Jön az arcfelismerés: Írország is belép az Orwell-i megfigyelés korszakába
Európában egyre több nyugati állam kacérkodik a tömeges megfigyelés technológiájával. Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország után először Ausztria, majd most Írország is megadná a zöld utat a retrospektív arcfelismerésnek, mely lehetővé teszi a múltbeli felvételek elemzését és az emberek beazonosítását. A sci-fi-be illő rendszer annak ellenére, hogy a rendőrségi megfigyelés hatékonyságát növelné, komoly kérdéseket vet fel a személyes szabadságjogokkal kapcsolatban. Tényleg beteljesül George Orwell jóslata a bizonyos Nagytestvérről?
Érkezik az új RFR-javaslat Írországban is
Írországban eddig viszonylag óvatosan kezelték a tömeges megfigyelés kérdését. Az angolszász országokhoz hasonlóan viszonylag régóta elterjedtek a CCTV-megfigyelő rendszerek és a különleges nyomozások során alkalmazott adatgyűjtési módszerek. A 2023-as dublini zavargások óta azonban egyre több kérdés merül fel az eddigi módszerek hatékonyságával kapcsolatban, így előtérbe került például a testkamerák bevezetésének a gondolata is, melyet a jogi és politikai akadályok, valamint főként a Zöld Párt részéről érkező ellenállás miatt ezeket elvetették.
Az igazságügyi miniszter, Jim O’Callaghan, azonban új törvényjavaslatot nyújtott be, amely átdolgozná a jelenlegi retrospektív arcfelismerési (RFR) szabályozásokat, hogy elkerüljék a két évvel ezelőtti esethez hasonló problémákat. Akkor több nyugdíjas nyomozót is reaktiválni kellett a felvételek kielemzésére, most azonban a technológia ezt jóval hatékonyabbá tenné – azonban több a felvetett kérdés, mint a megválaszolt.
Az európai arcfelismerési trend
Nem egyedülálló azonban az, amire Írország készül: a kontinensen az Egyesült Királyság már régóta használja a retrospektív arcfelismerési technológiákat és egyre elterjedtebb a valós idejű felismerés rendőrségi gyakorlata is. Franciaország a 2024-es olimpiai játékok kapcsán tesztelt ilyen rendszereket, míg Németországban a vasútállomásokon zajlanak jelenleg a kísérletezések az arcfelismerésre vonatkozóan.
Olaszország és Spanyolország szintén előrehaladott tárgyalásokat folytat az arcfelismerő technológiák integrálásáról, Ausztria pedig a végponttól végpontig titkosított üzenetküldő alkalmazásokat használná fel a nemzetbiztonság és a bűnüldözési hatékonyság növelésére. Magyarországon nemrégiben a Pride-tüntetés kapcsán merült fel a szabadságjogok korlátozásának a gondolata, míg Szerbiában ez már évek óta bevett gyakorlat.
Miközben az EU egyre szigorúbb adatvédelmi keretrendszereket (mint az AI Act) készít elő, a nemzeti kormányok kreatív megoldásokkal igyekeznek átcsúszni a szabályozási réseken. Írország most éppen ezt teszi: a testkamerák törvényéből kiszakított arcfelismerés sokkal könnyebben átvihető, ha nincs összekapcsolva érzékenyebb politikai vitákkal.
Szabadságjogok kontra nemzetbiztonság
A kérdés, amit fel kell tennünk: valóban megéri-e? Vajon indokolja-e néhány napos zavargás vagy a rendőrség túlterheltsége azt, hogy egy egész társadalom megfigyelési célponttá váljon? Jim O’Callaghan példája – két visszahívott nyomozó kézzel elemzi a felvételeket – inkább azt mutatja meg, hogy a rendőrség infrastruktúrája elavult, semmint azt, hogy algoritmusokra kell bíznunk a döntéshozatalt. Az RFR hatékony lehet, de éppolyan könnyen válhat fegyverré is a társadalmi kontroll eszköztárában.
A technológia alkalmazásának kiszélesedése, az ún. „mission creep” jelenség miatt jogvédő szervezetek – például az Amnesty International – figyelmeztetnek: amit ma csak terrorizmussal vagy súlyos bűncselekménnyel kapcsolatban használunk, holnap már békés tüntetőkre, hétköznapi állampolgárokra is kiterjedhet. Ráadásul az ír kormány új jogszabályt is előkészít, amely kötelezné a demonstrálók arcának láthatóságát – ez a rendelkezés párhuzamosan építi ki a fizikai infrastruktúrát és a jogi alapot egy olyan társadalom számára, amelyben az anonimitás luxussá válik.
Az arcfelismerő technológia bevezetése nem pusztán technikai kérdés, hanem kultúraformáló döntés. Az, hogy egy társadalom miként viszonyul az állam hatalmához, a szabadságjogokhoz, és ahhoz, hogy minden lépését rögzítik, alapjaiban határozza meg a jövőjét. A 2020-as évek közepére Orwell 1984-je nem fenyegetésként, hanem forgatókönyvként tér vissza – nem azért, mert diktatúrában élünk, hanem mert önként szereljük fel a rendszereket, amelyek megfigyelnek minket.