Figyelmeztet az MNB, a magyar ügyfelek 20 milliárdot tartanak a kétes biztosítónál


Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hatékony fogyasztóvédelmi lépései nyomán a szlovákiai székhelyű NOVIS Biztosító gyakorlatilag már másfél éve nem forgalmazhatja termékeit Magyarországon, a korábban leszerződött magyar ügyfelek befizetett életbiztosítási díjai az elmúlt évek során elérték a 20 milliárdos nagyságrendet.  A vállalat körüli bizonytalanságok miatt kiemelten fontos, hogy a  magyarországi ügyfelek is folyamatosan tájékozódjanak, és – a szerződéses feltételek adta keretek közt – hozzanak felelős döntést a biztosítóval való további együttműködésről – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az MNB.

Amennyiben a magyar ügyfelek bizalma megrendül, végső esetben joguk és lehetőségük van akár szerződéseik felmondására is. A Magyarországon forgalmazott szerződések jellemzően lehetőséget adnak a rendszeres díjon felül nagyobb összegű eseti díjak fizetésére is, amelyek esetében visszavásárláskor – szerződéses feltételek szerinti levonásokkal – az ügyfeleknek a befizetett díjak jórészét vissza kellene kapniuk – hangsúlyozta ki az MNB.

A magyar jegybank folyamatosan információkat kér és kap a biztosító üzleti megbízhatóságát felügyelő szlovák felügyelettől. A NOVIS Pois»ovňa a.s. (NOVIS) felügyeletét ellátó Szlovák Nemzeti Bank (NBS) szeptember 11-től ideiglenes intézkedést alkalmazott, amelyben megtiltotta valamennyi termék értékesítését addig, amíg a biztosító a befektetési egységekhez kötött biztosításaihoz kapcsolódó tartalékai el nem érik az előírt szintet.

A szlovák jegybanknak alapos gyanúja van arra, hogy a NOVIS tartalékai nem érik el az ügyfélköveteléseket, de minimum a visszavásárlási érték fedezéséhez szükséges szintet. Az MNB a helyzet tisztázása és az érintettség felmérése érdekében folyamatosan kér információkat az NBS-től a NOVIS tőkehelyzetéről, illetve a visszavásárlási értékek fedezetéről. A jegybank közleménye emlékeztet arra, hogy  a magyarországi ügyfelek érdekeinek védelmében már a szlovákiai intézkedéseket megelőzően – közvetlenül a NOVIS-t, és az első számú hazai közvetítőjét, a Quantist (ex Brokernet) érintő határozataiban – 2018-tól több lépésben megtiltotta a társaság összes életbiztosításának forgalmazását, mert átláthatatlanok voltak a konstrukciók a tőke- és hozamgaranciára, illetve az ügyfeleknek járó tényleges kifizetésekre vonatkozó feltételei.

Forrás: MTI


Earn Free Bitcoin
Earn Free Bitcoin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.