A japánok is beszállnak a CBDC buliba – digitális fizetőeszközt tesztelnek

Mit jelentett be a Japán Központi Bank?

A Japán Központi Bank (Bank of Japan) még pénteken bejelentette, hogy a 2021-es pénzügyi év elején elkezdődik a tesztelése egy központi bank által kibocsátott digitális pénznek (CBDC). A közlemény szerint egy rendszer kerül majd létrehozásra az interneten, ahol a CBDC alapvető funkciói, tehát kibocsátása és kereskedelme is tesztelésre kerül majd és ennek tapasztalatai alapján fogják eldönteni a következő lépéseket. Az mindenesetre továbbra is nyilvánvaló és a központi bank is megerősítette, hogy nem terveznek ténylegesen elindítani egy digitális fizetőeszközt.

Ez várható 2021-ben

Viszont a teszteléssel és a feltételek kidolgozásával előre fognak menni, főként azért, hogy választ adjanak Kína nyomulására és előrehaladására a fizetőeszköz-digitalizáció terén. Az elképzelések Japánban is hasonlóak, mint bárhol máshol – a központi bank fogja majd kibocsátani a digitális pénzeszközt, amit aztán privát bankok és pénzügyi intézmények fognak forgalmazni. És ezzel fog majd a digitális pénzeszköz bekerülni a forgalomba és a vállalatok, magánemberek virtuális kezébe. A tesztelés a jelenlegi tervek szerint három fázisból fog állni. A harmadik fázis az, amire igazán vár mindenki, hiszen ekkor fognak majd bevonni vállalkozásokat és vásárlókat is a tesztelésbe.

A bank épülete felülnézetből
Forrás: wsj.com

A cél ebben a fázisban majd az lesz, hogy tényleges kiderüljön egy központi digitális fizetőeszköz használatának biztonságossága és hasznossága. A 2021-ben kezdődő tesztelésben már a legelejétől kezdve benne lesz a privát és az állami szektor is, amelyekkel folyamatos megbeszélések formájában igyekszik majd a központi bank kapcsolatot tartani. A japánok reményei szerint tehát 2021-ben már olyan tapasztalatokkal fognak gazdagodni, amelyek segítenek megoldani a felmerülő problémákat, ha egyszer tényleg ki akarnak majd bocsátani egy digitális fizetőeszközt.

Összehangolt stratégia a központi bankok között

A decentralizáció egyes hívei számára valószínűleg kevésbé szimpatikus az a hozzáállás, amelyet a központi bankok igyekeznek véghezvinni a CBDC-k kapcsán, hiszen hét központi bank szövetséget is hozott létre a digitális pénzek szigorú szabályozásának kidolgozására. Ebben benne vannak az angolok, svájciak, a japánok, a kanadaiak, az angolok, a svédek és az Európai Központi Bank is, de végül csatlakozott az amerikai szövetségi bank is. A csoport már meg is fogalmazta azt a három alappillért, amelyet fontosnak tartanak a CBDC-k kapcsán: komoly szabályozást kell kidolgozni ezen pénzek használatára, támogatni kell az innovációt és a hatékonyság fejlesztését valamint a CBDC-nek a pénz többi formája mellett kell léteznie.

Ezt abban a jelentésben fogalmazták meg, amelyet a csoport pár nap múlva fog bemutatni a G20-ak szerdai találkozóján a pénzügyminisztereknek és a központi bankok igazgatóinak. Egyébiránt az egyes országokban a kriptovaluták megítéléséről itt írtunk. Japánra a CBDC-k kapcsán azért is érdemes odafigyelni, mert a gyakori természeti katasztrófák miatt mindenképpen fel kell készülni az offline használat esetleges problémáira és nehézségeire. Erre már korábban voltak javaslatok: rádióhullámok vagy éppen műholdas hálózat segítségével lehetne áthidalni ezeket a gondokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük