Szülni vagy nem szülni? a túlnépesedés mítosza
Hiába nő a gazdaság és a jólét, a globális termékenységi ráta az 1960-as évektől kezdve meredeken zuhan. Sokan a Malthus által vizionált túlnépesedés következményeitől tartanak, de egyre inkább merül fel az ezzel szembenálló, sokak szerint sokkal súlyosabb probléma: a népesség csökkenése.
A Mises Institute kutatója, Tom Woods és a Natal Konferenciát alapító Kevin Dolan részletesen elemezte a termékenységi arányszámok miatti aggodalmakat, álláspontokat, okait és következményeit. Míg a számok egyértelműek, a problémára teljesen eltérő magyarázatok merültek fel. Vajon kinek van igaza? Miért nem szülnek az emberek, és miért nem változtat ezen semmi?
- Az alulnépesedés lesz az emberiség valódi válsága?
- Eltérő nézetek, ugyanaz a probléma
- Miért veszélyes az alulnépesedés?
- Szexuális forradalom, technológiai sokkok és születésszabályozás
- A társadalmi nyomás és az emberi racionalitás áll a gyermekvállalás útjában?
- Az infláció kultúrája, a rövid távú érdekek elburjánzása
Az alulnépesedés lesz az emberiség valódi válsága?
A globális termékenységi ráta az 1960-as évek óta folyamatosan csökken. Európában már a nyolcvanas évek óta a népesség fenntartásához szükséges 2 alá esett, míg a globális ráta is évről évre közeledik a fenntartáshoz szükséges minimumhoz. Bár a nyugati világ évtizedek óta a túlnépesedés veszélyeiről beszél, a valódi probléma sokkal inkább ennek az ellenkezője lehet.
A tendencia egyértelmű, megoldás egyelőre nincs, az okokat pedig mindenki máshol véli felfedezni. Catherine Pakaluk szerint azonban a szüléspártiak és -ellenesek egyaránt malthusiánusok, és ugyanannak a leegyszerűsítő értelmezésnek esnek áldozatul.
Eltérő nézetek, ugyanaz a probléma
Pakaluk, a „Hannah gyermekei – A nők, akik csendben dacolnak a születéshiánnyal” című könyv szerzője– a 25 perces Natal konferencia előadásában kifejtette, hogy a két ellentétes nézetet valló álláspont ugyanabban az alaptézisben hisz, amely szerint a háztartásokba irányuló több erőforrás több babát eredményez. Ezt nevezi „alapértelmezett születéspártinak”. A baloldali kritika szintén az állami jólét kiterjesztésében látja a születésszámok emelését. Ennek cáfolatához azonban nem kell messzire mennünk, hiszen Magyarországon a kiemelkedő családtámogatások ellenére sem történt változás.
Catherine Pakaluk a gyermekvállalásról alkotott kép és az emberi viselkedés kapcsolatában keresi a problémát. Az alapfeltételezés szerint az emberek akarnak gyermeket vállalni, azonban éppen a történelem valaha volt leggazdagabb és legszabadabb részén a legalacsonyabb a reprodukció. Mindezt úgy, hogy a túlélés egyik legalapvetőbb és legerősebb biológiai, ösztönös hajlamáról beszélünk.
„Ha a gyerekvállalás az emberi állat ösztönös vagy állandó hajlama, akkor bizonyára mi vagyunk a legkevésbé működőképes faj a bolygón”
– jelenti ki Pakaluk, felhívva a figyelmet a jólét, a biológiai ösztönök és a reprodukció hiányának disszonanciájára.
Miért veszélyes az alulnépesedés?
Az alacsony termékenység és az alulnépesedés komoly hosszú távú kockázatot jelent a gazdasági és társadalmi stabilitásra. A születési ráta csökkenésével a társadalmaknak szűkülő munkaerővel, elöregedő népességgel és a nyugdíj- és egészségügyi rendszerekre nehezedő növekvő nyomással kell megbírkózniuk.
Ez az adóalapok csökkenéséhez, és a generációk közötti egyenlőtlenségek kiéleződéséhez, gazdasági kihívásokhoz és az innováció lassulásához vezethet. A feszült gazdasági és társadalmi helyzet a nemzetbiztonság gyengüléséhez és a kulturális folytonosság elvesztéséhez vezethet.
Magyarország eltartottsági rátájának alakulása. Azt mutatja meg, hogy hány eltartott (gyermek és idős) jut az aktív korú lakosságra. Az arány jelzi, hogy mekkora terhet visel a dolgozó népesség az eltartottak ellátásában. Forrás: ksh.hu
Ha nincs elég fiatal a növekedés fenntartásához és az idősek gondozásához, a társadalmi szerződés felbomolhat, a jövő nemzedékekre súlyosabb terhek és kevesebb erőforrás hárul. Ilyen helyzetben pedig exponenciálisan nő a nyílt erőszak és a fegyveres konlfiktusok esélye.
