A SZTAKI kutatói szerint a Bitcoin Lightning több sebből is vérzik

Béres Ferenc és Benczúr András, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatói, illetve az ELTE doktorandusza, Seres István – hálózattudományi eszközökkel vizsgálták a Bitcoin fundamentális problémájának számító lassúságra és skálázhatóságra szánt második rétegű megoldást, a Lightning hálózatot. Kutatásaik eredménye, hogy a Lightning nem lesz elég a privát tranzakciók beazonosíthatatlanságának fenntartására, már ha egyáltalán működni fog nagyban.

A SZTAKI kutatók hálózattudományi metodikákkal térképezték a BTC fizetési csatornák kapcsolatait ahhoz, hogy jobb rálátásuk legyen a rendszer ösztönző mechanizmusára.

Túl alacsonyak a Lightning díjak

A fizetési csatornákat irányított, súlyozott gráfokként reprezentálták, ahol a csomópontok a felhasználókat, míg az őket összekötő élek a fizetési csatornákat jelölik. Adott él súlya a fizetési csatornán lekötött kriptopénz mennyisége, azaz a kapacitás. Minden csatorna csak a saját kapacitását nem meghaladó összegű tranzakciók továbbítására képes. A felhasználók – a csatornakapacitásokat figyelembe véve – küldhetnek egymásnak kifizetéseket, amelyeknek érvényességét a csatornákon lévő fedezet garantálja. Ezzel, még ha nincs is közvetlen fizetési csatorna két résztvevő között, egy több csatornából álló út kijelölésével irányíthatnak kifizetéseket egymáshoz, akár nem megbízható feleken keresztül is. A kifizetéseket közvetítő csomópontok (router nodes) tranzakciós díjat szedhetnek a kriptopénz összegek továbbításáért, ezzel motiválva őket az általuk nyújtott szolgáltatásért.

A SZTAKI kutatóit az érdekelte, mennyire teljesülnek valójában ezek az ambiciózus ígéretek. Az első és legfontosabb kérdés, hogy a központi router csúcsok elég motiváltak-e a kifizetések továbbítására. SZTAKI kutatói megfigyelték, hogy a Lightning Network központosított gráf, ahol a kifizetések túlnyomó részének továbbításáért csak néhány csomópont felelős. Ha ezek a csomópontok nem működnek, az egész hálózat működésképtelenné válik.

SZTAKI kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy a jelenlegi használati szint és tranzakciós díjak mellett a központi csomópontok lényegében nincsenek megfelelően ösztönözve a kifizetések továbbítására, ami nyilvánvaló, ha csak 2-3 szatosis tranzakciós díjat képesek felszámolni egy utalásért, szemben az elsődleges hálózaton kialakult bányászdíjakkal szemben (jelenleg a bányászdíj, hogy a következő blokkban benn legyen a tranzakció mintegy ~3000 szatosi). A SZTAKI szerint ennek kiküszöbölésére jóval nagyobb forgalomra vagy magasabb díjakra lesz szükség a Lightning hálózatán.

A SZTAKI kutatói szerint a Bitcoin Lightning több sebből vérzik
Részlet a dokumentumból: “19. ábra: Átlagos szimulált napi routing bevétel tranzakciónként néhány LN router entitásnál az α tranzakciós érték függvényében.”

Újabb meglátás: nem elég anonim

A Lightning Network anonimizálási megoldása az úgynevezett onion routing: egy közvetítő nem ismeri a fizetési útvonalban betöltött helyét. A szakértők ugyanakkor megjegyezték, hogy az onion routing nem elegendő a pénzügyi anonimitás fenntartásához. A hálózat topológiájának vizsgálatával kiderítették, tévhit, hogy a fizetési csatornák erős anonimitással járnak a felhasználók számára.

A Lightning Network, a SZTAKI közleménye szerint, a közösségi hálózatokhoz hasonlóan – kis átmérővel rendelkezik (ún. kisvilág-tulajdonságú), a legrövidebb és legolcsóbb út két résztvevő között gyakran csak két vagy három lépésből áll. A SZTAKI kutatóinak mérései szerint a router csomópontoknak erős statisztikai bizonyítékuk van egy kifizetés feladójáról és címzettjéről is a rajtuk átfolyó kifizetések több mint 50 százalékában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük