Ted Nelson: A kriptós mikrofizetés lehet a jövő internetes jutalmazási rendszere
A mikrofizetések fogalma az 1960-as években került nyelvhasználatba, és Ted Nelson forradalmi internetvíziójának egyik központi eleme volt. A kétirányú tartalomkezelés és a tartalomalkotók méltányos díjazása köré épített elképzelését ma sokan a Web reménytelen alternatívájaként tartják számon, ma a blokklánc kínálta átláthatóságból és azonnali fizetési lehetőségekből kifolyólag azonban ismét egyre gyakrabban veszik elő a Xanadu névre keresztelt projektet.
Hogyan képzelte el Ted Nelson az internetet?
Ted Nelson amerikai szociológus, az informatika úttörője és mai Web előfutára, akinek olyan kifejezéseket köszönhetünk, mint a hipertext (hiperszöveg), hipermédia és mikrofizetés, avagy micropayment. A kezdetben docuverse (universe of documents), majd Xanadunak nevezett – akkoriban futuristának tartott – projektjének célja egy olyan globális hálózat volt, ami kétirányú, látható kapcsolatokat hoz létre az információk között, és automatikus mikrofizetésekkel jutalmazza a tartalom alkotóit.
A felhasználók ezáltal mindig láthatnák, honnan érkezik és hová vezet az információ, ami nem utolsósorban a ma hatalmas méreteket öltő szerzői jogvédelem problémájára is valódi megoldást jelentett volna. Mindez a mikrofinanszírozás lehetőségével együtt egy kreatívabb, emberközpontúbb és igazságosabb internet létrehozásával kecsegtetett. A probléma az volt, hogy Nelson ötlete jóval megelőzte korát.
Miért került porszem Nelson gépezetébe?
A Xanadu kivitelezése az 1960-as években egyszerűen azért nem volt lehetséges, mert a hozzá szükséges technológia még nem létezett. Az akkori hardver képtelen lett volna egy olyan rendszer működtetésére, ami minden tartalom forrását, kapcsolódási pontjait és jogdíjait valós időben követi. Emellett digitális pénz sem létezett, amik lehetővé tették volna a mikrofizetéseket.
Az internet megszületése: álomból rémálom
Amikor 1990-ben Tim Berners-Lee megalkotta a Világhálót (World Wide Web), Nelson szerint az oldalak közötti látható kapcsolatokat, kétirányú hiperhivatkozásokat és mikrofizetéses falakat ígérő forradalmi hálózat helyett a saját víziójának egy olyan lebutított változatát adták a világnak, amiből a lényeg teljesen kimaradt. A Web egyszerűbb, egyirányú hivatkozásokra és statikus, papírszerű oldalakra épülő rendszer volt, ami a gyors terjeszthetőségre, az univerzális elérhetőségre és a minimális technikai igényekre fókuszált.
A Web pontosan ezért is tudott elterjedni, mert a Xanaduval szemben megépíthető volt. Nelson máig elfogadhatatlannak és élete egyik legnagyobb csalódásának tartja, hogy az ötleteire hagyatkozó Világháló a Xanadu alapelvei, vagyis a látható kapcsolatok és a mikrofizetések nélkül vált nemcsak népszerűvé, hanem a mindennapjaink döntően meghatározó részévé. Azt szerette volna, ha a számítógépek az emberek gondolkodása köré szerveződnek, és nem fordítva. Nelson úgy véli, hogy a mai Web a lineáris emberi gondolkodás helyett a papíralapú gondolkodás egyszerű másolata.
Miben hozhatnak áttörést a blokkláncrendszerek?
Nelson víziója a generatív AI-rendszerek korában talán aktuálisabb, mint valaha. Ma a nyelvi modellek az internet teljes tartalmát végigpásztázva, gyakran forrásmegjelölés nélkül dolgozzák fel az internet teljes tartalmát. Nelson pedig pont ettől a forgatókönyvtől tartott: egy olyan világtól, ahol az ötletek az alkotóiktól elszakadva végtelenül keringenek kontextus és elismerés nélkül. 2021-ben a következőket nyilatkozta:
Nagyon boldogtalan vagyok a Web miatt, de most már benne ragadtunk.
Nelson azonban továbbra is eltökélt az eredeti álmában, a jelenlegi rendszereket viszont nem tartja megfelelőnek hozzá. Ironikus módon azonban éppen a mai blokklánc-technológia lehet a megvalósítás kulcsa.
Még az 1980-as években sem létezett digitális pénz a mikrofizetésekhez, a forrásattribúcióhoz nem volt elegendő számítási kapacitás, és a böngészők sem tudtak volna fizetni. Berners-Lee „402 Payment Required” státuszkódja ugyan utalt Nelson elképzeléseire, semmi sem támasztotta alá. A 402-es kód lehetővé tette volna, hogy a webszerverek fizetést kérjenek a böngészőtől, mielőtt hozzáférést adnak egy dokumentumhoz, videóhoz, zenéhez vagy ötlethez, de a böngészők nem tudtak volna fizetni, és még ha tudtak is volna, a folyamat túl lassú és túl drága lett volna ahhoz, hogy értelme legyen.
A blokklánc megjelenése azonban gyökeres változásokat hozott: a Bitcoin 2009-es indulása, majd a stabilcoinok és a nagy áteresztőképességű láncok fejlődése végre lehetővé teszik, hogy a mikrofizetések valóban működjenek – gyorsan, olcsón és globálisan. A tartalmak szerzői ma már valós idejű jutalékot kaphatnak, centtöredékes díjakkal, on-chain (közvetlenül a blokkláncon történő) módon. Más szóval a blokklánc az átláthatóság, biztonság és azonnali kifizetések ötvözésével visszaadhatják az alkotók kezébe az irányítást, ami több mint 60 év után valóra váltaná Nelson álmát.
Gyors hozzáférés vagy pluszköltség a felhasználóknak?
A mikrofizetések elterjedése előnyöket és kihívásokat egyaránt hozhat a felhasználók számára. Az olcsó és igazságos tartalomfogyasztás állandó fizetési döntések elé állítaná a fogyasztókat, akik így könnyen túlterhelődhetnek. Az apró összegek továbbá észrevétlenül felhalmozódhatnak, a szolgáltatók pedig egyre több tartalmat zárhatnak fizetési fal mögé. Emellett az adatvédelem is központi kérdés, a mikrofizetésekkel ugyanis pontosan követhető, ki milyen tartalmat fogyaszt.
A mikrofinanszírozási lehetőségekkel azonban a felhasználók pontosan azért és annyit fizethetnének, amit és amennyit ténylegesen használnak, amivel többé nem éreznék magukat fogva tartva a havi díjak mögött. A blokklánc-alapú mikrofizetések ráadásul gyorsak, biztonságosak és szinte súrlódásmentesek, így a fizetés árnyékolja be a felhasználói élményt. Végső soron egy olyan internet születhetne, ahol a tartalom valódi értéket képvisel, és ahol a felhasználók a reklámok és adatgyűjtés helyett tisztességes, apró összegekkel fizetnek a fogyasztott tartalomért. A modell tehát ígéretes, de csak felhasználóbarát és átlátható módszerek bevezetésével érhet fel a csúcsra.