Nincs élelem és gyógyszer, de a politikusok milliókat rejtegetnek adóparadicsomokban

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Libanon sötétségbe borult, élelem és gyógyszer nélkül, miközben az országot vezető politikusok pénzzel tömött zsebeiket adóparadicsomokban ürítik ki. Hol van itt az igazság?

Miközben az ország pusztító gazdasági válsággal néz szembe, a Pandora-iratok feltárták a libanoni kormány sötét titkát. Milliókat loptak el az amúgy is megtépázott nemzettől, miközben a jelenlegi minimálbér ötszöröse egy család kiadása csak alapvető élelmiszerre.

Október 4-én Bejrút a Pandora-iratok hírére ébredt. Az intézmények élén álló nevek mind ott vannak szép sorban: Najib Mikati jelenlegi miniszterelnök, Riad Salameh, a központi bank kormányzója, Hassan Diab volt miniszterelnök, Marwan Kheireddine, a nagyhatalmú bankár és ezeknek a díszpéldányoknak a rokonai is. Libanon már számos vészhelyzetet átélt, volt itt gazdasági összeomlástól kezdve, migránsválság, politikai instabilitás, COVID-világjárvány, kikötőrobbanás, amely a Világbank szerint 4 és 4,5 milliárd dollár közötti kárt okozott egy olyan országban, ahol az import 90%-a a bejrúti kikötőből származik.

A libanoni politikusok, üzletemberek és bankárok offshore cégeiről szóló dokumentumok közzététele azonban a Libanon által valaha átélt legsúlyosabb gazdasági válság idején történt.

A libanoni font már semmit sem ér

2019 óta a libanoni font több mint 90 százalékot veszített piaci értékéből, júliusban meghaladta a 20 000 dolláros árfolyamot, az emberek többsége a helyi valutában keres és költ, amelynek feketepiaci értéke naponta változik, miközben az élelmiszerárak 400 százalékkal emelkedtek, a kereskedelmi szektorokban a munkanélküliség elérte az 50 százalékot, és egymillió ember nem jut elég élelmiszerhez.

A Világbank szerint a libanoni válság a 19. század közepe óta a legsúlyosabb gazdasági válság a világon. Szeptember végén az éves inflációs ráta a Bloomberg által megfigyelt országok közül a legmagasabb volt, megelőzve Zimbabwét és Venezuelát. A fogyasztói árindex 137,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

Van kormány, de minek?

A bejrúti kikötőben történő robbanás után Szaad Hariri volt miniszterelnök tizennyolcszor próbált kormányt alakítani, és több miniszterlistát is benyújtott Michel Aoun elnöknek.
Ugyanannyi lista volt, mint elutasítás. Aztán Hariri végül feladta. A kulcsfontossági minisztériumok elosztása között vita tört ki, a puccos palotákon kívül viszont éhínség. Tíz hónap veszekedés után Najib Mikati lett a következő miniszterelnök, akit tavaly szeptember 10-én neveztek ki. Üzletember, távközlési vállalkozó és Libanon egyik leggazdagabb embere, vagyona a Forbes szerint közel hárommilliárd dollár. 2019-ben, amikor tüntetések törtek ki az utcákon, korrupcióval vádolták meg, mert illegálisan hasznot húzott az alacsony jövedelmű családoknak nyújtott lakáshitelekből.

Az ügyet, nem meglepő módon, a szőnyeg alá söpörték. Mikatit a helyiek azzal vádolják, hogy azon politikusok közé tartozik, akik szétlopták az országot. A Pandora-iratok most azt bizonyítják, hogy a népnek igaza volt, hiszen vagyonát offshore adóparadicsomokban rejtegeti, miközben a libanoni átlagemberek nem férnek hozzá banki megtakarításaikhoz.

Mégis szükség volt egy kormányra, mert a külföldi segélyek a kormányhoz kötődnek. Működő kormány nélkül nem érkezik pénz, és Libanon 90 milliárd dollárral van eladósodva.

