Betámadták a Cardano alapítóját, mert bitcoint akar venni

A napokban írhattunk róla, hogy egyes nagy kriptós projektek most már Bitcoin-tartalék építésére készülnek, hasonlóan, mint mondjuk a Strategy vállalata. A kérdés komoly vitákat generált a kriptovilágban arról, hogy a protokolloknak hogyan kellene kezelniük a közösségi alapokat. A Solana társalapítója, Anatolij Jakovenko nyilvánosan kritizálta a Cardano alapítójának, Charles Hoskinsonnak az új javaslatát, amellyel az ADA kincstárának egy részét Bitcoinba tervezik átkonvertálni.

Az X-en közzétett bejegyzésében Jakovenko azzal érvelt, hogy az altcoin-projekteknek nem kellene bitcoint tartaniuk a közösségeik nevében. Ehelyett úgy véli, hogy a projektek kincstárainak a rövid lejáratú amerikai kincstárjegyekre és arra kellene fókuszálniuk, hogy minimális költségekkel minél tovább tudjanak működni. Mert Jakovenko szerint ez elég hozamot, ugyanakkor biztonságot is kínálna. Hiszen miért akarna valaki abba fektetni, hogy valaki a nevében vegyen bitcoint? Akkor már maga is megteheti.

Nagyon megosztó kérdés, hogy vegyenek-e bitcoint a nagy altcoin-projektek

Jakovenko megjegyzései a Cardano alapítója és az Input Output Global vezérigazgatója, Charles Hoskinson által június 13-án közzétett videóra érkeztek. A videóban Hoskinson azt javasolta, hogy a Cardano kincstárából 100 millió dollár értékű ADA-t fektessenek be bitcoinba és stabilcoinok keverékébe. Hoskinson szerint a lépés támogathatná a stabilcoinok likviditását és segíthetne a Cardano DeFi ökoszisztémájának növekedésében. Hoskinson ugyanis hisz benne, hogy a bitcoin és egyes stabilcoinok tartása jelentős hozamot termelne a Cardano számára és jóval rugalmasabb kincstárat hozna létre. Ő olyan 5-10%-os befektetésre gondolt, ami aztán további ADA megvásárlására lenne használható. Egyértelmű Hoskinson célja: egy olyan milliárdos alapot létrehozni stabilcoinokból és bitcoinból, mint amilyenekkel a szuverén vagyonalapok működnek.

Jakovenko és a kriptoközösség egy jelentős része azért szkeptikus. Leginkább azért, mert nem igazán látják szükségét a felhasználók nevében bitcoint kezelő projekteknek a kriptós szektorban. Volt aki ennél messzebb is ment. Az egyik X felhasználó, „y00thereum” gúnyosan megállapította, hogy a „bohóc” Hoskinson korábban még azt mondta, hogy a Cardano többet ér, mint a Bitcoin, most pedig ADA-ból is BTC-t akar venni.

Persze vannak támogatók is, akik szerint a Cardano a DeFi-ben interoperabilitást épít a Bitcoin számára. A Cardano 100 millió dolláros Bitcoin tartalékképzési javaslata nem egy elszigetelt lépés; ez része egy növekvő trendnek a nagyobb blokkláncok között, amelyek több eszközzel kapcsolatos kincstári stratégiával kísérleteznek. Nemrégiben a Polkadot közösség egyik tagja 500000 DOT (nagyjából 1,95 millió dollár) eladását javasolta, hogy dollárköltség-átlagolási stratégiával Bitcoin-tartalékot képezzen. A támogatók azzal érvelnek, hogy a BTC segíthet stabilizálni a kincstárakat, mivel a DOT árfolyama 2025-ben továbbra is csak szenved.

Mondjuk a Cardano esetén nem is látható, hogy milyen fundamentumok mozgatják ezt a lépést. Az ADA token 3%-ot erősödött az elmúlt nap során, ahogy a stakelésben való részvétel meghaladta az 1,3 millió címet. Ez megszilárdította a pozícióját a leginkább stakelt láncok között.