogadottság növekedéséhez, de a kriptovaluták fontossága továbbra is a társadalmi-gazdasági szférában keresendő. Ezért nehéz egyetérteni azzal az állítással, hogy a digitális pénzek mögötti közgazdaságtan megegyezik a fiat pénzek mögöttivel. Szatosi ösztönzői jók, de nem a legjobbak, de tény, a digitális pénzek eddig keveset tárgyalt potenciálja a kapitalizmus és szocializmus intézményeit idejétmúlttá, sőt barbarisztikussá fokozhatja.

A kriptovaluták minimalizálják a harmadik feles korrupciót és önérdeket, de egyelőre nem működnek összhangban a hálózat minden egyes szereplőjének ösztönzőivel. A kapitalizmus a win-win (van egy dollárom, adsz nekem egy csokit) felállásokra törekedik mialatt az elosztott főkönyv zéró-összeg módon rögzíti a tranzakciókat levonva XY bitcoint a privát kulcsból és azt hozzáadva egy másik privát kulcshoz. A jövő digitális pénzei viszont nem e közgazdasági paradigma mentén fognak funkcionálni.

Ahogy a főkönyvek (blokkláncok) folyamatosan rögzítik a levonásokat, az emberek nem lesznek képesek több jószágot vásárolni bitcoinjaikért cserébe. Nem lenne jobb ha ‘ingyen’ tudnánk hozzájutni a javakhoz mialatt a kereskedő/eladó azért részesülne ellentételezésben, mert azt ingyen átadja? Kissé abszurd, de miért ne lenne kivitelezhető? Sőt, nem hogy kivitelezhető, de egyben a jövőbe tekintve elkerülhetetlennek tűnik.

A főkönyvek a relatív vagyont rögzítik. Ezidáig a vagyont adósságleírásokban és korlátozott erőforrásokban mértük (pl. aranyfedezetű dollárban vagy a fizikai érmékben és bankjegyekben). Ez azért jó, mert a javak véges számban állnak rendelkezésre. A kérdés, vajon továbbra is így van-e ez? Egyes anyagi javak továbbra is szűkösen állhatnak rendelkezésre még akkor is, ha nagyon hatékonyakká válunk felhasználásukban. De manapság az anyagi javak nem játszanak akkora szerepet mint korábban.

Az információs érában az információ jelenti a vagyont. És az információ röviden, tömören egyáltalán nem szűkös. Amikor barkóbázunk és azt állítjuk ‘A tárgynak nyolc sarka van és ugat’ és a válaszoló azt feleli hogy igen, akkor hirtelen a légüres térből egy új információhoz jutottál anélkül, hogy a válaszolónak fel kellett volna áldoznia a nyolcsarkú ugató tárgyról szóló információit. Nincs olyan főkönyv, ami az egyik féltől lehúzza a nyolclábú ugató tárgyat és hozzáadja egy másik fél egyenlegéhez. Senki nem akarja elfelejteni az információt. A barkóba lényege, hogy információkat másolunk egymás között mindaddig, amíg az információ el nem éri a kritikus tömeget és véget ér a játék.

Amire ki szeretnék lyukadni, hogy egyre jobban háttérbe szorulnak az anyagi javak és ahogy azokat rögzítjük és nyomon követjük. Amikor információt vásárolunk, akkor egy szűkös erőforrást (fizikai pénz vagy bitcoint) adunk érte, hogy hozzáférjünk egy nem szűkös mennyiségben rendelkezésre álló forráshoz. Ezt mi mind tudjuk és a legtöbben utálják.

Pontosan ezért lehetetlen megfékezni a szerzői jogbitorlást. Amikor a YouTube vagy az Amazon 4-5 dollárt kér egy film megtekintéséért miközben tisztában van vele mindenki, hogy a mozi létrehozása egy elsüllyedt költség tévedésen alapul, mivel a YouTube szerverek a mozinézésre használt sávhoz sokkal olcsóbban jutnak hozzá, akkor ez sokakat irritál. Az aki a mozit nézi tudja, hogy a film (információ) végtelen számban másolható és ezért van az, hogy sokan nem akarják a szűkös erőforrásaikat egy végtelen számban replikálható információért feladni.

A végtelen számú digitális javak és a szűkös természetű javak, mint a fiat pénzek közötti tátongó szakadék az információtechnológiai óriások, mint a Google (110 milliárd USD) és a Facebook (41 milliárd USD) bevételének alapja. Olyan termékeket árulnak, melyek végtelen számban másolhatók (mialatt a felhasználók adatait is felhasználják a hirdetők) és cserébe szűkös erőforrásokban (mint USD vagy bitcoin) kell érte fizetni. Kapitalizmus működött, mert ugyanazt a terméket kétszer is el lehet adni. De jelenkorunkban a Google ismétlődően és folyamatosan eladja ugyanazt az információt.

A digitális pénzek titka, hogy végtelenné lehet tenni őket. Nincs olyan bankjegy a világon, ami a semmiből replikálni tudná önmagát. Amikor egy mozit streamelek a YouTube-on, a digitális pénz főkönyve hozzáadhatna 5 pontot a YouTube-hoz (mivel hozzáférést biztosítottak egy hollywoodi mozihoz) és akkor nem kellene a szűkös erőforrásaimból levonnia. A digitális pénzek titka, hogy kizárólag összeadhatóak, mint ahogy a barkóbánál is, kizárólag összeadni tudjuk az információkat. És itt kezdenek a dolgok elvadulni. Ez egy sokkal pontosabb tükörképe a mai javaknak, mint a szűkösség központú pénzügyi rendszerek, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak egyesek.

