Olaszországban is felfüggesztették az AstraZeneca oltás használatát – Hárman meghaltak

Elhunyt három olasz katona az AstraZeneca oltás beadása után. A halálukkal kapcsolatban nyomozás indult, az Aifa (Olasz Gyógyszerügynökség) felfüggesztette a vakcina egy bizonyos szállítmányának a további használatát. 

A szirakúzai ügyészség vizsgálatot indított egy elhunyt olasz katona ügyében. Az ügyész azt nyilatkozta: “Nincs riasztás, és kerüljük a tömegpszichózist”. Néhány nappal korábban egy cataniai csendőr is életét vesztett az oltás után, de az elvégzett boncolás eredménye alapján kizárható, hogy a férfi a vakcina miatt halt meg. Már hárman haltak meg rejtélyes körülmények között.

Három rejtélyes haláleset történt az oltás beadása után

A szicíliai Szirakúza ügyészsége vizsgálja az AstraZeneca vakcina tárolásával és felhasználásával kapcsolatos körülményeket. Egy 43 éves katonát, aki a haditengerészet egyik altisztje volt hétfőn oltották be a brit/svéd oltással, aki 24 órával a vakcina beadása után a mentősök kezei között hunyt el szívrohamban. Az ügyészség elrendelte, hogy a csendőrök egész Olaszországban foglalják az AstraZeneca 2856 szállítmányának összes fioláját, amíg nem derül ki, hogy a vakcina hozzájárult-e a fiatal katona halálához. A helyi ügyész kijelentette: “Nincs riasztás, és kerüljük a tömegpszichózis kialakulását. Ez lehet véletlen egybeesés is. Csak a boncolás fogja tisztázni a halál okát. Néhány órával az első haláleset után elmentem a helyi oltóközpontba, hogy beoltassam magam az AstraZeneca első adagjával. Úgy gondolom, hogy elengedhetetlen a bizalom az oltási kampányban ahhoz, hogy leküzdjük a vészhelyzetet.”

Néhány nappal korábban egy 54 éves csendőr parancsnokhelyettes hunyt el az AstraZeneca vakcina beadása után. Az ő esetében a boncolás már megtörtént, ami kizárta azt, hogy a férfi halálát az oltás okozta volna. A csendőr több mint 48 órával az oltás után szintén szívrohamban hunyt el. Jelenleg még folynak a szövettani vizsgálatok, de a Trapani ügyészség állítja, hogy a semmi köze az oltásnak a halálához.

Sajnos a gyanús körülmények között elhunytak listája itt nem ér véget, hiszen múlt héten egy 50 éves katona szintén életet vesztette az oltás felvétele után. Ő 12 nappal a már említett szállítmányból származó AstraZeneca vakcina beadását követően trombózisban halt meg, csakúgy, mint a már fentebb említett katonák is.

A három esettel kapcsolatban már nyomozás is indult ismeretlen tettesek ellen emberölés vádjával.

Az Egészségügyi Minisztérium vizsgálódik. A minisztérium ellenőrei meglátogatják azokat az oltópontokat, ahol az elhunytak megkapták az oltást, meghallgatják a mentőszolgálat orvosait is, akik 45 percen át küzdöttek a 43 éves katona életéért. A boncolásba bevontak egy halottkémekből, infektológusokból és toxikológusokból álló csapatot is. A 43 éves férfi felesége válaszokat akar, hiszen férje kiváló egészségi állapotban volt.

Olaszország is felfüggeszti az AstraZeneca használatát

Dánia, Norvégia és Izland elővigyázatosságból felfüggesztette az AstraZeneca vakcina alkalmazását, amíg egyértelmű információkat nem kapnak az oltás várható mellékhatásaira vonatkozóan. Elsőként a dán egészségügyi miniszter döntött a vakcina használatának szüneteltetése mellett, miután az oltottaknál több esetben fordult elő vérrögképződési és keringési probléma. Elővigyázatosságból az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) is elrendelte az oltás alkalmazásának tilalmát, habár azt hozzátette, hogy jelenleg nincs kapcsolat, ok-okozati összefüggés a vakcina beadása és a súlyos keringési zavarok között. Ugyanezt mondta az Európai Gyógyszerügynökség is, miszerint az AstraZeneca vakcina továbbra is alkalmazható, mert “az előnyök továbbra is meghaladják a kockázatot”.

Az Aifa kijelentette: “Néhány súlyos nemkívánatos eseményt követően, az AstraZeneca ABV2856 szállítmányhoz tartozó dózisok beadását az Aifa elővigyázatosságból az egész országban betiltja.”

Többen félnek, akik a már említett dózist kapták

A már említett szicíliai körzetben a rendőrök-csendőrök ugyanazt a vakcinát kapták, mint a három elhunyt katona. Tegnap egy katona azt nyilatkozta: “Amikor elolvastam a hírt, és megtaláltam a vakcina jelzését a papíron, amelyet kiadtak, nem tagadom, voltak rossz gondolataim. Az irodámban mindannyian beoltattuk magunkat, még azok is, akik összeesküvés-elméleteket gyártottak a vakcinával kapcsolatban a közösségi médiában. Csak egy kollégának volt 39 fokos láza, a többinek a klasszikus influenzára jellemző tüneteik voltak. Én? Nyugodt vagyok. De néhányan rosszul fogadták, most sokan szoronganak.”

Indokolatlan félelmek”, emelte ki az Egészségügyi Minisztérium, amely szerint “nincsenek káros mellékhatások, de a pánik csúnya fenevad.”

Az orvosok megpróbálják megnyugtatni az embereket, de a hírek hallattán egyre több civil is aggódik a vakcina miatt. A háziorvosok azt nyilatkozták, hogy a tiltás csak egy meghatározott AstraZeneca tételre vonatkozik, a többi szállítmány dózisainak beadása folytatódik. A probléma már csak az, hogy egyre többen mondják vissza a már lefoglalt időpontokat és utasítják vissza az oltást.

Két orvos kijelentette: “Az oltásnak folytatódnia kell.”

Alessio D’Amato, egészségügyi tanácsos azt mondta: “A tiltás csak egy tételre korlátozódik. Az, aki nem kapja meg az oltást, lényegesen nagyobb kockázatot vállal.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük