Magyar kriptovaluta-törvény: szabályozott, vagy korlátozott jövő?
Az elmúlt években a kriptovaluták kikerültek a szürkezónásnak számító eszközök közül, amiket főleg bűnözők használnak feketepiaci ügyleteik lebonyolítására. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy intézményi alapkezelő ne rendelkezzen akár bitcoinnal, vagy akár ethereummal, ezzel a trenddel pedig a világ szabályozói testületei is igyekeznek lépést tartani – kivéve Magyarország.
Bár az Európai Unió a MiCA-rendelettel már súlyosabban lép fel a digitális eszközök ellen, mint a világ többi része, a 2025 július elsején életbe lépő magyar törvénymódosítás túltett még az EU őrületén is. A hazai kriptovaluta-piac gyökeres átrendeződése pedig felveti a kérdést: a befektetői védelem, vagy a piac visszaszorítása a valódi cél?
Minden eszköz egy kalapban
A friss magyar szabályozás a MiCA-keretrendszer alapján három csoportra osztja a kriptoeszközöket: eszközalapú tokenekre (ART), elektronikuspénz-tokenekre (EMT) és az úgynevezett “egyéb tokenekre” – ez utóbbiak közé tartozik minden, ami nem stabilcoin vagy hivatalos pénznemhez kötött digitális eszköz.
Ezek az “egyéb tokenek” sokszor tőkebevonási céllal kerülnek kibocsátásra, gyakran induló projektek, jövőbeli szolgáltatások mögé állítva. A magyar szakértői álláspont – kissé leegyszerűsítve – e tokeneket kiemelt kockázatú eszközökként szerepelteti: “a token egy még nem létező szolgáltatáshoz vagy áruhoz való hozzáférést hivatott biztosítani, mely esetben a projekt eredményessége teljesen bizonytalan”.
Csakhogy ezzel minden nem stabilcoinnak, nem pénzhelyettesítő digitális eszköznek – így például az Ethereum hálózat natív tokenjének vagy egy akár hasznos platformtokennek – ugyanolyan a veszélyességi szintet ad meg, mint egy mémcoin, vagy jelentéktelen NFT esetében.
Nézőpont kérdése, hogy mindez valóban megalapozott-e, vagy a szabályozó inkább csak a legrosszabb példák miatt vázol ennyire sötét képet. Abban természetesen egyetérthetünk, hogy a kategóriák megszabásánál alaposabb utánajárással kellett volna eljárni.
Kinek jár a befektetői védelem?
Az egyik fő érv a kriptovaluták kockázati besorolása mellett, hogy nem tartoznak bele sem a BEVA, sem az OBA védelmi körébe, vagyis nincs garantált kártalanítás, vagy befektetői védelem, mint egy hagyományos bankbetét, vagy értékpapírszámla mögött.
Ugyanakkor érdemes megfontolni: a startup-befektetések, ingatlanok vagy műkincsek vásárlása során sincs ilyen jellegű állami védelem, mégsem tekintjük ezeket démonizálandó, durván tiltandó eszközöknek. Miért jó, ha a szabályozó a teljes tokenpiacot homogén kockázati zónába helyezi, legyen szó komoly infrastrukturális projektről vagy akár művészeti tokenről?
A magyar szabályozási környezet – szigorú büntetési tételekkel, engedély nélküli szolgáltatók üldözésével – nem enged teret annak, hogy a befektetők tudatosan, értelmes kockázatkezelési mechanizmusokkal ismerkedhessenek meg a digitális eszközök világával, miközben más nagy kockázatú, de nem szabályozott befektetési formák esetében hagyományosan az edukációra helyezik a hangsúlyt.
Nem mellékes az sem, hogy a teljeskörű szűréssel az egyébként ígéretes, valódi innovációt rejtő projekteket is hátrányos helyzetben tüntetik fel, ez pedig a magyar piacnak árt. Miközben a szomszédos országok közül Lengyelország, Csehország és Szlovákia is pozitívan lép fel a kriptovaluták térnyeréséért, addig kis hazánk teljesen ellehetetleníti ezt az új eszközosztályt, gátolva az iparág terjedését.
Egy alternatív megoldás
Az új magyar törvény – amely kriminalizálja az engedély nélküli kripto-ügyleteket, s akár több év börtönnel fenyegeti mind a felhasználókat, mind a szolgáltatókat – nem egyszerűen szabályoz, hanem szűk mozgásteret hagy a piac számára.
A forgalmazáshoz szükséges, részleteiben még mindig homályos engedélyezési rendszer, a kibocsátói megfeleltetés és az extra adminisztráció inkább a hozzáférést korlátozza, a tudatos fogyasztói döntéseket pedig háttérbe szorítja.
A kriptoszabályozásban az lenne az érett irány, ha a pénzügyi felügyelet nemcsak védelmezne, hanem aktív szerepet vállalna a lakossági edukációban: nem tiltotta volna, hanem tényleges példákon keresztül tanított volna kockázatot elemezni, csalásokat felismerni, s megkülönböztetni a hosszú távú innovációt az átverésektől. Egy hosszú távon is fenntartható, biztonságos ökoszisztémában a tudás, nem a tiltás jelentheti a legjobb befektetővédelmet.
Egy ilyen alternatíva ugyan alaposabb utánajárást igényelne, de a tokenomika, a projektek mögötti kockázatitőke-társaságok megismerése, valamint a projekt közösségi médiaoldalainak a lecsekkolása mind olyan szempontok, amelyek egész összetett képet tudnak lefesteni egy újabb, vagy régebbi projektről is.
Záró gondolat
A 2025 júliusában életbe lépő magyar kriptovaluta-szabályozás új szintre emeli a piac feletti kontrollt, amelyet már több iparágban is megfigyelhettünk – ennek legékesebb példája a hazai szerencsejáték-ipar ellehetetlenítése.
A kérdés ugyanakkor megmarad: biztos, hogy valóban a fogyasztók érdekeit szolgálja az uniformizált kockázati megközelítés, a szigorú tiltások és a piac erőteljes szűkítése? Az igazán modern pénzügyi környezet olyan szabályozást jelenthetne, amelyben a transzparencia, a tudatosítás, az önrendelkezés és a felelős innováció egyszerre kap teret – nem pedig a mindenre kiterjedő tilalomkultúra.