Fidelity: 2022-ben több ország is felkarolja a bitcoint

Az eszközkezelő úgy véli, hogy idén számos ország karolja fel a bitcoint úgy, ahogyan Salvador tette.

A Fidelity egy friss jelentésében azt írta, hogy nagy az esélye annak, hogy idén több szuverén nemzetállam vásárol bitcoint.

Az eszközkezelő 2021-es összefoglalója szerint a tavalyi évet ellentétes fejlemények jellemezték a kriptopénzek elfogadását illetően. És bár még túl korai lenne megmondani, hogy melyik út volt sikeresebb, a vállalat szerint több ország fogja követni Salvadort.

A tavalyi évet hatalmas változások jellemezték, amelyek messze földön megrázták a kriptoipart. Az NFT-k, a GameFi és az intézményi elfogadás felemelkedése a kriptót elhozta a mainstreambe, és az iparág piaci kapitalizációját minden idők legmagasabb szintjére emelte.

Az ármozgások mellett a legnagyobb hatást a kormányzati és szabályozási elismerés váltotta ki. A Fidelity Investments a 2021-es digitális eszközökről szóló összefoglalójában azt írta, hogy a megfigyelt szabályozási fejlemények nem is lehettek volna ellentétesebbek.

Kína tavaly többször is lecsapott a bitcoinra; májusban betiltotta a bitcoin bányászatot, szeptemberben pedig gyakorlatilag minden kriptopénz tranzakciót. Később, novemberben leállította az összes kriptopénz bányászatát az országban, teljesen kiirtva ezzel egy virágzó bányászati ökoszisztémát.

Ezzel szemben Salvador más megközelítést alkalmazott. Szeptemberben a latin-amerikai ország lett az első szuverén állam, amely törvényes fizetőeszközzé tette a bitcoint. A bitcoin népszerűsítésére tett erőfeszítései részeként a kormány BTC-t is vásárolt, emellett 1 milliárd dolláros bitcoin-kötvényt bocsát ki, amelynek felét kriptotartalékai további bővítésére fordítja.

A Fidelity úgy véli, hogy Kína azon törekvése, hogy betiltson minden kriptóval kapcsolatos dolgot, jelentős vagyon- és lehetőségvesztéshez fog vezetni. Ugyanakkor kétli, hogy az ország képes lesz elérni a teljes betiltást, tekintettel a digitális eszközök decentralizált és anonim jellegére.

Mindezek alapján a Fidelity arra a következtetésre jutott, hogy egy nagy tétekkel járó játékelmélet van a levegőben, amikor a bitcoin elfogadásáról van szó:

Ha a bitcoin elfogadása növekszik, akkor azok az országok, amelyeknek ma már van némi bitcoinjuk, versenyképesség szempontjából jobban fognak állni, mint társaik. Ezért még ha más országok nem is hisznek a bitcoin befektetési elméletében vagy elfogadásában, azok is kénytelenek lesznek egyfajta biztosítékként beszerezni belőle.”

A vagyonkezelő úgy véli, hogy a bitcoin tartásának előnyei meghaladják azokat a kockázatokat, amelyeket sok kormányzat a kriptovalutákhoz köt.

“Ezért nem lennénk meglepve, ha 2022-ben más szuverén nemzetállamok is vásárolnának bitcoint sőt, még talán egy központi bank is” – zárta jelentését a Fidelity.