Jeremy Rifkin számtalanszor felhívta a figyelmet, hogy a GDP, mint aktuális nemzeti összvagyon mértéke idejétmúlt. Hogyan lehet, hogy az életszínvonal javulása meghaladja a GDP növekedést? És itt visszajutunk a korábban említettekhez: a zéróösszegű pénzek és a nem zéróösszegű javak cseréjének divergenciájához. Rifkin szerint a GDP stagnálása “valójában egy olyan gazdasági paradigmának egyre növekvő fontosságát tükrözheti, amely teljesen új módszerekkel méri a gazdasági értéket.” Miért fontos ez a kriptovaluta fejlesztőknek?

Az iromány elején azt állítottam, hogy a digitális pénzekhez képest a szocializmus és a kapitalizmus barbarisztikus. Egy kissé túlzó, de egy kis magyarázattal könnyen kicsomagolható a valós jelentése.

Az egyik nap kiléptem a Tescóból és a járdán megpillantottam egy hajléktalan nőt. Halottnak tűnik, de valóban meghalt? Tényleg meghalt? Közelebb lépek és látom, hogy a feje egy szemeteszsákkal van kitámasztva, ami nagy eséllyel a ruháival van tele. Semmi mása nincs. Várok pár pillanatot, próbálom kivenni a mellkasa emelkedését és süllyedését. Izzadságot látok legördülni a homlokáról (ami mindenképp egy jó jel). A bokáján egy mély seb tátong és extrém alultáplált. Nagyon rossz a szaga. Oszlásnak indult tetem? Vagy csak egy fürdőre van szüksége? És miért megy el mindenki mellette? 20 másodperc után úgy döntök lehajolok hozzá és realizálom, hogy mozdulatlan. Majd egy nagy erőfeszítéssel kiadott nyögésszerű lélegzetvételt hallok.

Megkönnyebbültnek érzem magam, de közben a hányinger is kerülget. Néha látsz egy hajléktalant és teljesen közömbös vagy feléje. Aztán vannak olyan pillanatok, mikor látsz egy embert az utcán és soha nem felejted el. Véletlenszerűen gondolsz néha rá, hogy minden rendben van-e vele. Ez egy ilyen pillanat volt. Visszamentem az áruházba, hogy vizet és ennivalót vegyek a hajléktalannak. Remélhetőleg mikor felébred, kicsit segít rajta. Belépek az áruház légkondis és termékekben bővelkedő területére. A sorok tömve vannak vitaminokkal, egészséges ételekkel, ásványokkal, készen kapható ételekkel. Akkor miért nem tud ez a hajléktalan nő hozzájutni a táplálékhoz, amire életbevágó szüksége van? 10 méterre van a bőségtől.

Megmondom miért. Azért mert a Tesco túszul ejtette a banánokat! Fura vicc, de így van. Pontosan ez történik és teljes mértékben abszurd. Elképesztő méretű az ételpazarlás több mint 940 milliárd dolláros kárt okozva a világgazdaságnak, de a banánok a Tescóban továbbra is túszok mindaddig, amíg nem jön valaki és fizeti meg értük a váltságdíjat. Miért? Mert (a közjóért végzett munkát leszámítva) mindannyian túszul ejtjük a termékeket annak érdekében, hogy fizetni tudjunk a havi törlesztést igénylő autóért, házért és táplálékért.

Mi lenne akkor, ha ez a hajléktalan nő egy poszt-digitális kizárólag összeadható pénzügyi világba születne? Nos, a Tesco nem tartaná foglyul a banánokat (igen igen tudjuk, a Tesco is csak a közgazdasági paradigma áldozata), de helyette a nő besétálna az áruházba, levenne a polcról egy banánt és a digitális főkönyv pontot/egységeket adna a Tesco walletjához (és levonná a nő walletjából), enne egy jót és Tescónak lenne egy nyilvántartása arról, hogy jólétet biztosít a világon.

De mi gátolja meg a nőt abban, hogy kifossza a teljes áruházat? Egyes tárgyaknál előfeltétel lehetne, hogy már adakoztál másoknak, vagy a luxustermékek 100 pontba kerülnének miközben a banánok nullába. Ha a nő az összes banánt elviszi, akkor sem tudja az összeset megenni és arra lesz ösztönözve, hogy másoknak odaadja a maradékot, amiért pontokat kap anélkül, hogy másoktól pontokat venne el. Amint megvan a 100 pontja, meglenne a minimális pontja a nem-megélhetési tárgyakra mint jégkrém, borok és így tovább. A lényeg, hogy a harácsolás nem lenne jutalmazva, csak az adományozás.

Már beléptünk a szűkösség utáni világba és eljött az idő, hogy a pénzek az új paradigma alapján funkcionáljanak. A marginális társadalmi rétegek és a szegények igényei, de még a nagyvállalatok ösztönzői is összhangba hozhatóak ezzel az újfajta gondolkodással. Eljött az ideje, hogy a javak felhalmozása helyett a javak elosztását ösztönözzük.

A digitális pénzek titka a következő: ha úgy döntünk, akkor abbahagyhatjuk a banánok, mozik tulajdonlását, a szegények túszul ejtését az avítt közgazdasági agendák hálójában. Sokkal gazdagabb lenne a világunk.

A cikk Amber Cazell, PhD, Stanford Egyetem vendégprofesszorának angol nyelvű cikke alapján íródott. A cikkben írtak a szerző gondolatait tükrözik kisebb földrajzi, társadalmi módosításokkal.