Ezek a világ legboldogabb országai, Európa áll az első helyen

„A pénz nem boldogít”, szokták mondani. Kutatások szerint azonban igenis van összefüggés a boldog, kiegyensúlyozott életmód és a jövedelemszint között. Mindennél viszont valljuk be, jóval többről van szó, a boldogság szintje ugyanis nemcsak az anyagi háttéren múlik, hiszen fontos szerepet játszik a társadalmi elfogadottság, a szabadságjogok gyakorlása, valamint a széles látókör is. Íme a legújabb felmérés, melyben 149 ország állampolgárai boldogsági szintjét vizsgálták meg a World Happiness Report 2018-2020-as évek adatai alapján. Lássuk, mely államokban a legboldogabbak, és hol a legkevésbé problémamentesek az emberek.

Miből áll a boldogság?

Először is, vessünk egy pillantást azon tényezőkre, melyeket az államok boldogsági szintje felméréséhez használtak. A tanulmányban az egészséges életmód és az anyagi háttér mellett, az egy főre jutó GDP-t és a várható élettartamot is figyelembe vették. További kevésbé megfogható szempontok is porondra kerültek, többek között a társadalmi elfogadottság, a szabadságjog gyakorlása, a nagylelkűség, a korrupció, valamint az államok és konkrét személyek jelenlegi helyzete is.

A fent említett szempontok alapján végül lepontozták a kontinenseken élő emberek boldogsági szintjét.

Közelebbről megvizsgálva

Világszinten a boldogság jelenléte átlagosan 5,5 pontot kapott. Az idei és az elmúlt év során ugyanis, a koronavírus tagadhatatlanul felforgatta az emberek életét, és rendkívül negatív hatást gyakorolt lelki és testi épségünkre egyaránt, valamint súlyosbította a mentális betegségek jelenlétét is.

Észak Amerika

Boldogsági szint: 6,1 pont

Kanada Észak-Amerika legboldogabb országa, bár 2019-ben a globális boldogsági szint alapján a kilencedik helyre került, a 2020-as évben viszont már csak a 11. helyet érdemelte ki, további jelentések pedig már a 14. helyre is sorolták az államot.
Haiti továbbra is a legboldogtalanabb régiónak van betudva, gyenge gazdaságát és politikai instabilitását pedig tovább súlyosbította a világjárvány hatásai.

Dél-Amerika

Boldogsági szint: 5,9 pont

Uruguay-ban él az amerikai középosztály zöme, a szegénység jelenléte minimális, így az állam a legboldogabb dél-amerikai országnak számít.
Kolumbia, Ecuador és Venezuela boldogsági szintje ugyan különböző, a trió jövője brutálisan függ egymástól. Venezuela és Ecuador hasonló gazdasági kihívásokkal és az olajár meredek csökkenésével néz szembe. Venezuelát mindemelett hevesen érinti a társadalmi és politikai elnyomás, mely aztán a polgárok tömeges kivándorlását eredményezi. Kolumbia egyébként igencsak szép eredményekkel büszkélkedhet, az államban az elmúlt évtizedben ugyanis mintegy felére csökkentet a szegénységi ráta.

Európa

Boldogsági szint: 6,4 pont

Finnország kétségkívül továbbra is a világ legboldogabb országának számít, és még a pandémia sem ingatta meg világelső pozícióját.
Horvátországban javult a helyzet, a világjárványt megelőzően az állam fejlődése megindult, bár továbbra is fennáll a hanyatlás veszélye.
Ukrajna a legboldogtalanabb ország a kontinensen, a helyi konfliktusok pedig továbbra is elég komoly aggodalmakat vetnek fel.

Közép-Ázsia

Boldogsági szint: 5,3 pont

Szaúd-Arábia a régió legfejlettebb országa. Az állam folyamatosan csökkenti az olajigényét, diverzifikálja gazdaságát és erősíti a közszolgáltatásait. Nemrégiben már némi előrelépést is tett a nemek közötti egyenlőség felé is.
Jordánia GDP-jének közel 20 százalékát a turizmus és vendéglátóipar adja, így aztán a koronavírus hosszan tartó, kilátástalan gazdasági visszaesést okozott az államban.
Afganisztán a világ legboldogtalanabb országának lett nyilvánítva, ahol a pandémia utáni sebek begyógyulása még évekig is eltarthat.

Kelet-Ázsia és Óceánia

Boldogsági szint: 5,5 pont

Új-Zéland és Tajvan a koronavírus sikeres legyűrésének köszönhetően megerősítették pozíciójukat a globális boldogságranglistán, Új-Zéland ráadásul bekerült az első 10 legboldogabb állam közé.
(Mivel a felmérés mintegy 149 országra terjedt ki, „Óceánia” ebben az esetben csak Ausztráliára és Új-Zélandra vonatkozik.)
Ugyan India továbbra is a régió legboldogtalanabb országa, az utóbbi időben fejlődésnek indult, különösen az alapszolgáltatásokhoz való széleskörű hozzáférés bebiztosításának köszönhetően.

Afrika

Boldogsági szint: 4,5 pont

Mauritius szigetországa a Seychelle-szigetek után Afrika második legboldogabb régiójának számít.
Zambia, a legfejlettebb afrikai ország, a fiatalok köztársaságának számít, mely hosszú távon bebiztosítja a munkaerőpiac jelenlétét az államban.
Beninben rendkívül nagyfokú a szegénység, a lakosság közel 40 százaléka napi 1-2 dolláron (300-600 ft) él.
Zimbabwe, a régió legboldogtalanabb országa, mely már számos természeti és pénzügyi katasztrófát is megélt. Az államban a hiperinfláció, az élelmiszerárak brutális emelkedésével együtt, kezelhetetlenné vált.

Tagadhatatlan tehát, hogy minden országot megviselt a világjárvány jelenléte. Vajon hogyan fog kinézni a boldogságranglista néhány év múltán?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük