Synereo – a decentralizált közösségi médiafelület

A következő cikkünk Brenya (alias Berényi Balázs) beszámolója a Synereo decentralizált közösségi médiafelületről. Balázs 2017 március 9-től a Synereo projekt béta tesztelője.

Mi az a Synereo projekt?

A  Synereo-t 2014 ben alapította Dor Konforty, Anderson McCutheon, Yuval Adam, és Greg Meredith. Célja, hogy egy olyan közösségi média oldalt hozzanak létre, ahol nincs cenzúra, nincs középső ember aki hasznot húz a felhasználókból, egy olyan közösségi médiát, ahol 100%-ban a szerző uralja a saját szerzeményét, publikációját, megosztásait. Dor ezt 2014 Novemberében az izraeli bitcoin konferencián jelentette be. Két ICO történt, a második ICO során több mint 4 millió dollár gyűlt össze a Synereo projektre és az eredei elképzelések szerint, Greg Meredith fejlesztette volna az Rchain nevű blokkláncot amin a Synereo futott volna, azonban nemsokkal az ICO után Greg Meredith elállt a feladattól, a szerződésben leírtak nemteljesítése miatt, ezért közös szavazás keretén belül a csapat úgy döntött, hogy mennie kell és egy jó ideig teljes titkolózásba burkolózott a projekt, egészen mostanáig.

[su_box title=”Berényi Balázsról:” style=”glass”]Berényi Balázs 2013 óta követi figyelemmel a kriptovilág eseményeit. Már a kezdetektől fogva lenyűgözte a technológia és a köré épülő ökoszisztéma. Múlt évtől aktívan kereskedik (bár elmondása szerint kicsit későn ébredt rá a “feltáruló hatalmas lehetőségekre”). Számos projekttel és ICO-val találkozott az évek alatt és így bukkant rá a Synereo-ra is. Mivel egy decentralizált közösségi médiafelület létrehozása a céljuk, azonnal hatalmas potenciált látott bennük.[/su_box]

Synereo – új kezdetek

Úgy tűnik, hogy a Synereo az ő kis botránya után végre kezd talpra állni. Hosszú titkolózás után január 20-án nyilvánosságra hozták a frissített, átdolgozott ütemtervüket a projekttel kapcsolatban.

A fő cél továbbra is az maradt, hogy egy decentralizált közösségi médiát hozzanak létre, ahol a bloggerek, vloggerek közvetlenül jutalmazhatóak legyenek köztes közvetítők (middlemen) nélkül, így a kapott jutalom teljes mértékben a szerzőhöz kerül és közben továbbra is ugyanúgy megkapja a díjazást a YouTube keretében vagy az éppen használt felülettől.

Az első lépésben még nem lesz közösségi médiafelület, csupán egy Chrome widget, ami telepítés után megjelenik a már létező és működő közösségi felületeken, videómegosztó oldalakon: YouTube, SoundCloud, Vimeo stb.

A figyelmen alapuló gazdaság egy új dimenzióval bővíti a közösségi platformokat.

2017 április 3-án bejelentették a Qrator névre hallgató widgetet. Volt szerencsém az első 20 ember között lenni, aki tesztelhette és élesben alkalmazhatta. A telepítés után megjelenik (egyenlőre csak YouTubeon) egy kis alkalmazás, amelynek a lényege:

Ha tetszik egy videó, akkor azt jutalmazhatom AMP-vel (Synereo saját kriptopénze), utána kapok egy linket, amit megoszthatok bárhol, és ha azt a linket valaki AMP-eli akkor nemcsak a szerző, de én is kapok egy kis százalékot belőle. De ez fordítva is működik, ugyanis ha én feltöltök egy videót, és azt akarom, hogy sokan megnézzék, akkor feltölthetem egy bizonyos összegű AMP-vel (jutalom a nézőknek, olvasóknak), amiből mindenki részesedik, ezáltal terjed a videóm és egyre többen nézik meg, azaz egyre népszerűbb lesz. Ez egyet jelent a magasabb néző és olvasószámmal és közben a népszerű csatornák továbbra is megkapják a YouTubetól a díjazásukat.

Az AMP-tree ben meglehet tekinteni a már AMP-olt videókat, ki AMP-olta, mennyit AMP-olt.

A Qrator nagyközönség előtti leleplezése júniusban fog megtörténni.

Buy Bitcoin at CEX.IO

  • 2. lépés – decentralizált közösségi médiafelület

Miután kialakult egy adott felhasználói kör, a következő lépés, hogy létrehozzák a Synereo saját decentralizált közösségi médiafelületét (még hivatalosan nem került megerősítésre, hogy melyik blokkláncon fog futni, jelenleg az AMP kriptopénz egy OMNI platform, de az Ethereum és egyéb alternatívák szintén szóba kerültek). A kialakítandó médiafelületre közvetlenül lehet feltölteni videókat, cikkeket, fényképeket stb. anélkül, hogy attól kéne tartani, hogy egy centralizált alapon működő platform cenzúrázná azt, vagy letörli a videónk vagy más formátumú médiapublikációnk.

  • 3. lépés – dApp platform és ekoszisztéma

Ha már a fent említett lépések teljesültek az utolsó lépés az, hogy a Qrator egy átfedést fog nyújtani a Synereo decentralizált közösségi médiafelület és a már létező platformok között és egyszerre tölthetjük fel a decentralizált közösségi médiára és a már meglévő közösségi médiákra a publikációnkat. A Qrator segít népszerűvé tenni alkotásaink, valamint segít nyomonkövetni mások publikációit.

Végezetül

Személyes véleményem a Synereoról, hogy ha sikerül úgy összehozniuk, ahogy eltervezték, akkor egy nagyon forradalmi és egyedi dolog fog születni. A Qrator hidat képez a már meglévő centralizált közösségi oldalak és a Synereo saját decentralizált közösségi oldala között és ezáltal megadja a lehetőséget a bloggereknek és vloggereknek, hogy sokkal nagyobb arányban részesedjenek a jutalékból, amit a munkájukért kapnak. Ráadásul a Qrator oda vissza jutalmazó rendszere úgy van kialakítva, hogy bárki profitálhat belőle. Véleményem szerint elég addiktív lesz és ezáltal nagyon gyorsan el fog terjedni a felhasználók körében. Első lépésben tehát nem találja fel újra a kereket, hanem a már meglévő platformokat célozta meg a Qratorral és idővel szépen lassan átirányítja majd az embereket a saját platformjára, ahol nincs se cenzúra, se közvetítő platform.

A teljes roadmap (angolul) itt található:

Synereo decentralizált közösségi médiafelület

A felhasznált képek a https://blog.synereo.com/ jóváhagyásával történtek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük