Kriptogazdaság 

Egy holland hajléktalan, aki a bitcoinban talált reményre

977 Megtekintés
     

Egy amsterdami hajléktalan nő már feladta a küzdelmet, amikor egy fiatal lánynak köszönhetően megismerte a bitcoint.

Mint arról más sokszor írtunk, egyeseknek a bitcoin kiugrási lehetőség: remény egy jobb életre. Bár ezt Magyarországon sokaknak nehéz megérte, hiszen alapvetően jó körülmények között élünk, a kriptovalutákra, mint értékmegőrző eszközökre gondolunk, de vannak köztünk olyanok, aki számára egy kapaszkodó, mely valami pozitív dolgot kínál. Még valamikor tavaly megosztottam egy cikkünket a Facebookon, melyben szerző kollégám arról írt, hogy egy férfi New Yorkban hajléktalanoknak ethereumot osztogatott. A reakciók a cikkre kissé megdöbbentőek voltak, hiszen sokan kiröhögték a jótevő ismeretlent, mások azzal jöttek, hogy ugyan mi haszna származhat egy fedélnélkülinek abból, ha kriptovalutát kap. Álljon hát itt egy történet egy hajléktalanról, aki némi ajándék satoshinak köszönhetően meglátta a fényt az alagút végén, és most már reménykedhet abban, hogy a problémáiból talál kiutat.

“Igen, hajléktalan vagyok. Hajléktalan. És nem vagyok egyedül. Hollandiában 38 000 hajléktalan van, és naponta nő a számuk. Ez bárkivel megtörténhet. Egy nap még van munkád, kapcsolatod és ágyad, és mielőtt észrevennéd, máris buszokon alszol, az utcán járkálsz és padokon végzed, vagy még ennél is rosszabb helyen.

Én 2019 óta vagyok hajléktalan. Tíz évvel ezelőtt jöttem Amszterdamba au pairként. Amikor a család elköltözött, munka nélkül találtam magam. Egy rossz kapcsolatban ragadtam, nagy pénzbeli adósságokkal. Aztán nem volt pénzem, hogy kifizessek egy szobát, nem volt bankszámlám sem, csak adósságom. Amikor dolgoztam, minden pénz automatikusan a tartozásaimra ment el. Az utcára kerültem. Minden nap felhívtam a barátaimat, hogy megkérdezzem, kinél hajthatom nyugovóra a fejem. Ez nagyon fárasztó volt és szégyelltem magam. Aztán néhány éjszakát egy barátomnál töltöttem, majd néhány éjszakát egy padláson egy ismerősömnél.

Amikor az ember fiatal és az utcán van, az nagyon intenzív tud lenni. Teljesen magadra vagy utalva. A nap minden pillanatát nehéz túlélni. Rengeteg pánikrohamom volt, hiszem nem tudtam a jövőmet megtervezni. Mindig aggódtam. Pénzt szerezni, menedéket találni, egy helyet, ahol enni lehet, van áram és ingyenes wifi. A holland szervezeteknél a segítségkérőknek várólistája van. Nekem nem tudtak segíteni, mert vagy túl öreg vagy túl fiatal voltam. Nem voltam eléggé mentálisan beteg. Nem szimpla hajléktalan voltam, hanem gazdasági hajléktalan. Az adósságom miatt nem tudtak nekem segíteni. Mindig a végtelen hosszú listákra kerültem. Kétségbe voltam esve. Semmit sem akartam jobban, mint az, hogy újra tető legyen a fejem felett. Lehetetlen volt rendbe tenni az életemet.

A repülőtér volt számomra a biztonságos hely. A koronavírus előtt ez volt az a hely, ahol el tudtam tűnni. Ha meglátnak, nem látják a problémáimat. Még a kocsim sem lóg ki a helyéről az összes holmimmal. Könnyű volt aprót kérni, ételt, mosdót és pihenőhelyet találni. Majd eljött az én bitcoin szerencsém.

A telefonomon játszottam, és beszélgetni kezdtem egy mellettem ülő, szintén a telefonján játszó lánnyal. Kértem tőle egy kis aprót. Azt mondta, sajnálja, de nincs nála készpénz. Megkérdezte, hallottam-e már a bitcoinról és a Lightning Networkről. Megmutatta nekem, hogyan töltsek le egy Lightning tárcát a telefonomra, és küldött nekem 10 satoshit. Megmutatta a Sarutobi nevű játékot is, amivel satoshikat keresett. Most már örökké hálás vagyok neki, amiért megmutatta nekem ezt az utat. De akkor még azt hittem, hogy át akar verni. A bitcoint Hollandiában ugyanis átverésnek tartják, mert ezt írják az újságokban. De a lány azt mondta, hogy tanuljak többet a Lightningról, hiszen az segíthet rajtam. Nem hittem neki. Megköszöntem neki, töröltem a játékot, de a tárcát megtartottam. Nem tudom, miért. Azt hiszem, talán azért, mert legbelül megértettem, hogy a tárcában lévő satoshik mégis jelentenek valamit.

Aztán napokat töltöttem a nyilvános könyvtárban, eszembe jutott a lány és a tárca. A Twitteren találtam embereket, akik erről a Lightning Networkről beszéltek. Voltak emberek, akik a Lightningon keresztül satoshikat küldtek egymásnak QR-kódok segítségével. A bitcoinról egyre többet olvastam. A bitcoin felhasználóktól satoshit kaptam. A nap végére 8100 satoshim volt: majdnem 3 euró. Nem tudtam elhinni. Pénz és bankok nélkül, kunyerálás nélkül, készpénz nélkül. Hollandiában ez még kávéra vagy vécépapírra sem elég, de nekem ez nagyon sokat jelentett. Varázslatos volt.

Aztán tweeteltem:

Ez reakciók viharát indította el. A bitcoinosok elkezdtek még több satoshit adományozni. Kisebb online munkákat végeztem, amikért satoshit kaptam. Valaki segített nekem létrehozni a saját tippin.me oldalamat. Nagyon sok segítséget kaptam az interneten. Nagyon hálás voltam. Hihetetlen volt, mennyi kedvesség vesz körül. Mielőtt észbe kaptam volna, addig bámultam a telefonomat, amíg le nem merült az akkumulátora. Láttam, hogy az emberek a világ minden tájáról küldözgetnek nekem satoshikat. Segítettek a bitcoinnal kapcsolatos információkkal. Még többet tudtam meg a bitcoinról.

Hollandiában gyakorlatilag nem rendelkezem bankszámlával, csak adósságom van, hirtelen a saját magam bankja lettem, és pénzt takarítottam meg. Többet adott nekem, mint reményt, láttam egy jövőt a satoshival magam előtt. Ez annyira fontos volt számomra. Biztonságérzetet és néha még önbizalmat is adott. Hirtelen valaki voltam, az emberek láttak engem, és többet segítettek, mint bármelyik köztisztviselő. A 76 nap alatt eljutottam egy őrült pillanatig: Volt 1 millió satoshi a tárcámban. Ez életem egyik legfontosabb pillanata. Még mindig fedél nélkül vagyok, és sok problémám van, de reményt találtam, egy jobb dologhoz való tartozás érzését, és egy módot, hogy pénzt takarítsak meg a jövőmre, látva a kiutat.
De még mindig tanulok, hiszen a bitcoin és a Lightning megváltoztatják az életemet.”