Szexuális forradalom, technológiai sokkok és születésszabályozás
A családok mérete a ’60-as évek végén, a szexuális forradalommal egyidőben kezdett zsugorodni. De Pakaluk szerint az események megértéséhez az olyan technológiai sokkok jelentik a magyarázatot, mint a születésszabályozási tabletták és az abortusz megoldások fejlődése. Természetesen önmagában ezen lehetőségek megjelenése nem magyarázza a változást, azonban a megoldások elterjedése, tehát az emberi hajlandóság a születésszabályozási eszközök használatára már igen. Ennek feltárásához azonban a társadalomban lezajló mélyebb változásaokat kell megértenünk.
A társadalmi nyomás és az emberi racionalitás áll a gyermekvállalás útjában?
A nyolcgyermekes kutató szerint ezt az ellentmondást úgy lehet feloldani, ha a gyermekvállalást az egyéneket és a társadalmakat körülvevő tényezőkből és szokásaikból próbáljuk megérteni. Az emberi komplexitás és ösztönzők nem redukálhatók az egyszerű ösztön szintjére. Sokkal inkább egy racionális állat van irányításban, amely egy sokkal összetettebb ösztönzőrendszer alapján dönt. Eszerint az emberek különbözőképpen értékelik a dolgok relatív értékét, így nem meglepő, hogy a modern világban, a közgazdaságtani gondolkodás elterjedésével a gyermekek „észlelt hasznossága” összeomlott.
Az állítások kísértetiesen hasonlítanak Joseph Schumpeter megközelítésére. Schumpeter 1942-ben, a Kapitalizmus, szocializmus és demokrácia című művében megjósolta, hogy a költségszámítás artikulálatlan rendszerének beszivárgása a magánéletünkbe beláthatatlan áldozattal fog járni a családi kötelékekre és struktúrákra.
A közgazdaságtudomány pedig egy olyan átalakuló világrendben fejlődött, amelynek során az emberek – Molnár Tamás magyar filozófus szerint – fokozatosan elszakadtak a transzcendenstől, távolodtak a vallás és az egyház meghatározta értékrendektől, miközben a család mint legkisebb egység helyét átvette az egyén, az individuum mindent felülíró racionális akarata és döntési szabadsága. Röviden tehát az egyházak és államok évezredes uralkodását felváltotta az individuumra építő és az élet minden területét meghódító liberális hegemónia.
Érdekelhet: Miért jelent a több ember nagyobb tudást és jólétet?
Az infláció kultúrája, a rövid távú érdekek elburjánzása
Mindehhez társul egy olyan, a modern világba beépülő elem, amely a döntések során a rövid távot helyezi előtérbe, ezzel meghajlítva az emberi racionalitást. A modern ember olyan szinten beépítette az inflációs kultúrát, hogy hajlamosak vagyunk leértékelni a jövőt, a rövid távú fogyasztásra és élményekre koncentrálni, miközben gyors, impulzív és látványos döntéseket és eredményeket akarunk látni. Mindezt egy olyan stabil, kiszámítható világban, amilyet őseink elképzelni sem tudtak volna. A várható élettartam soha nem volt ilyen magas, a technológia évről évre fejlődik, az életszínvonal pedig – ha a válságok során nem is, de – tendenciózusan emelkedik.
„Materialista, rövidlátó, redukcionista, sekélyes és szolgalelkű”
– jellemezte Guido Hülsmann az inflációs kultúra emberét. A jellemzők kulturális szinten való elterjedése esetén az egyének egyre kevésbé választják a hosszú távú gondoskodásba való befektetést – tette hozzá.
Míg régen a családra és a gyermekekre kötelezettségként, a jövő zálogaként és befektetésként tekintettek, addig a mai világban inkább tehernek, kockázatos és hosszú távú kiadásnak, valamint a saját élvezetek és javak maximalizálásának gátjának értelmezik. A fogamzásgátlás technológiájával párosítva pedig mindez egy teljesen szabályozható és tudatos döntéssé formálódott.
Mindenki jut valamire, megoldás viszont továbbra sincs
A különböző álláspontok máshonnan közelítik meg ugyanazt a problémát. A hozzáállás eltérő, az okok pedig sokrétűek. Megoldás azonban továbbra sincs, a népesség pedig hamarosan csökkenő pályára áll, ami elöregedéshez, munkaerő hiányhoz, gondozási nehézségekhez és ki tudja még milyen beláthatatlan következményekhez vezethet.
Pakaluk szerint a malthusi elmélet alkalmazása ebben az esetben nem helytálló. A hangsúlyt inkább a születésszabályozás technológiai sokkjára és a gyermekek iránti „kereslet” csökkenésére helyezi. Ezt tovább tetézi az inflációs kultúra, ami a rövid távú gondolkodás felemelkedéséhez és a hosszú távú gondolkodás leértékeléséhez vezet.
Az anyagi ösztönzők nem jelentenek megoldást, sőt, a jólét növekedése csak még jobban rávilágít a probléma kontraproduktív jellegére. A tendencia egy egyre inkább liberális, egyéni alapú világrendben bontakozik ki, így ezen rendszer alapjainak és értékrendszerének vizsgálata szinte elengedhetetlen a probléma kulturális, társadalmi vetületeinek megértéséhez.