Stabilitás kontra válság: ezért rettegnek a központi bankok
A stabilcoinok egyértelműen a 2025-ös év nagy nyertesei közé tartoznak a kriptoszektorban, egyre több cég gondolkodik a használatukon vagy akár új stabilcoinok létrehozásán, miközben a teljes piaci kapitalizációjuk már 321 milliárd dollár felett jár.
Az USA-ban a GENIUS Act 2025 júliusában elfogadott törvénye hozott egyértelmű szabályozási keretet, ami felgyorsította az intézményi elfogadást, miközben az éves tranzakciós volumen várhatóan meghaladja majd a hagyományos kártyás fizetési rendszerek forgalmát. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy közzétegyen egy 56 oldalas jelentést, amelyben részletesen bemutatja a szervezet szerint a stabilcoinok bevezetésével kapcsolatos legfontosabb kockázatokat.
A Nemzetközi Valutaalapnak sem tetszik, hogy elveszíti a kontrollt
Az IMF nem az első, amely bírálta a stabilcoinokat, központi bankoknak és más nemzetközi pénzügyi szervezeteknek sem tetszik annyira a stabilcoinok gyors elterjedése és térnyerése. Nem meglepő fordulatként a központi szervezetek kontrolljának hiánya miatt aggódnak és inkább egy központi banki digitális valuta (CBDC) bevezetését látnák jó opciónak. Azt írják a dokumentumban, hogy a stabilcoin veszélyezteti egy ország azon képességét, hogy teljes kontrollt gyakoroljon a saját pénzneme és monetáris politikája felett. Ez eléggé egyoldalú álláspont, mert a stabilitás a jövőben is biztosítható, a központi pénzek és a stabilcoinok eddig is megvoltak egymás mellett.
Az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) legutóbbi jelentéseivel összhangban az IMF is kijelentette, hogy bizonyos körülmények között, ha a stabilcoinoknál bedőlés következne be, a központi bankok kénytelenek lennének beavatkozni, ami veszélyezteti a pénzügyi stabilitást. Ez a feltételezés nem veszi figyelembe, hogy az emberek többsége rendkívül instabil fiat gazdaságban él már most is, ahol pénzügyi stabilitásról már nem könnyű beszélni. Elég Magyarországot megnézni, ahol az elmúlt években folyamatosan 5%-ot meghaladó inflációval voltak kénytelenek együttélni az emberek, de lehetne említeni Törökországtól kezdve Argentínán át Venezuelát, Haitit vagy éppen Ghánát, mint szörnyű állapotban lévő fiat gazdaságot.
Pontosan ez a magyarázata egyébként annak, hogy az emberek a kriptoszektor és a stabilcoinok felé fordulnak. Nem a stabilcoinok a probléma, hanem ezek a coinok kínálnak választ egy problémára. Az IMF amiatt is aggódik elemzésében, hogy a stabilcoinokat illegális célokra is lehet használni, mint pénzmosásra és terrorizmus finanszírozására, mivel anonim módon lehet használni őket, alacsonyak a tranzakciós költségeik és könnyen átvihetők határokon.
Ugyanez mondható el az amerikai dollárról is. A Pénzügyminisztérium az USA-ban 2024-ben kiadott egy jelentést, amelyben kijelentette, hogy az amerikai dollár továbbra is népszerű módszer az illegális bevételek szállítására és tisztára mosására mind az Egyesült Államokban, mind azon kívül. A mexikói Grupo Salinas befolyásos milliárdos alapítója, Ricardo Salinas Pliego korábban is arról beszélt, hogy a mostanihoz hasonló központi jelentések egyértelműen félelemből születnek. A központi hatalmi szereplők nagyon félnek, hogy elveszíthetik azt a hatalmat és pénzt, ami évszázadok óta a kezükben volt. Ez az egész kriptovaluta- és bitcoin-ellenes kampány lényege. Hiszen melyik központi bank örül annak, hogy a pénz kibocsátásának és ellenőrzésének hatalma elmozdul az intézményektől a nyílt rendszerek felé, amelyeket bárki kiépíthet?


