Az orosz nagyvállalatok kénytelenek elfogadni a digitális rubelt

Egy új jelentés szerint a legnagyobb orosz vállalatok 2026 októberétől kénytelenek lesznek elfogadni a digitális rubel fizetéseket.

Az Interfax hírügynökség szerint valószínűleg a kisebb cégeknek is követniük kell majd a példát, el kell fogadniuk a CBDC-t legkésőbb 2027 októberéig.

A legnagyobb orosz vállalatok kötelesek elfogadni a digitális rubelt?

Az Interfax szerint egy megbízható forrásuk megerősítette, hogy a kormány és a központi bank tisztviselői módosítani szándékoznak az ország fogyasztói jogok védelméről szóló törvényét.

Ugyanez a forrás azt is állította, hogy a cégeket csoportosították. Az első csoportba olyan vállalkozásokat (az adatszolgáltatókat is beleértve) soroltak, amelyek éves árbevétele meghaladja a 330 000 dollárt.

Ennek a csoportnak legkésőbb 2026. október 1-jéig kötelezően el kell kezdenie a CBDC fizetések elfogadását. A 220 000-330 000 USD közötti éves árbevétellel rendelkező vállalatoknak pedig további egy év áll rendelkezésükre a kötelező elfogadásig.

A kisebb cégek azonban mentesülhetnek az új szabályok alól. A cikkben kitértek ugyanis arra, hogy az 55 000 dollár alatti éves bevétellel rendelkező cégek egyáltalán nem lesznek kötelesek elfogadni a CBDC kifizetéseket.

A központi bank a megszokott elfogadási stratégiát alkalmazza

A bank és a Kreml már korábban, a 2017-ben debütált Mir fizetési rendszer esetében is alkalmazott hasonló megközelítést.

A törvénymódosítást a központi bank egy másik projektjére, a gyorsabb fizetési rendszerre (SBP) vonatkozó rendelkezésekkel is összekapcsolják.

A bank elmondása szerint az SBP lehetővé teszi a magánszemélyek számára, hogy mobiltelefonszámuk segítségével azonnal pénzt utaljanak egymásnak, kifizessék vásárlásaikat vagy a közüzemi számlákat, valamint számos más módon utalásokat hajtsanak végre.

A nagyobb cégeknek idén október 1-jéig kötelező bevezetniük az SBP fizetési rendszert. A közepes méretű vállalatoknak 2025. október 1-jéig adnak erre időt.

Az Interfax beszámolt egy a központi bank által kiadott tájékoztatóról, amelyben ez állt:

Ez a törvényjavaslat szakaszos megközelítést ír elő. Lehetővé teszi a kereskedők számára, hogy SBP-vel és digitális rubellel fizethessenek. Ugyanakkor lehetőséget is teremt számukra, hogy felkészüljenek a törvényjavaslatban foglalt követelmények végrehajtására.

A bank így folytatta:

Hasonlóan jártunk el a Mir fizetési kártyák kötelező elfogadásának bevezetésekor is, ami akkor hatékonynak bizonyult.

Az SBP applikáció okostelefonon fut

A módosított törvényjavaslat még nem került a törvényhozók elé, de ha a CBDC elfogadása kötelezővé válik, ez nagy előrelépést jelent a központi bank számára.

A bank korábban ragaszkodott ahhoz, hogy a magánszemélyek szabadon dönthessek arról, hogy akarják-e használni a digitális rubelt vagy sem.

Oroszország vonakodik a CBDC-től?

Olyan jelek is mutatkoznak azonban, amelyek szerint a lakosság bizalmatlan a központi banki digitális pénzzel szemben. Egy moszkvai székhelyű üzletember a Cryptonews.com-nak névtelensége megőrzése mellett ezt nyilatkozta:

Nem igazán értem, miért van szükség a digitális rubelre. Tulajdonképpen nem vagyok ellene. Hosszú távon jó ötletnek bizonyulhat. De jelenleg fogalmam sincs, hogyan segítene nekem vagy a vállalkozásomnak.

Egyes elemzők azonban azt feltételezik, hogy a bank már készül a kötelező CBDC nyugdíj- és juttatáskifizetésekre – jóllehet a bank ennek ellenkezőjét állítja.

A központi bank megjegyezte, hogy pillanatnyilag az orosz nagyvállalatok körében történő elfogadásra összpontosít.

A B2B átutalásokra CBDC esetén 0,3%-os jutalékot kell fizetni, míg a magánszemélyek közötti átutalások jutalékmentesek lesznek.

Profitálhatnak-e a nagy orosz cégek a digitális rubelből?

A bank továbbá a beszámolók szerint azt állította, hogy a törvény elfogadása lehetővé teszi a kereskedők számára a fizetési szolgáltatások költségeinek csökkentését is.

A hivatalos adatok szerint 2023 végére 1,5 millió orosz cég alkalmazza az SBP fizetési infrastruktúrát. Ez a szám meredeken emelkedik a 2022-ben jelentett 560 000 SBP-t alkalmazó vállalathoz képest.

A 17 bankból álló második csoport, több tízezer céggel és magánszemélyekkel együtt, még ebben az évben csatlakozni fog a CBDC kísérleti projekthez.