Libanon segítséget kért a Nemzetközi Valutaalaptól, az Egyesült Államoktól és Franciaországtól, de a támogatás feltétele az átláthatósági intézkedések és a hatékony kormányzás. Mikati kormánya valószínűleg mindent tud, csak hatékonyan kormányozni nem. Valószínűbb, hogy ez inkább egy ideiglenes megoldás, amely továbbra is a régi hatalmi rendszert garantálja, hogy az országot a jövő májusi választásokig vezesse, feltéve, hogy azokat nem halasztják el. De a nagy kérdés, amit a polgárok feltesznek maguknak, az, hogy azok, akik a problémákat okozták, akik elvették a polgárok megtakarításait, akik miatt a nemzeti valuta egy fityinget sem ér, akik térdre kényszerítették a gazdaságot, hogyan van a képükön bőr kiállni az emberek elé és azt mondani, hogy ők megoldást hozhatnak a problémáikra?

A válság teljesen kettészakította a társadalmat

A libanoni válság története az egyenlőtlenség története. Egy kettészakadt országé, aminek egyik felében élnek a multimilliárdosok, a másikban a hétköznapi emberek, akiknél nincs áram, és naponta egyszer esznek. Az olyan városrészekben, mint Bourj Hammoud és Nabaa, radikális a távolság e két világ között.

Nabaa egy sűrűn lakott városrész Kelet-Bejrútban, ahol a történelem során az együttélés és a menekültek befogadása volt a jellemző: örmények, palesztinok, irakiak és szíriaiak menekültek ide a háború elől. Üzletek tucatjai zártak itt be, műhelyek, élelmiszerüzletek, pékségek. Az utolsó megmaradt pékség tulaja sem húzza már sokáig. Azt mondja, az emberek már nem esznek húst és zöldséget, de már lassan kenyérre sem telik. A kerületben már nincs áram sem, hiszen sokan nem engedhetik meg maguknak azt sem. Egyes városrészeken akár napi 21 órás áramkimaradások is vannak.

A nép igazságot követel

A Bejrúti Amerikai Egyetem (AuB) Libanoni Válságfigyelő Központjának tavaly júliusi jelentése szerint egy család alapvető élelmiszerkosarának költsége a nemzeti minimálbér ötszöröse volt, ami havi 675 000 libanoni fontot jelent. Ez a hivatalos árfolyamon korábban 450 dollárt ért, a feketepiacon 45 dollárt. Érthető tehát, hogy az embereknek már luxus a rizs és a burgonya is. Személyi higiéniára már lassan nem költ senki, hiszen enni kell, nem pedig vécépapírra költeni. A néhány megmaradt bolt polcai tele vannak áruval, de ott porosodnak, hiszen vásárlók nincsenek.

A libanoni fiatalok hetven százaléka el akarja hagyni az országot, egyre többen igényelnek útlevelet. Az idősebbek abban bíznak, hogy a fiatal családtagoknak sikerül jó helyre költözniük és majd utalnak haza pénzt a hátramaradottaknak. A gond csak az, hogy sok embernek van némi megtakarítása a bankban dollárban, de ahhoz nem férhet hozzá. Ha pedig mégis engedélyezi az állam a pénz levételét, azt csak a helyi fontban teheti meg, ami maximum gyújtósnak jó, értéke semmi.

Közben a gyógyszertárakban felütötte a fejét a gyógyszerhiány. Már olyan alapvető készítményt, mint a paracetamolt sem egyszerű beszerezni. Míg korábban dobozban árulták, mint mindenhol a világon, ma már tablettánként lehet csak örök áron venni. Még a kórházak sem működnek teljes kapacitással hónapok óta, a WHO szerint az orvosok 40 százaléka és az ápolók 30 százaléka végleg vagy ideiglenesen elhagyta az országot.

Bejrút egyik felében azok az emberek vannak, akiknek semmijük nincs, a másikban azok, akik mindent megengedhetnek maguknak.

A férfiak, nők és gyerekek igazságot követelnek. Azt harsogják, hogy “meg kell fizetniük azért, amit tettek, mindenért, amit tettek, hogy ellopták az összes pénzünket. Az offshore cégeik létezését bemutató dokumentumok bizonyítják, hogy igaz, amit évek óta kiabálunk: ellopták a pénzünket, elvették egy egész ország megtakarításait.” 

A helyiek segélykiáltása azonban süket fülekre talál…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.