Hatalmas a vita az ukrán haderő “emberi pajzs” taktikája miatt

Az Amnesty International eljárást indított Ukrajna ellen az emberi jogok megsértése miatt, mivel “több bizonyítékot talált arra, hogy az ukrán haderő április és július között tudatosan lakott területekről indított támadásokat”. A jelentés részletezte, hogy mindeközben iskolák és kórházak, valamint emberek otthonai kerültek veszélybe a hadsereg által alkalmazott “emberi pajzs” típusú taktika miatt. 

“Az ilyen típusú taktikák sértik a nemzetközi humanitárius jogot és veszélyeztetik a civileket, mivel polgári tulajdonokat alakítanak katonai célponttá. Az ezt követő orosz csapások civileket öltek meg és polgári infrastruktúrát romboltak le” – folytatta az Amnesty, utalva arra, hogy az ukrán hadsereg húzása lakott területek ellen irányuló orosz támadásokhoz vezetett.

A jelentés hozzátette továbbá, hogy az ukrán hadsereg az iskolákat és a kórházakat bázisként használta úgy, hogy meg sem próbálták evakuálni a civileket a helyszínekről.

“A tény, hogy az ukrán hadsereg védekező helyzetben van, nem mentesíti őket a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartása alól.” – jelentette ki az Amnesty International főtitkára, Agnès Callamard, akinek elviekben tartózkodnia kellene az ukrán fél cselekedeteinek kivizsgálásától.

A jelentés azonnal kritikák tűzviharát váltotta ki, és a nyugati szakértők, valamint a kijevi tisztviselők is “igazságtalannak” minősítették a vádakat. A szervezetet lépése miatt “Putyin-szimpatizánsnak” címkézték, Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter pedig kijelentette:

“Az Amnesty viselkedése nem az igazság kereséséről és annak nyilvánosság elé tárásáról szól, hanem arról, hogy hamis egyensúlyt teremtsen a bűnöző és áldozata között.”

Más kommentátorok szerint a jelentés egyenértékű az “áldozathibáztatással”, míg a Kremlnek mindez éppen kapóra jött, mivel Oroszország már egy ideje hasonló álláspontot képvisel az ukrán haderő taktikájáról.