Így segített a Bitcoin megnyerni az elnökválasztást a republikánusoknak

Chris LaCivita, Trump egyik kampánymenedzsere a Coinbase konferenciáján elmondta, hogy a Republikánus Párt felismerte a kriptoközösség fontosságát, és részben emiatt tudták megnyerni a 2024-es elnökválasztást.
Chris LaCivita, a Republikánus Párt tanácsadója és az amerikai elnök kampánymenedzsere rámutatott, hogy Donald Trump részben azért térhetett vissza a Fehér Ház élére, mert felismerték, hogy a kriptovaluták felkarolásával megnyerhetik a választást. A Coinbase csütörtökön megrendezett kriptocsúcsán LaCivita elmondta, hogy a kriptoközösség bizalmának elnyerésével sok ezer vagy akár millió olyan választót szereztek, akik csak azért szavaztak Trumpra, mert kriptopárti politikát ígért – később pedig be is tartotta az ígéretét.
„Az egyik dolog, amit felfedeztünk, hogy a kriptoközösségből kikerülő választók nagyon sok társadalmi és gazdasági szintről származnak, és az ő esetükben valóban egy olyan szavazói csoportról volt szó, amelyet meg lehetett ragadni”
– mondta LaCivita, hozzátéve, hogy a kriptoszektor hídként szolgált a republikánusok számára, hogy kapcsolatot teremtsenek az afroamerikai és ázsiai amerikai szavazókkal, valamint a fiatalokkal.
Olyan szavazókat szerzett Trump a Bitcoinnal, akiket egyébként nem tudott volna
A Pew Research 2024-ben közzétett jelentése szerint mind az afro-, mind az ázsiai amerikaiak magasabb arányban rendelkeznek kriptóval, mint a fehérek. Az adatok szerint az ázsiai amerikaiak 28%-a és a feketék nagyjából 20%-a számolt be kriptovaluták birtoklásáról, míg a fehéreknél ez az arány mindössze 14%.
És bár eredetileg az afroamerikaiak 83%-a és az ázsiaiak 60%-a a Demokrata Párttal azonosul, Trump kampánymenedzsere szerint a kriptó nagyon jó közös pont volt ezekkel a csoportokkal.
„Ezek olyan általános területek, ahol a Republikánus Párt az elmúlt években nem volt sikeres, így a kriptovaluták felkarolása lehetőséget adott arra, hogy közös nevezőre jussunk olyan demográfiai csoportokkal, amelyeket valahogy meg kellett fognunk, hogy sikeresek legyünk”
– ismerte el LaCivita.
Az USA talán a világ legnagyobb kriptoközpontja lett Trump megválasztása óta
Mielőtt Trump véleménye megváltozott a digitális eszközökről, így a Bitcoinról
BTC Price
is – amelyet 2021-ben átverésnek nevezett -, a politikusok a kriptovalutákat nagyrészt a pénzmosás és más illegális tevékenységek eszközeinek tekintették – már ha egyáltalán szóba kerültek náluk a kriptók.
Tavaly azonban minden megváltozott, Trump ugyanis azt ígérte az amerikaiaknak, hogy megválasztása esetén felkarolja a kriptoszektort, és egy sokkal barátságosabb szabályozási környezetet hoz létre. A republikánusok például kifejezetten ígéretet tettek arra, hogy ha megválasztják Trumpot, akkor kiállnak a Bitcoin-bányászok védelme és a központi banki digitális valuták (CBDC-k) betiltása mellett.
Azóta az USA valóban a világ egyik legnagyobb kriptoközpontja lett, amit az is jól mutat, hogy egyre több startup és kriptovállalat hagyja el az EU-t és költözik az Egyesült Államokba.