Truflation: itt az új mérőszám, ami a valódi inflációt méri

A Truflation pénteken bejelentett új pénzügyi mutatószáma jelenleg 13,2%-os inflációt mér, szemben a márciusi 7,9%-os fogyasztói árindexszel.

A Truflation nevű decentralizált pénzügyi vállalat egy olyan új mutatót tervezett, amely a kormánytól és a hatóságoktól függetlenül, ráadásul valós időben követi az inflációt.

“Az a keretrendszer, amelyet a kormány használ, már száz éves… folyamatosan azt a rendszert próbálták fejleszteni, ahelyett, hogy egy modernebb megközelítést alkalmaztak volna, hiszen ma már mindenhez számítógépeket használunk” – mondta a Truflation alapítója, Stefan Rust a CoinDesknek adott interjúban.

A vállalat azután kezdte el megtervezni az új mutatószámot, hogy a Coinbase korábbi technológiai vezetője, Balaji Srinivasan arra kérte a Web 3 fejlesztőit, hogy hozzanak létre egy olyan pénzügyi mérőszámot, amibe a kormány nem tud belenyúlni. Srinivasan szerint “a központosított állam nem fog megbízható inflációs statisztikákat szolgáltatni”, a Coinbase CTO-ja pedig még 100 ezer dolláros támogatást is ígért a fejlesztőknek. A Coinbase erőfeszítései ellenére a Truflation pénteken bejelentette, hogy ők nyerték a kihívást.

Sokkal megbízhatóbb az új mérőszám, mint az eddig használt fogyasztói árindex

A legfontosabb különbség a fogyasztói árindex (CPI) és a Truflation mutatója között az, hogy míg a kormány kizárólag felmérések adatait használja az infláció mérésére, addig a Truflation az áradatokat vizsgálja.

“Ez a fekete doboz. Nem tudjuk mi alapján készítették a felmérést, hogyan hajtották végre, stb… ezek a felmérések számunkra megbízhatatlanok, szemben az értékesítési pontok valódi áradataival, amelyeket egyenesen a kereskedőktől kapunk.” – mondta Rust. Az új mérőszám a Chainlink-en fut – így mindenki számára elérhető és látható – és jelenleg 13,2%-os inflációt mér, szemben a márciusi 7,9%-os fogyasztói árindexszel.

Részben a COVID-19 világjárvány, részben pedig az orosz-ukrán háború miatt az infláció ismét aktuális téma a politikai döntéshozók, a vállalatok és a természetesen a hétköznapi emberek körében is.

Az amerikai kormányhivatal egyébként már évtizedek óta a fogyasztói árindexet használja arra, hogy nyomon kövesse az árváltozásokat, viszont nagyon sokan bizalmatlanok ezen adatok megbízhatóságával kapcsolatban. A szakértők szerint a Truflation új mutatója megoldást jelenthet erre a problémára, és sokkal megbízhatóbb lehet, mint a most használt fogyasztói árindex.